Szerző Téma: Változásra van szükség  (Megtekintve 5274 alkalommal)

Nem elérhető Szilard

  • Adminisztrátor
  • 1832
    • Profil megtekintése
Változásra van szükség
« Dátum: 2017. február 27. - 11:39:03 »
+5 Show voters
Helló! :)
 
Lassan három hónapja történt az oldal nyolcéves történetében a szinte legnagyobb hirtelen változás. Rengetegen fogadtátok ezt negatívan többek között abból az érthető okból kifolyólag is, hogy nehezen megszokható – való igaz, az új rendszer teljesen más, mint a korábbi. Annak, aki már évek óta itt fórumozik ( többek között a Vezetőségnek is ), nehezen megszokható. Azonban azt is el kell fogadnunk, hogy haladnunk kell a korral. Mint sokan tudjátok, egy Facebook csoportot is adminisztrálunk. Több mint egy éve már leírtam ezt zárt, vezetőségi körökben, most pedig már mindenki látja: az ottani aktivitás sokszorosa annak, amit mi itt elérünk vagy jelen esetben elérhetünk. Rengeteg dologgal nem tudunk versenyezni, amit egy Facebook csoport adhat; azonban az oldal kihalásának elkerülése érdekében mégis versenyeznünk kell vele. Hiszem, hogy amennyiben mindent megteszünk a jó cél érdekében, ez az oldal, a fórum is adhat rengeteg olyan dolgot, amelyet a Facebook csoportok nem adhatnak.
 
Visszatérve, az új oldal nehezen megszokható a régi, veterán fórumosoknak. Képzeljétek el, mennyire megszokhatatlan lehetett a régi az új felhasználóknak. Ez egy hatalmas fórum. Nem az aktivitást tekintve, hanem a témák, kategóriák számát tekintve. Nézzünk meg egy Facebook csoportot: olyan, mintha egyetlen egy fórumrész lenne. Most sikerül idecsalogatni valakit egy Facebook csoportból, és mit lát? Van háromszáz fórumrész. Ha témát akar nyitni, azt sem tudja, hová nyissa. Ha olvasni akar, azt sem tudja, hol keresse az olvasnivalóját. Naponta nyílnak SA-MP és MTA szerverek is, de ezek már el sem jutnak a GTA közösségig. Nincs itt játékosbázis, akit el kellene érniük, akiért megérné megfelelni a hatalmas témanyitási követelményeknek és időt, energiát belefektetni egy téma megírásába. Először a játékosbázist kell megnyernünk. Olyat kell kínálnunk nekik, ami miatt megéri nekik a fórumra regisztrálni, sőt, használni is azt.
 
Azonban, természetesen nekünk a régi, veterán felhasználók véleménye is rendkívül fontos. Olyat próbálunk teremteni, amely mindenki számára értékkel bír, élvezetet nyújt, közösséget alakít ki. Egy használhatatlan platform rengeteg negatívumot hozhat. A témám megnyitásával egyszerre elérhetővé teszünk egy letisztultabb, egyszerűbb kinézetet, amelyre az oldal alján válthattok ( a Kinézet gombra kattintva ). Szeretnénk, ha leírnátok ez alá a téma alá mindazt, amit túl bonyolultnak, megszokhatatlannak találtok. Ezeken a dolgokon megpróbálunk változtatni, azonban nem ígérhetünk semmit; mi mindent megteszünk. Írjátok le azokat, amiken változtatást szeretnétek.
 
Az új közösség bevonását pedig azért vontam bele a posztomba, mert lenne még egy kérésünk hozzátok, a közösséghez. Szeretnénk, ha leírnátok, hogy szerintetek hogyan lehetne azt elérni, hogy a több ezer magyar SA-MP és MTA játékos a szerver fórumára való regisztráció mellett a GTA közösségre is regisztráljon, sőt, használja is azt. Szeretnénk, ha leírnátok, szerintetek mit kellene nyújtanunk az új közösség számára. Mindent meghallgatunk, mindent megfontolunk! 
 
