Szerző Téma: A Biblia legelején lévõ árulkodó foltok  (Megtekintve 7188 alkalommal)

A Biblia legelején lévõ árulkodó foltok
« Dátum: 2012. Július 24. - 16:05:15 »
+2 Show voters
JHVH berágott Luciferre, mert késztette Évát arra, hogy tépje le a Tudás Fájáról az almát.
Az almát, amivel megszerezhette Éva azt a tudást, ami csak az Isteneknek adatott meg:
A jó és a rossz felismerésének tudását.
Persze JHVJ ezt hazudta:
\"3. De annak a fának gyümölcsébõl, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.\"
Lucifer megmondta az almáról az igazat:
\" 5. Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.\"
Mikor Éva letépte az almát, JHVH csak ennyit mondott:
\"  22. És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közûlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen.\"
Apró kis elszólás már a Biblia elején, miszerint nem EGY Isten volt, hanem több is.
Eleve, a  Bibliában 3 Isteni lény (legfelsõbb lélek magyarán) van, +1:
- A Teremtõ
- JHVH, aki a Héber mitológiában egy démon, a tûz (érdekesség, hogy  apokolban is a tûz uralkodik az elemek közül...) és a pusztítás démona. A démonok neve nem díszbõl kimondhatatlan: Aki felismeri az igazi nevüket, az uralkodhat felettük.
- Az az Isten, aki Jézust küldte, aki meg akarta mutatni az embereknek, hogy a zsidók nem egy jóságos Istent tisztelnek, hanem magát az ördögöt, JHVH-t
- +1 Lucifer, akit kitaszítottak azért, mert fel akarta nyitni az emberek szemét. Véleményem szerint ez sokkal Istenibb dolog, mint amit JHVH tett, aki csak gyilkolt és pusztulást hozott.
Magyarán:
JHVH kapásból átverte és megvezette az embereket, nem akarta, hogy felismerjék a jót és a rosszat.
De ha az ember nem ismerheti fel a jót és a rosszat, akkor az oda vezet, hogy olyan dolgokat teszünk, amikrõl nem tudjuk, hogy az rossz dolog, magyarán akkor JHVH azt akarta, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül, és tetteink súlyának ismerete nélkül cselekedjünk bármit, akár öljünk is így?!
Lucifer meg azt akarta, hogy tudjuk-ismerjük a dolgokat. És ha ismerjük a rossz dolgokat, akkor ez az elsõ lépés ahhoz, hogy ne is tegyük meg.
Most akkor JHVH vagy Lucifer a \"negatív hõs\"?

A Biblia legelején lévõ árulkodó foltok
« Válasz #1 Dátum: 2012. Július 24. - 16:51:19 »
0 Show voters
Idézetet írta: Indi date=1343138715\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"24956\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
JHVH berágott Luciferre, mert késztette Évát arra, hogy tépje le a Tudás Fájáról az almát.
Az almát, amivel megszerezhette Éva azt a tudást, ami csak az Isteneknek adatott meg:
A jó és a rossz felismerésének tudását.
Persze JHVJ ezt hazudta:
\"3. De annak a fának gyümölcsébõl, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.\"
Lucifer megmondta az almáról az igazat:
\" 5. Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.\"
Mikor Éva letépte az almát, JHVH csak ennyit mondott:
\"  22. És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közûlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen.\"
Apró kis elszólás már a Biblia elején, miszerint nem EGY Isten volt, hanem több is.
Eleve, a  Bibliában 3 Isteni lény (legfelsõbb lélek magyarán) van, +1:
- A Teremtõ
- JHVH, aki a Héber mitológiában egy démon, a tûz (érdekesség, hogy  apokolban is a tûz uralkodik az elemek közül...) és a pusztítás démona. A démonok neve nem díszbõl kimondhatatlan: Aki felismeri az igazi nevüket, az uralkodhat felettük.
- Az az Isten, aki Jézust küldte, aki meg akarta mutatni az embereknek, hogy a zsidók nem egy jóságos Istent tisztelnek, hanem magát az ördögöt, JHVH-t
- +1 Lucifer, akit kitaszítottak azért, mert fel akarta nyitni az emberek szemét. Véleményem szerint ez sokkal Istenibb dolog, mint amit JHVH tett, aki csak gyilkolt és pusztulást hozott.
Magyarán:
JHVH kapásból átverte és megvezette az embereket, nem akarta, hogy felismerjék a jót és a rosszat.
De ha az ember nem ismerheti fel a jót és a rosszat, akkor az oda vezet, hogy olyan dolgokat teszünk, amikrõl nem tudjuk, hogy az rossz dolog, magyarán akkor JHVH azt akarta, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül, és tetteink súlyának ismerete nélkül cselekedjünk bármit, akár öljünk is így?!
Lucifer meg azt akarta, hogy tudjuk-ismerjük a dolgokat. És ha ismerjük a rossz dolgokat, akkor ez az elsõ lépés ahhoz, hogy ne is tegyük meg.
Most akkor JHVH vagy Lucifer a \"negatív hõs\"?

