Szerző Téma: Közvélemény kutatás  (Megtekintve 3959 alkalommal)

Nem elérhető Csabesz

  • 7827
    • Profil megtekintése
Közvélemény kutatás
« Dátum: 2014. október 11. - 22:52:58 »
0 Show voters
Hola !
Függetlenül a Változásoktól szeretnék egy kicsit tájékozottabb lenni az oldalon. Ne úgy értsétek, hogy nem ismerem, hanem mik történtek, amíg inaktív voltam. Úgy gondolom, hogy a párnapos \"incidens\" után ideje lenne kicsit beszélgetni a fórum helyzetérõl.
Mindenek elõtt szeretném tisztázni, hogy:
Nem nemakarásból nem léptem a vita alatt - mert akár a probléma elolvasása után rögtön léphettem volna  - hanem azért, mert rosszulestek dolog olyanokért, amikért nem vártam volna, pláne nem azoktól a személyektõl, akiktõl kaptam. Próbáltam a vita alatt higgadtan kezelni a dolgot, sõt, arra terelni az egész vitát, hogy a felesleges támadások helyett inkább a tényleges problémával foglalkoztunk volna. Sajnos ez nem sikerült. Sokkal inkább kiélezõdött köztem és egyes személyek közötti vitára. Feleslegesen, mert semmit se értünk el vele.
Én pedig hiába mondtam azt, hogy nem teszek semmit, mert tettem. Amíg nektek irkáltam vissza a fórumon, addig megkerestem divkn, ScreaM és Lusta nevû személyeket, hogy az egykor a fórumon végzett munkájukra ismét szükség lenne. Szerencsére mindhárman vállalták, de mire ezeket összehoztam volna, addigra már rám szálltatok, hogy milyen is vagyok. Szarul esett, gondolom, ezzel nem csak én lennék így, ha valaki a helyembe lenne és tudná mennyit tett ezért az oldalért és cserébe ennyit kap vissza. Ezért is írtam több helyen, hogy jó lenne, ha higgadtan és kulturáltan írnának egyesek, de ezt nem tették meg. Ezzel azt szerettem volna elérni, hogy ha Ti normálisan írtok nekem (Mindenki! nemcsak 1-2 ember) akkor lehet szó a probléma megoldásáról.. A terv megvolt, sõt az emberek is, viszont kulturálatlan bandának miért tennék szívességet?
Nem is tettem.. Aztán miután lepasszoltam a dolgot a többi adminak, õk elõvették a tervemet és megcsinálták. Kissé érdekes módon, de azon az úton indultak el, amin én is szerettem volna. Nem vagyok túlságosan megelégedve a kivételezéssel, ezért lesz pár változás a közeljövõben, de még semmi sem biztos.. Ami talán biztos, hogy Lustát nagyon szeretném a köreinkbe látni!  :)
Most elég nagy káosz van mindenhol, ezért elõször is rendet szeretnék rakni az oldalon és az oldal körül. Mert ilyen „kupiba” nehéz átlátni a dolgokat és a valós képet meglátni. Viszont semmi estre sem akarom azt, hogy a fórumon még egyszer ilyen helyzet kialakulhasson. Már bánom, hogy eddig húztam az ügyet, mert számításba volt ez az eshetõség, de úgy voltam vele, hogy még nem lehet annyira komoly a baj. Tévedtem! Tévedni pedig emberi dolog.. így nekem is szabad. Viszont ezzel hibát követtem el, amibõl tanultam, ezért a továbbiakban megpróbálok több idõt és energiát fordítani a fórumra.
A másik dolog a rangok.. Nem értem miért kellett hozzájuk nyúlni. Teljesen jól lettek elnevezve, sõt még a képek is jók voltak. De ha már így alakult, akkor ezeket is átgondolom újra és akkor már Én csinálok nekik valami szép képeket.  ;)
Ezzel együtt a különbözõ csoportokat is újra kell gondolni, mert valamelyiknek semmi értelme, vagy nincs hozzá társítva semmi különösebb dolog.
Nem nagyon szeretnék olyan dolgokat felhozni, amivel dobálóztak páran a #REV2014 témában, de muszáj lesz, mert az komolyan érinti a fórumot. Ez pedig a fórum aktivitása. Olyan dologról van szó, ami mellett nem lehet elmenni. Bár ezt is be lehet söpörni a szõnyeg alá, de szerintem nem lenne helyes. Ezért szeretnélek titeket is megkérdezni, hogy szerintetek milyen terveket kéne szõni a jövõvel kapcsolatban (?).
Illetve, a megmaradásunkkal kapcsolatban is komoly dolgokról kell beszélnünk.. Úgy vagyok vele, hogy nem mondok butaságot azzal, hogy vannak itt még olyanok, akinek fontos az oldal és a rajta lévõ mára már aprócska kis közösség!
A magyar SA-MP pedig belépett az utolsó éveibe, ami arra késztet minket, hogy ideje gondolkozni a jövõbeli tervekrõl!
Jelezném, hogy csak értelmes, kulturált a megengedett hangnemen belüli üzenetekre reagálok, a többit kitörlöm. ( csak gondoltam felhívom erre a figyelmet, mielõtt valaki azt írná, hogy nem bírom a kritikákat. bírom, csak normálisan írd le! )