Tartsunk össze egy hatalmas közösségként! Ez a közösség több, mint adminisztrátorok és felhasználók csoportja; ez a fórum mindenkié! Közös érdekünk, hogy egy mindenki számára kedvező megoldással virágoztassuk fel a fórumot.
 
 
 
Szilard
GTA Közösség,

Adminisztrátor
« Utoljára szerkesztve: 2017. február 27. - 11:42:14 írta Szilard »

Nem elérhető Kovacs_Richard

  • 1743
  • HRP Fejlesztő
  • Discord: Kovacs_Richard#0321
    • Profil megtekintése
    • Hun Role Play Web
Változásra van szükség
« Válasz #1 Dátum: 2017. február 27. - 11:53:32 »
+1 Show voters
én nem tudom mennyire számítok itt régi motorosnak, de sampforumon elég sokat tevékenykedtem egy időben, scripter kérdésekben segítettem...
nekem az samp közösség, gta közösség, ez a fórum közössége kb nem jelent semmit, mármint nincs rám hatással, nem vagyok aktív, nélkülözhetetlen tagja az itteni közösségnek.
Már jó ideje nem is sampozok, MTA-t még csak anno próbáltam amikor még ki se lehetett szállni a járművekből
 
nekem ez a fórum annyiban fontos csak, hogy igény esetén tudjak kérdezni, válaszolni, véleményt kifejteni, esetleg még a privát levelezés funkciót használnám
 
az én igényeim a fórummal kapcsolatban annyi, hogy tudjam használni, mint fórum (tehát nem várok túl csicsás dolgokat!)
 
fontos, hogy a téma keresés, nyitás egyszerű és érthető legyen, tehát ha samp scripteléssel kapcsolatban szeretnék kérdésekre válaszolni, vagy mondjuk szervereket böngészni, esetleg hostot keresni, akkor tudjam, hogy hol keressem
 
a régi téma és a mostani is megfelelő volt számomra, megtaláltam amit kerestem, tudtam alkalmazkodni rövid idő alatt hozzájuk
 
 
 
Edit:
 
Még hozzáfűzném azt, hogy kellene egy piackutatás, hogy milyen igényei vannak a fórum használóknak és olyan szolgáltatásokat nyújtani.
 
 
 
A felhasználó regisztrációs dologhoz meg annyit fűznék hozzá, hogy akkor regisztrálnának ide többen, ha lenne jelentősége, mert most ugye nincs semmi, ha ide nem regisztrálnak, ugyanazt érik el sa-mp-ben.
 
Lehetne akár saját szervere a fórumnak, ahol a közösség tagjai játszanának, vagy különböző szerverei a különféle igények kielégítésére (DM, TDM, RP...)
Csak ugye ez plusz munka lenne.
 
Vagy egy saját kliens ami pl statisztikákat csinál, ki melyik szerveren mennyit játszott, esetleg achivementek...
 
 
 
Egyenlőre ez még fű alatt megy, de én pl dolgozok a HRP-n (NEM SA-MP! teljesen más alap!) és lehet készítek (ha lesz lehetőség és igény rá) a fórum felhasználóknak egy saját demót pár alap funkcióval, hogy a HRP-n milyen fajta lehetőségek lesznek amellyel megteremtjük a saját RP-nket.
 
Most nem reklámozni, vagy fényezni akarom ezt a dolgot, csak ugye ez pl csak a fórum regisztrációval lesz elérhető.
 
Ezt azért tervezem így, mert a HRP-n meghívós rendszer lesz, nem lesz publikus, mindenki számára elérhető regisztráció és kicsit a múltba visszatekintésként visszanyúlnánk az alapokhoz, hisz mi is az SA-MP-vel indultunk.
 
Ha a fórum adminisztrátorok biztosítják ezt a loginos lehetőséget, akkor számos szerver, weboldal tudna hasonló módon beléptetni.
Ezt úgy kell elképzelni, mint a facebookkal való belépést sok weboldalnál.
Csak ugye ehhez kellenek olyanok akik használják ezt a lehetőséget.
« Utoljára szerkesztve: 2017. február 27. - 12:30:30 írta Kovacs_Richard »
Régóta nem tevékenykedem, mint SA-MP scripter.
HRP Fejlesztő.