 
Lucifer (Magyarul fényhozó... Fény. Hogy lehet valamilyen \"köztudottan negatív\" szereplõ neve egy ilyen pozitív jelentésû?) nem egy arkangyal volt? Aki aztán JHVH-t kegyesen átvágta a palánkon, így kapta meg Lucifer \"jutalmul\" a poklot.

A Biblia legelején lévõ árulkodó foltok
« Válasz #2 Dátum: 2012. Július 24. - 19:10:49 »
0 Show voters
A Poklot, ami maga  föld, eleve, ide is dobja le az \"Isten\".
Lucifer egész pontosan az igazságra akarta rávezetni az embereket, és nem átverni bárkit is. ;)

A Biblia legelején lévõ árulkodó foltok
« Válasz #3 Dátum: 2012. Július 25. - 20:35:07 »
0 Show voters
Allig lehet elolvasni ezt a pirost betût nagy mennyiségben :@
JHVJ  ilyenrõl hol olvastál?
Teremtõ = Isten.

A Biblia legelején lévõ árulkodó foltok
« Válasz #4 Dátum: 2012. Július 25. - 20:44:27 »
+1 Show voters
Az JHVH lenne, csak elütöttem. :D
JHVH - Jehova - Ótestamentumi Isten.
Ez benne van a Bibliában, és köztudott, hogy eredetileg a nevét JHVH-nak írják, mi Jehovának mondjuk.
A héberek arra foják, hogy régen nem használtak magánhangzókat az írásukban, de én teljesen máshol látom ennek az okát, kiindulva a héber mitológiábol.

A Biblia legelején lévõ árulkodó foltok
« Válasz #5 Dátum: 2012. Július 25. - 20:56:44 »
0 Show voters
Az megint ugyan az. A zsidók így hívták Istent.

Nem elérhető SnicK

  • 7521
    • Profil megtekintése
A Biblia legelején lévõ árulkodó foltok
« Válasz #6 Dátum: 2012. Július 25. - 21:46:05 »
0 Show voters
Nincsen semmilyen más Isten aki Jézust küldte. Jézus is zsidó volt, genetikailag és vallásilag egyaránt.

Nem elérhető Rupert

  • 2301
    • Profil megtekintése
A Biblia legelején lévõ árulkodó foltok
« Válasz #7 Dátum: 2012. Július 25. - 22:03:32 »
0 Show voters
Idézetet írta: SnicK date=1343245565\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"24956\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Nincsen semmilyen más Isten aki Jézust küldte. Jézus is zsidó volt, genetikailag és vallásilag egyaránt.
 
Zsidónak született. De Keresztelõ Szent János megkeresztelte felnõttkorában, így a keresztény próféta lett.

A Biblia legelején lévõ árulkodó foltok
« Válasz #8 Dátum: 2012. Július 25. - 22:25:17 »
0 Show voters
Genetikailag zsidó? Neked a véredben van a kereszténység? DNS-be kódolt vallás. LoL
 
Idézetet írta: Rupert date=1343246612\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"24956\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Zsidónak született. De Keresztelõ Szent János megkeresztelte felnõttkorában, így a keresztény próféta lett.
 