Nem elérhető Dead

  • 2045
    • Profil megtekintése
Közvélemény kutatás
« Válasz #1 Dátum: 2014. október 11. - 23:01:00 »
0 Show voters
Mindenre van megoldás, fõleg egy 6000-7000es létszámmal rendelkezõ oldalon :)
Ha ez az x év megvolt akkor az az y is megy még hozzá :)

Nem elérhető Legend

  • Adminisztrátor
  • 1830
    • Profil megtekintése
Közvélemény kutatás
« Válasz #2 Dátum: 2014. október 11. - 23:02:45 »
+1 Show voters
Idézetet írta: CasHiis date=1413060778\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"50970\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Próbáltam a vita alatt higgadtan kezelni a dolgot, sõt, arra terelni az egész vitát, hogy a felesleges támadások helyett inkább a tényleges problémával foglalkoztunk volna. Sajnos ez nem sikerült. Sokkal inkább kiélezõdött köztem és egyes személyek közötti vitára. Feleslegesen, mert semmit se értünk el vele.
 
Én jelenleg csak ehhez szeretnék hozzászólni.
Legelõször Loren vette be hozzánk Gentlét, hogy beszéljük a problémát.
A beszélgetés gyorsan lezajlott:
 
[2014.10.07. 22:43:50] *** lacika7892 meghívta Maty-t a konferenciára ***
[2014.10.07. 22:43:57] lacika7892: Tessèk
[2014.10.07. 22:44:06] Maty: Befejezitek vagy kívánjátok hogy mindeknit egyenként kitiltsak a rákba?
[2014.10.07. 22:44:18] A Legend ˆ: szép jó estét neked is
[2014.10.07. 22:44:34] [E]nterR: Ezek után szerintem a hozzáállásunk hasonló, mint nektek
[2014.10.07. 22:44:37] [E]nterR: Helló Matyi
[2014.10.07. 22:44:45] Maty: Akkor ezt megbeszéltük.
[2014.10.07. 22:44:56] *** Maty kilépett ***
[/quote]
Utána én felkerestelek skypeon, akkor sem tudtunk igazán a probléma tárgyáról beszélni, mert folyamatosan visszakanyarodtál a személyes sérelmeidhez. Kérdem én, hogy akkor egy tucatnyi ember elõtt mit csináltál volna? Megmondom: ugyanezt.
Ezek után már úgy voltunk vele, ha ti is így álltok hozzá, akkor mi is.
« Utoljára szerkesztve: 2014. október 11. - 23:04:51 írta Legend »

Nem elérhető Szilard

  • Adminisztrátor
  • 1832
    • Profil megtekintése
Közvélemény kutatás
« Válasz #3 Dátum: 2014. október 11. - 23:04:40 »
0 Show voters
Véleményem szerint nem sokat segít a fórum helyzetén, ha átnevezitek a globális moderátori csoportot adminisztrátorra, és csináltok még egy globális moderátori csoportot, hogy együttvéve 9 globális moderátor legyen.

Nem elérhető Csabesz

  • 7827
    • Profil megtekintése
Közvélemény kutatás
« Válasz #4 Dátum: 2014. október 11. - 23:09:05 »
0 Show voters
Idézetet írta: Szilard00 date=1413061480\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"50970\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Véleményem szerint nem sokat segít a fórum helyzetén, ha átnevezitek a globális moderátori csoportot adminisztrátorra, és csináltok még egy globális moderátori csoportot, hogy együttvéve 9 globális moderátor legyen.
 
Az adminisztrátorok kapnak adminisztrátori jogosultságokat is, amint rendezõdik egy komoly probléma a fórummal kapcsoltban.