Nem elérhető #ωᴇʙsᴛᴇʀ

  • 425
  • Aki hisz az megbocsatast nyer .. Egy jo nap
    • Profil megtekintése
Változásra van szükség
« Válasz #2 Dátum: 2017. február 27. - 12:17:24 »
0 Show voters
Ez az uj sablon nem is rossz
 
Jobb mint az elozo:D
 
Viszont,igaz tenyleg haladni kell a korral!:)
Majd csak meg szokjak ezt az uj forummotort, az smf et is megszoktak,ezt is megfogjak:)
 
 

Változásra van szükség
« Válasz #3 Dátum: 2017. február 27. - 13:43:08 »
+1 Show voters
Hello!
 
A facebookot hoztad fel ellenpéldának, aminek a dizájnja szembarát. Ez meg fekete fehér és ha lehet is változtatni ezen valahol akkor nem találom. Egyszerűen fájdalmat okoz nézni ezt, főleg ha egy szembarát oldalról váltok hirtelen.
 
 
 
Még mindig csak San Andreas orientált ez az oldal annak ellenére, hogy GTA közösség lett. Tudomásom szerint jelenleg van 4 fejlesztés alatt álló GTA V multiplayer, amiből 2 játszható már. (GTA Network, GTA Orange, FiveMP, RageMP) ezekről nincs/alig van információ. Nekem van pár szkriptem már készen GTA Networkhoz és szívesen felraknám ide, de nincsen hely, nincs semmilyen elszeparált fórumrész ehhez.
 
Amúgy mostmár mindenhol discord a menő, ahol el lehet érni közvetlen a közösség tagjait és a fejlesztőket/tulajdonosokat is. Ilyet se látok itt, bár nem mintha alapkövetelménynek számítana de azért jó lenne.
 
E: megtaláltam a fehér témát, nem sokat segített a dolgon, most meg az zavarja a szemem, hogy majdnem minden egybe folyik, semmi sincs szétválasztva.
 
Nem tudom milyen fórum motor ez, de ha már modernnek és versenyképesnek kell lennie, akkor XenForora szavazok.

Nem elérhető ZyZu.

  • Globális moderátor
  • 8939
  • my turbo diesel forum
  • Discord: ZyZu.
    • Profil megtekintése
Változásra van szükség
« Válasz #4 Dátum: 2017. február 27. - 16:27:22 »
0 Show voters
Nekem bejön, maradjon ha engemet kérdel. Viszont tegyétek vissza a wikit meg a színpalettát.

Változásra van szükség
« Válasz #5 Dátum: 2017. február 28. - 09:02:43 »
0 Show voters
Ez a fehér téma nekem bejön, jól néz ki. :D

Nem elérhető LaszloR1

  • 21
  • Discord: LaszloR1#1417
    • Profil megtekintése
Változásra van szükség
« Válasz #6 Dátum: 2017. február 28. - 15:38:22 »
0 Show voters
Szerintem is szükség lenne egy Grand Theft Auto 5 fórumra, ahol a lenne szintén segítségkérés, szerverek bemutatása (GTAorange, GTAnetwork), scriptek megosztása, stb. A SA-MP FB oldalakról csak annyi a véleményem, hogy a szerverüket nem merik itt meghirdetni, mivel itt nem tudják cenzúrázni az emberek véleményét, láttam pár szervert, ahová leírtam a véleményemet és kaptam is a bant, mert a PG az bizony hősködés. Jelenleg rendelkezem én is egy facebook oldallal, ahol a szerveremet hirdetem, osztok meg híreket a fejlesztésekről, én azért nem szeretném ide kirakni, mivel még nem elég fejlett, karakteres a szerver, ezért úgy gondolom, hogy logikusabb lenne, majd később kirakni ide, hiszen még a fejlesztés korai fázisaiban vagyunk. A terveink megvannak, de nem szeretnénk tenni üres ígéreteket , mivel még sok minden változhat.
« Utoljára szerkesztve: 2017. február 28. - 17:19:50 írta LaszloR1 »

Nem elérhető Flash

  • 5726
  • (っ◕‿◕)っ
    • Profil megtekintése
Változásra van szükség
« Válasz #7 Dátum: 2017. február 28. - 15:45:14 »
0 Show voters
Nekem sokkal atlathatobb volt az smf csak annyit kene hogy tobb tema kozul lehessen valasztani. Jo lenne ha visszakerulnenek a regi bb kodok meg a szinkevero, zonakeszito meg az ilyesmik. Ha meg ez a motor marad akkor lehetne beallitani egyedi alap szint mint itt pl a fekete. 