Ez olyan, mintha a paradicsom csak a leszedéstõl számítana paradicsomnak.
Szerintem te sem érted amit írtál... Attól, hogy meglocsollak két deci vízzel még nem leszel királyfi...
Jézus már a \"megkeresztelése\" elõtt is folytatott tanításokat, tehát már akkor \"próféta\" volt...
De a kannás bor feltalálásáért (Kánai menyegzõ) azért ott a respekt. :)

Nem elérhető SnicK

  • 7521
    • Profil megtekintése
A Biblia legelején lévõ árulkodó foltok
« Válasz #9 Dátum: 2012. Július 25. - 23:17:35 »
0 Show voters
A zsidóság egy genetikailag kimutatható népet is jelent.
Jézusnak valószínûleg eszébe sem jutott új vallás alapítása, õ is csak egy volt a messianisztikus kor egyik prófétái közül akik a zsidó nép erkölcsösségét próbálták helyreállítani.

Nem elérhető Rupert

  • 2301
    • Profil megtekintése
A Biblia legelején lévõ árulkodó foltok
« Válasz #10 Dátum: 2012. Július 25. - 23:22:19 »
0 Show voters
Igazad van James, rosszul fejeztem ki magam; koszonom hogy kijavitottal.
A temara visszaterve: erdekes amit irtal. Mindenesetre en is utana fogok nezni.

A Biblia legelején lévõ árulkodó foltok
« Válasz #11 Dátum: 2012. Július 26. - 00:49:16 »
0 Show voters
A zsidóság egy nemzet és egy vallás de egy olyan vallás aminek nem lehet akárki a a tagja csak akinek az anyja apja vagy legalább az apja zsidó. A kereszténység egy \"vallás\" aminek bárki tagja lehet aki hisz Jézusban.  A zsidó vallásnak is vannak irányzatai de általában a farizeusi irányzat a jellemzõ ami az is hogy nem fogadják el Jézust a megváltójuknak, mert õk olyan királyt vártak akik majd felszabadítja õket a tórát általában szó szerint értelmezik és a külsõségeket (öltözködés, hagyományok, stb..) részesítik elõnyben ellenben a keresztények Isten szavát.
 
A zsidóság egy genetikailag kimutatható népet is jelent.
Jézusnak valószínûleg eszébe sem jutott új vallás alapítása, õ is csak egy volt a messianisztikus kor egyik prófétái közül akik a zsidó nép erkölcsösségét próbálták helyreállítani.
[/quote]
Jézus nem próféta volt, proféták az ószövetségben voltak (pl.Ezékiel, Dániel, Jónás) a próféták feladata volt a zsidó népet megfelelõ irányba terelni. Jézus Isten igéjének a \"beteljesedése\". Jézus nem csak a zsidóknak prédikált és nem csak nekik tette lehetõvé a bûnbocsánatot.