Legend: Nem vagyok Matyi apja, sõt még nem is lehetek számára mindig elérhetõ, hogy felügyeljem a lépéseit.
Emellett van saját stílusa, amit nem én adtam neki és nincs jogom ezen változtatni.. Maximum beszélni vele.
Sérelmeimmel kapcsolatban: Majd ha mindenki úgy áll hozzám, mint ember az emberhez, nem pedig ember a kutyához, akkor beszélhetünk a problémáról.

Nem elérhető Dead

  • 2045
    • Profil megtekintése
Közvélemény kutatás
« Válasz #5 Dátum: 2014. október 11. - 23:09:57 »
0 Show voters
Szilardnak tökéletesen igaza van. Lesz még ebbõl fejfájás. Csak 1 embernek kell kiesnie az úgymond csapatból idegileg, mert a glob azért hozzáfér szépen a témákhoz, mindenhol :) na ez csak saját vélemény.

Dupla hozzászólás automatikusan összefûzve. ( 2014. október 11. - 23:10:39 )

Az meg még jobb h az eddigi globok már \"admint\"  is kapnak :)

Nem elérhető Mambo

  • 4239
    • Profil megtekintése
Közvélemény kutatás
« Válasz #6 Dátum: 2014. október 11. - 23:11:39 »
+8 Show voters
Szerintem alapvetõen nem azzal volt a gond, h kevés glob/moderátor van.. hanem a minõségük, ami szerintem (1-2 kivétellel) nem lett még mindig megoldva.

Nem elérhető Legend

  • Adminisztrátor
  • 1830
    • Profil megtekintése
Közvélemény kutatás
« Válasz #7 Dátum: 2014. október 11. - 23:12:04 »
+2 Show voters
Idézetet írta: CasHiis date=1413061745\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"50970\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic


Véleményem szerint nem sokat segít a fórum helyzetén, ha átnevezitek a globális moderátori csoportot adminisztrátorra, és csináltok még egy globális moderátori csoportot, hogy együttvéve 9 globális moderátor legyen.
 
Az adminisztrátorok kapnak adminisztrátori jogosultságokat is, amint rendezõdik egy komoly probléma a fórummal kapcsoltban.


Legend: Nem vagyok Matyi apja, sõt még nem is lehetek számára mindig elérhetõ, hogy felügyeljem a lépéseit.
Emellett van saját stílusa, amit nem én adtam neki és nincs jogom ezen változtatni.. Maximum beszélni vele.
Sérelmeimmel kapcsolatban: Majd ha mindenki úgy áll hozzám, mint ember az emberhez, nem pedig ember a kutyához, akkor beszélhetünk a problémáról.
 
[/quote]
Akkor nekem csak az lenne a javaslatom, hogy el kéne gondolkozni azon, megfelelõ-e egy ilyen adminisztrátor a fórum számára.
 

Szerintem alapvetõen nem azzal volt a gond, h kevés glob/moderátor van.. hanem a minõségük, ami szerintem (1-2 kivétellel) nem lett még mindig megoldva.
 
[/quote]
Yes.

Nem elérhető Csabesz

  • 7827
    • Profil megtekintése
Közvélemény kutatás
« Válasz #8 Dátum: 2014. október 11. - 23:15:39 »
0 Show voters
Idézetet írta: Szilard00 date=1413061868\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"50970\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Csabesz, igazából senki sem állt hozzád az általad említett módon, én Skype-on is teljesen normálisan viszonyultam hozzád /akár idézhetek is/, de most is te hoztad fel ezt az egészet, mikor mi már részben lezártnak tekintettük az ügyet, és megmondtátok, hogy ne hozzuk fel újra.
 
Most se akarok róla beszélni, csak leírtam, hogy mit miért tettem vagy miért nem.


Mambo: Sajnos sok kell. Hülyén néz ki, hogy egy ekkora közösséghez ilyen csapat kell, de nem azért kell, mert annyira rosszak lennétek, hanem azért., mert nincs már olyan személy, aki annyira aktív tudni lenni, mint annó mindenki. Mindenki felnõtt, így élete fontosabbá vállt minthogy a gép elõtt üljön. Ebbõl pedig az következi, hogy mindenki hozzátesz egy kicsit és összeállhat a normális kép.

Nem elérhető grove4l

  • 1545
    • Profil megtekintése
Közvélemény kutatás
« Válasz #9 Dátum: 2014. október 11. - 23:53:45 »
0 Show voters
Idézetet írta: Legend date=1413061924\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"50970\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Akkor nekem csak az lenne a javaslatom, hogy el kéne gondolkozni azon, megfelelõ-e egy ilyen adminisztrátor a fórum számára.
 