Nem elérhető TwisT3R

  • 576
  • Küklopsz
  • Discord: TwisT3R#7833
    • Profil megtekintése
    • Firing Squad Clan
Változásra van szükség
« Válasz #8 Dátum: 2017. február 28. - 23:11:16 »
+2 Show voters
Nekem az égvilágon semmi bajom nincs a jelenlegi fórummotorral, több évnyi SMF után egyszerű volt megszokni, meg pár nagyobb közösség is ezt használja már (forum.mtasa.com) Talán egyedül a \"témán belüli hiperlink kattintás utáni szövegrészhez bedobós bullshit (anchor, iurl v mittomén)\" BB kódot hiányolom még.
 
Idézetet írta: 1ST_Chr date=1488199388


   
      Még mindig csak San Andreas orientált ez az oldal annak ellenére, hogy GTA közösség lett. Tudomásom szerint jelenleg van 4 fejlesztés alatt álló GTA V multiplayer, amiből 2 játszható már. (GTA Network, GTA Orange, FiveMP, RageMP) ezekről nincs/alig van információ. Nekem van pár szkriptem már készen GTA Networkhoz és szívesen felraknám ide, de nincsen hely, nincs semmilyen elszeparált fórumrész ehhez.
   
   
      Amúgy mostmár mindenhol discord a menő, ahol el lehet érni közvetlen a közösség tagjait és a fejlesztőket/tulajdonosokat is. Ilyet se látok itt, bár nem mintha alapkövetelménynek számítana de azért jó lenne.
   


Illetve még ezeket írnám én is magával a fórummal kapcsolatban.

Nem elérhető Flash

  • 5726
  • (っ◕‿◕)っ
    • Profil megtekintése
Változásra van szükség
« Válasz #9 Dátum: 2017. március 01. - 00:03:56 »
+1 Show voters
Csak nekem szúrja a szemem ha sokáig olvasok itt valamit akkor kb 2 percig elnézek a géptől és fekete fehér csíkokat látok (?) xd

Nem elérhető ZyZu.

  • Globális moderátor
  • 8939
  • my turbo diesel forum
  • Discord: ZyZu.
    • Profil megtekintése
Változásra van szükség
« Válasz #10 Dátum: 2017. március 01. - 06:55:49 »
0 Show voters
Ajánlom a szemorvost neked, kedves Flash. 

Változásra van szükség
« Válasz #11 Dátum: 2017. március 01. - 11:00:50 »
0 Show voters
@Flash Basszus, és tényleg. :D Csak én a fehér témát használom, és fekete csíkokat látok. :D

Nem elérhető divkn

  • 3259
    • Profil megtekintése
Változásra van szükség
« Válasz #12 Dátum: 2017. március 02. - 09:07:56 »
0 Show voters
Ey, ez a GK Light nem is rossz. A háttérnek sok köze nincs a GTA-hoz, de elég nyugtató hatása van. :\'D

Nem elérhető ZyZu.

  • Globális moderátor
  • 8939
  • my turbo diesel forum
  • Discord: ZyZu.
    • Profil megtekintése
Változásra van szükség
« Válasz #13 Dátum: 2017. március 04. - 00:30:57 »
0 Show voters
nem is tudtam, hogy lehet változtatni.. fasza a fehér :DD

Nem elérhető Ben

  • 1754
  • Ben apó
    • Profil megtekintése
Változásra van szükség
« Válasz #14 Dátum: 2017. március 04. - 02:18:47 »
+1 Show voters
ez a fehér téma semmit újat nem jelent, de azért értékelem hogy nyitottatok egy posztot, csak előre sampfórum

 

SimplePortal 2.3.7 © 2008-2024, SimplePortal