A Biblia legelején lévõ árulkodó foltok
« Válasz #12 Dátum: 2012. Július 26. - 07:52:55 »
+2 Show voters
Az etiópok is felvették a Talmudon alapuló zsidó vallást, nézz csak utána, Márk.
Éheznek is...
A zsidóságot két dolog alapján állapítják meg. Hogy melyik a mérvadó, azt még nem tudták eldönteni.
Vagy a 12 õsi törzs leszármazottja legyen valaki, vagy kövesse a vallásukat.
Nagyon sokáig a 12 törzs számított, de mára már sokkal inkább a vallás.
3. opció, ami a 12 törzshöz áll közelebb, de nem is teljesen fedi azt:
Sokak szerint -és így legfõképpen a Talmud szerint is- az számít zsidónak, akinek legalább az ANYJA zsidó, mivel a vért az anyától örököljük.
Jézus egy fajta messiás volt, legalább is erre számítottak a kampósorrúak. Azt várták, hogy egy olyan ember jön, aki majd segít nekik, felemeli õket. Erre meg jött egy ember, akit nem érdekelt, hogy valaki zsidó vagy GOJ, ugyan úgy szeretett mindenkit és segített bárkin.
Ezért nem fogadták el õt a zsidók. De ha gondolkozunk, akkor rájöhetünk, hogy vajon miért tanította volna nekik ezt Jézus? Ha akkor  azsidók észbe kapnak és befejezik azt a gusztustalan, gázkamratöltelékre illõ viselkedésük, hogy mindenkit lenéznek, aki nem-zsidó, akkor talán képsek lettek volna az emberek 2ezer év alatt eltemetni azt a sok szarságot, amit ezek mûveltek.
Csodálkoznak, hogy gyûlölik és üldözték õket az emberek. Magukba kellene nézni, hogy ez miért van...
Köpködnek az ostobák a nácikra, de amikor egy amerikai, náci eszméket követõ férfi felajánlotta nekik, hogy megszervezi az összes zsidónak a kivándorlást, és élhetnek egy független államban, békében, -nem a mai Izraelben-, akkor persze az nem kellett nekik. Errõl ennyit. Ezek mindenhol ott akarnak lenni, mert másképpen nem irányíthatnák a világgazdaságot.
Kisgyerekeket ronthatnak meg, aki nem zsidó, azt GOJ-nak tekintik, ha meghal a férj, akkor köteles a nõ a sógorával élni tovább, nehogy kivesszen a lóvé, egy olyan Istent tisztelnek, aki a Bosszúállás Démona egész pontosan.
Igen, ez tiszta sor, az az Isten mást se tett az ÓSzövetség alatt, mint valamiért bosszút állt, a korcs népét meg elõrevitte, segítette õket a mészárlásokban.
És ezek után meritek azt mondani, hogy Jézus JHVH (Gyengébbek kedvéért: Jáhve, Jehova) gyermeke? :O
Jézus bûnbocsánatra, könyörületre és szeretetre tanított mindenkit, és a zsidókat is erre akarta tanítani, mert csak így lehetne elérni, hogy ne utálják ma is õket.
Ez teljesen ellentmond mindazzal, ami az Ószövetségben történt.
És szerintetek a Bosszú és  a Teremtés mióta függ össze? A zsidók Istene véletlenül se egyenlõ a Teremtõvel.
ÉS akkor a szeretet és megbocsátás Istene -akinek Jézus a fia- hogy jön ide, hogy egy pusztító-deviáns dologgal párosítjuk?
Ez a vallás is csak az alapvetõ pogány hitbõl lett kiollózva, mint minden más egyistenhit.
A pogány hitben a teremtõ maga a nap, egyes, továbbhaladottabb és érdekességképpen õsibb felfogás szerint a Feket Nap, ami a kozmoszt is teremtette, magyarán ez a fekete lyuk. A bosszú Istene is megtalálható, mindenhol más és más néven, a héber mitoszokban JHVH volt ez az Isten, akit társai egyenesen démonnak tekintettek a gonoszsága és pusztításai miatt.
A Jézus-szerû félig ember-félig Isteni származású, halandók között élõ szent pedig minden pogány hitben, de egyistenhitben is megtalálható. A legnépszerûbb talán maga a HErkules dolog a görög-római mitológiából, vagy ott a másik népszerû és ismert pogány hit, az egyiptomi, ahol szintén van Jézus-szerû dolog: Mária helyett Izisz, Jézus helyett Hórusz.
ÉS ezek a hitek õsibbek, mint a Biblia hit. Csak sokan nem olvastok ezekrõl, nem jártok utána, csak a Bibiliát ismeritek, más vallásokat nem, ezért nem veszitek észre a legfontosabbat, hogy minden egyistenhit az õsi, közös többisten- és természethitbõl lett merítve. Pont ezért is vannak az egyezések.
Pont ezért ellenzik a nagy vallásos emberek, rabbik, szónokok, Sándor Atyák, hogy elolvassa egy hívõ más vallások szent könyveit: Mert akkor kiderülne a turpisság.
Nem is egy rabbi bevallotta, hogy megvezették a keresztényeket, méghozzá azzal, hogy az õ vallási könyvüket, az Ótestamentumot együtt tanították az Újtestamentummal. Így érték el azt, hogy a rémtetteik és Istenük rémtettei ellenére is szeressék õket.