Ez nem teljesen ésszerû megoldás. Melyik ember nem ideges ha éppen más szemszögbõl figyeli a dolgokat?

Nem elérhető Rupert

  • 2301
    • Profil megtekintése
Közvélemény kutatás
« Válasz #10 Dátum: 2014. október 12. - 00:07:13 »
+1 Show voters
Mi lenne, ha nem SAMPfórum lenne, hanem egy olyan fórum ahol mindenrõl lehet beszélni, illetve vitázni kulturált keretek között? Miért teszem fel ezt a kérdést? Itt a válasz:
 
Idézetet írta: CasHiis date=1413060778\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"50970\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
A magyar SA-MP pedig belépett az utolsó éveibe, ami arra késztet minket, hogy ideje gondolkozni a jövõbeli tervekrõl!
 
A fórum 60%-a már nem is a SA:MP-ról szól, hanem más játékokról, filmekrõl, mindennapi problémáinkról, és a nagyvilág témáiról. Ilyen szempontból jó kis közösség vagyunk, õszintén megmondva nekem már mindegy hogy ki moderátor/glob/admin, csak tudjunk beszélgetni bármirõl.

Nem elérhető ZyZu.

  • Globális moderátor
  • 8939
  • my turbo diesel forum
  • Discord: ZyZu.
    • Profil megtekintése
Közvélemény kutatás
« Válasz #11 Dátum: 2014. október 12. - 00:09:24 »
0 Show voters
Pontosan.

Nem elérhető skyLine

  • Globális moderátor
  • 2171
  • 2020
  • Vaterán
    • Profil megtekintése
Közvélemény kutatás
« Válasz #12 Dátum: 2014. október 12. - 00:12:27 »
0 Show voters
Egyetértek Ruperttal.
Azon gondolkoztam, hogy itt már tényleg 1-2 év van a SAMP-nak, de már lehet sokat mondtam. Az biztos hogy nagyon sok szép emlék fûzõdik ehhez az egész játékhoz, ezen kívül a fórumhoz is nagyon sok sok szép emlék. Kár lenne lerombolni egy ilyen közösséget. Váltani kellene más stílusra.
A legszebb emlék még mindig OKOSKA <3

Közvélemény kutatás
« Válasz #13 Dátum: 2014. október 12. - 00:18:56 »
0 Show voters
Lehetne olyan fórum, ami más programozási nyelvekkel foglalkozik.
PHP, JavaScript, satöbbi.

Nem elérhető Loren

  • 1401
  • Ex Moderátor
    • Profil megtekintése
Közvélemény kutatás
« Válasz #14 Dátum: 2014. október 12. - 10:12:55 »
0 Show voters
Rupert rátapintott a lényegre. A SAMP egy kiváló játék (akárcsak a sima GTA), de egyszerûen kiöregedett. Fokozatosan mindenki ott hagyja, és sokan bizonyj vissza se néznek. Elég lenne megnézni a tavalyi és az idei samp játékos statisztikát, és rögtön látnánk, hogy mennyit zuhant. Ha még fejlesztenék a SAMP-ot - nagyon sûrûn... - , még még talán lehet valami, ha sikerül kihozniuk valamit a játékból. A fejlesztõ csapat ugyan úgy látja a helyzetet, akárcsak mi, csakhát most mit tegyenek...
A fórum már több generációs, mint a Vezetõség, mint a közösség, és ezzel semmi baj nincs. Így van rendjén. Legalább nálunk vannak változások, és próbálunk elõre törni, de ez még mindig nem elég. A SAMP jövõre ott lesz, hogy max 2-3 játékos egy szerveren (a magyarokon biztos). Oké, a külföldi szervereknél lehet üti a 200-at, de azok is esnek lefelé, csak tovább fog nekik tartani. Itt az idõ eltérni a SAMP-tól a fórumnak, mert a vesztét okozná, és ha kigyúrt egyszer egy ilyen utat - és vissza nem mehetünk - , nem álhatunk meg. Most pont két út áll rendelkezésre. Az egyik folytassuk a SAMP-ot és legkésõbb 2 év múlva vége a fórumnak. Vagy tovább lépünk, és az emlékeknek egy kis SAMP gyûjtõhelyet állítanánk össze, hiszen az évek alatt összegyûjtött tudásnak/eredményeknek értéke és súlya van.
Eljött az idõ. Tovább kell lépnünk a fórum érdekében. Szerintem ez az ésszerû és helyes megoldás.

 

SimplePortal 2.3.7 © 2008-2024, SimplePortal