Valójában KETTÕ vallást olvasztottak egybe, mert a laikus, megvezetett, a cumijából is tóra sorait szívó emberek nem látják az összefüggéseket a dolgok között, és nem látják, hogy a két testamentum totálisan mást tanít!
Jézus és a genetika... Persze, mert megvan Jézus holtteste, csak az a baj, hogy már találtak vagy huszat, sok turbomagyar szerint itt van a kárpátmedencében az egyik. :D
2ezer év távlatából meg nekem senki se mesélje be, hogy genetikaileg bármit is megtudtak a húsz holttest után...
Jézus, és mint minden más a bibliában, és bármilyen vallásban, csak SZIMBÓLUM!
Persze, voltak-vannak-lesznek \"Jézusok\", akik mindenkinek csak jót és szépet akarnak.
De kérdem én, ha holnap valaki azt mondaná nektek, hogy õt az Isten küldte, hogy megváltson mindenkit a bûnei alól és jóra tanítson, azt elhinnétek?
Gondolom nem. Akkro ezek szerint Jézusnak se hittetek volna, és miért? Mert hétköznapi, túl emberi.
Ez a \"meggyógyul a béna\", meg ilynek, az is hülye, aki szóról-szóra veszi.
Ezzel azt akarta tanítani az elbeszélés, hogy ha hiszel és igazán akarod a gyógyulást, akkor nagyobb eséllyel gyógyulsz meg, de ha rossz a hozzáállásod és rossz a mentális energiád, akkor neked annyi.
Egy vicc, hogy egy, a pogány hitvilágból kiragadott Istenekkel és eseményekkel machináló hitvilág-vallás ennyire elnyomta az igazi természet alapú hiteket-vallásokat, és egyenesen üldözte ezeket, és miért?
Mert ha nem igyekszik eltörölni a Föld felszínérõl, akkor lebukik, hogy nem egyedi, nem saját, hanem összeollózott.
Tudjátok az a ciki, hogy Magyar létükre olyan hitet követnek az emberek, ami az õsi Magyar pogány hitet elnyomta, kisemmizte, kigúnyolta, és annak a középkorban ténykedõ, eredetileg teljesen gyógyító és tanító szándékú képviselõit lemészárolták, koholt vádakkal illették õket.
A Magyar hit képviselõit ölték meg ezek a vadállatok, és ennek ellenére hajlandóak az emberek még mindig követni ezt az undorító vallást.
Mennyire jóságos Isten az, aki csak annak bocsájt meg, aki hisz benne? De akik nem hisznek benne, azok haljanak meg? :O Ez inkább a bosszúra emlékeztet engem...
Vajon az az Isten, ami a vér/hús áldozatot fogadja el, az jó Isten? Akinek vér kell, az nem lehet jó ISten, hiszen ölésre buzdít.
Kicsit visszatérve a pogány-bibliai vonalhoz.
Karácsony... Ami nem December 24.-e lenne, hanem 21.-e!
Az õsi pogány hitvilág szerint ez az téli napforduló ünnepe, más néven nap-éj egyenlõség ünnepe. Ilyenkor ünneplünk egy olyan entitást, ami a Bibilia Istennel ellentétben meg is testesül, és ez nem más, mint az éltetõ nap, ami nélkül nem lehetne élet a Földön. És ez a Nap szintén valaminek a fia, a Fekete Nap-é. Aztán pogány nemzetek ezeket el is nevezték, mint ISteneket, mert az embernek kell egy hit, kell egy monda.
A zsidók persze iylenko hanukáznak, ami a fény ünnepe, valójában egy vérontást, egy másik nép eltaposását ünneplik. Miylen jó emeberek az iylenek...
Persze õk annyira jó Istent tisztelnek, hogy Jézus le van szarva. De a hõs rabbik az undort félretéve hajlandóak egy idõszakra tenni a két ünnepet, pedig kronológiailag NEM egy idõben lenne. De hát iylen dolog ez, iylenkor kell a gyilkolás mementójaként tisztelt Hanukát az ember képébe tolni és megszerettetni azt.
Érdekes, szerintem a pogány Nap ünnep sokkal szebb, mint ezek közül bármelyik, és hitelesebb is, kézelfoghatóbb.
A húsvét a pogány hitvilágban a termékenység és a tavaszi nap-éj egyenlõség ünnepe.
Persze a természet is termékeny lett, mehetett a vetés és miegymás.
 Érthetõ így a mára már kúltúráltabb méreteket öltõ \"locsolás\" is a nõk felé... ;)
Érthetõ a tojás is, mint szimbólum. Érthetõ pogány megközelítésbõl, de a keresztény húsvét mivel tudja magyarázni?
A tojás egyben mutatja a sárgájával a Napistent, a fehérje az ártatlanságot, az Istennõt, magát a levegõt, mint elemet, a tojásforma pedig a születést,a fogantatást.
A nyúl tiszta sor, ha termékenységrõl van szó.
A keresztények erre olvasztották a saját kis ünnepüket, érdekes az összefüggés ismét...
Persze ne feledezzünk meg arról se, hoyg aJézust tagadó zsidóságnak is van iylenkro ünnepe, hát ez hihetetlen, mekkora véletlen ismét! :D
Az Életfa megjelenése a Bibliában. Az életfa õsi pogány elem.

A Biblia legelején lévõ árulkodó foltok
« Válasz #13 Dátum: 2012. Július 26. - 08:42:35 »
0 Show voters
(Ha már Biblia)
 

Az Apokalipszis négy lovasa
 


Az elsõ pecsét
És láttam, amikor a Bárány feltörte a hét pecsét közül az elsõt, és hallottam, hogy a négy élõlény közül az egyik mennydörgéshez hasonló hangon szól: „Jöjj!\" És láttam: íme, egy fehér ló, a rajta ülõnek íja volt, és korona adatott Neki, és gyõzelmesen vonult ki, hogy újra gyõzzön. (Jelenések könyve 6,1-2).
Az elsõ lovas, aki koronát visel, gyõzelemre vonul ki, nyilvánvalóan Jézus. Mi történt akkoriban a világtörténelemben, i.sz. 90 körül? Jézus feltámadt, és elindult a lélekvilágból, hogy „legyõzze\" a világot az Evangéliummal apostolai és a korai keresztények közremûködésével - és õk tényleg meghódították a hatalmas római birodalmat. Jézus szeretetrõl és Isten megbocsátásáról szóló üzenete erõsebbnek bizonyult, mint az összes római légió együttvéve! Jézus az a hatalmas hódító, Aki a fehér lovon érkezik.
A Jelenések könyvének 19. fejezetében is találunk egy fehér lóról szóló leírást: „És íme egy fehér ló, és Aki rajta ül, annak neve Hû és Igaz. … Ez a név adatott Neki: az Isten Igéje\" (Jelenések könyve 19,11.13).
János Evangéliuma 1,14-bõl tudjuk, hogy „Isten Igéje\" Jézus: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az Õ dicsõségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsõségét, telve kegyelemmel és igazsággal.\"
És mennyei seregek követték Jézust, a feltámadt szentek, akik szintén fehér lovon ültek. Lejöttek az égbõl, hogy legyõzzék az Antikrisztus seregeit, és uralmuk alá vegyék a világot az armageddoni csata után (Jelenések könyve 19,14).
A második pecsét
Amikor feltörte a második pecsétet, hallottam, hogy a második élõlény szól: „Jöjj!\" És kijött egy másik ló, egy tûzvörös, és a rajta ülõnek megadatott, hogy elvegye a békességet a földrõl, sõt hogy öldössék egymást az emberek; és nagy kard adatott neki. (Jelenések könyve 6,3-4.)
Mi veszi el „a békességet a földrõl\"? - A háború! Ez a vörös ló a háborút jelképezi, és a hadifegyvereket.
A lónak vörös színe van, és ez azért találó, mert jól képviseli, hogy a kegyetlen háborúk mennyi vért kiontanak. Ezekért a háborúkért nem Isten a felelõs; ezek a büszkeségbõl, az elõítéletekbõl, és az ember szívének kapzsiságából származnak. „Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önzõ kívánságok okozzák-e ezeket?\" (Jakab levele 4,1).
„Nagy kard\" adatott a vörös ló lovasának. Ez valószínûleg a háborús fegyverek „fejlõdésére\" utal, illetve arra a sokkal nagyobb pusztításra, amit a háborúk végeztek, mióta ez a prófécia János korában adatott.
A harmadik pecsét
Amikor feltörte a harmadik pecsétet, hallottam, hogy a harmadik élõlény szól: „Jöjj!\" És láttam: íme, egy fekete ló, a rajta ülõnek mérleg volt a kezében. És hallottam, hogy egy hang szól a négy élõlény között a középen: „Egy mérce búza egy dénár, és három mérce árpa egy dénár, de az olajat és a bort ne bántsd.\" (Jelenések könyve 6,5-6)
Az itt szereplõ fekete lovas, melynek mérleg van a kezében, a gazdag kapitalistákat jelképezi, melyek a különbözõ nemzetek gazdaságának manipulálásával nagyban befolyásolják a világban fennálló viszonyokat. A Bibliában ezen kívül csak egyetlen olyan vers van, melyben valaki mérleget tart a kezében: „Kalmár lett, hamis mérleg van a kezében, szeret harácsolni.\" (Hóseás könyve 12,8)
Egy másik próféta, Ámósz is említést tett a kereskedõkrõl - akiket nevezhetünk az akkori gazdag kapitalistáknak, s akik szintén kifosztották a szegényeket, ahelyett hogy segítettek volna nekik: „gabonát árulhassunk, és a szombat, hogy gabonával kereskedjünk, kisebb vékával, nagyobb súlyokkal, és hamis mérleggel csalva … ti, akik a szegények vesztét kívánjátok, és ki akarjátok pusztítani az ország nyomorultjait.\" (Ámósz könyve 8,4-6)
A fekete ló pedig az éhínséget és szegénységet képviseli, melyet azok a gazdagok idéznek elõ, akik nem hajlandók megosztani javaikat a szükségben élõkkel. Ez a ló nagymértékben felelõs napjaink gazdasági helyzetéért. A Szentírásban az olaj és a bor mindig a bõvelkedést vagy a luxust jelképezi. „Az olajat és a bort ne bántsd\"; ez olyan helyzetre utal, melyben a gazdagság és luxus az éhínséggel és szegénységgel együtt van jelen - és a gazdagok és szegények közötti szakadék egyre csak növekszik.
A negyedik pecsét
Amikor feltörte a negyedik pecsétet, hallottam a negyedik élõlény hangját, amint így szól: „Jöjj!\" És láttam: íme, egy fakó ló, a rajta ülõnek neve Halál, és a Pokol követte õt; és hatalom adatott nekik a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhínséggel és döghalállal, és a föld vadállatai által. (Jelenések könyve 6,7-8)
Az Apokalipszis negyedik és egyben utolsó lovasa maga a halál. És nem csak háború okozza ezt a halált, hanem vadállatok, járványok, éhínségek, és a pusztítás minden egyéb elképzelhetõ fajtája.
A halál persze mindig is létezett, ám napjainkra példátlan méreteket öltött az éhínségnek, természeti katasztrófáknak, az olyan új keletû járványoknak és vírusoknak köszönhetõen, mint pl. az AIDS vagy az Ebola. Jézus is megmondta, hogy közvetlenül viszszatérése elõtt „nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé.\" (Máté Evangéliuma 24,7)
Az ötödik pecsét
És amikor feltörte az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak a lelkét, akiket az Isten Igéjéért öltek meg, és azért a bizonyságtételért, amelyet megtartottak. És hatalmas hangon kiáltották: „Urunk, Aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?\" Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint õket. (Jelenések könyve 6,9-11)
Elõször megjelenik a fehér ló, melynek lovasa üzenetet visz, és „gyõzedelmeskedik\" sok lélek felett. Aztán a hitetlenek nyíltan visszautasítják ezt az üzenetet, szövetkeznek a másik három lovassal; a vörös, fekete és fakó ló lovasaival; mindez együtt üldöztetéssé rajzolódik ki, és azoknak a mártírhalálává, „akiket az Isten Igéjéért öltek meg.\" A történelemben mindig is így volt. Ezek a mártírok azonban kivételt képeznek, hiszen Jézus követõi általában nem haltak mind mártírhalált, hanem életük során végezték az Úr munkáját.
A háború, a kapzsiság, és a halál - mindazok, amik a második, harmadik és negyedik pecsét felnyitása után megjelentek - szinte egyidõsek magával a világgal, ám a Biblia itt is és máshol is úgy jellemzi õket, hogy e jelenés korszakát követõen ezek az erõk még nagyobb hatalomra tesznek szert.
Jézus ezt is megjövendölte híres végsõ idõkrõl szóló beszédében, Máté Evangéliuma 24. fejezetében, és azt mondta, hogy a következõ eseményekben fog betetõzni: „olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidülnek azok a napok.\" (Máté Evangéliuma 24,21-22)
Más szóval Jézus tulajdonképpen azt mondta ezzel, hogy egy nap az emberiség olyan zsákutcába kerül majd, hogy ha Isten engedné, hogy mindez szabadon folytatódjon, akkor az emberiség megsemmisítené önmagát. Tehát mikor az emberiség eléri ezt a kritikus pontot, akkor, Jézus elmondása szerint, Isten közbelép és megállítja az emberiséget - mindezt pedig Jézus második eljövetelével éri majd el. Jézus visszatér majd, hogy megbüntesse a gonosztevõket, uralma alá vegye a világot, és felállítsa igazságos kormányát (Máté Evangéliuma 24,29-30; Ézsaiás könyve 9,6; Jeremiás könyve 23,5; Jelenések könyve 19,11-21).
Csak az elmúlt 50 vagy 60 évben érte el az emberiség azt a mértékû fejlõdést, hogy ma már képes elpusztítani magát. A hadászat (a vörös ló) mostanra már atombombákkal, ballisztikus rakétákkal, kémiai és biológiai fegyverekkel, és egyéb halálos technológiával rendelkezik.
A gazdagok - fekete lovukon - felelõsek az elmúlt évszázad nagyobb háborúiért. Vagyonokat harácsolnak össze, és visszaélnek a vagyoni helyzetükkel: mindez pedig újabb háborúval fenyeget. A gazdagok - a még nagyobb gazdagság könyörtelen hajszolásával - felelõsek azért is, hogy már az egész földre kiterjed a környezetszennyezés. A környezetszennyezés a modern technológia mellékterméke.
Utánuk következik a negyedik lovas, fakó lovon - a halál, minden formájában.
Így jön tehát az Apokalipszis négy lovasa, egészen végig, amíg Jézus vissza nem tér, és Magával nem visz bennünket mennyei otthonunkba. Elõbb azonban még ítéletet bocsát a pokol és a föld gonosztevõire. Aztán újból eljön - Isten szentjeivel együtt -, és elpusztítja az Antikrisztust és egész seregét az armageddoni csatában. Majd ezek után Isten megtisztítja a földet, és felállítja örökkévaló királyságát, melyben Jézus fog uralkodni.
Melyik lovat tesszük meg befutónak? A biztos befutóra fogadjunk - fogadjuk be Jézust már most! Akkor biztosan követõi között leszünk majd, mikor egy nap a fehér lovon visszatér, hogy igazságot szolgáltasson. Jézus „az út, az igazság és az élet\" (János Evangéliuma 14,6). Kövessük Õt, és „megismerjük az igazságot, és az igazság megszabadít minket.\" (János Evangéliuma 8,32)

 
\"vilagvege.jpg\"
[/quote]
« Utoljára szerkesztve: 2012. Július 26. - 09:16:46 írta Castiel »

A Biblia legelején lévõ árulkodó foltok
« Válasz #14 Dátum: 2012. Július 26. - 09:23:38 »
0 Show voters
régen halottam a history csatornán errõl, ha jól tudom minden lovashoz csatoltak egy személyt, majd miután mind a négy bekövetkezett eljön az antikrisztus aki elõször maga mellé állítja a népet, azt sugallva hogy õ jó, de igazából gonosz, és rengeteg vér kötõdik hozzá.  valami ilyesmi volt, viszont hogy kiket kötöttek a lovasokhoz arra nem emlékszem, annyit tudok hogy köztük volt napoleon és *****.

 

SimplePortal 2.3.7 © 2008-2024, SimplePortal