Szerző Téma: Álmok  (Megtekintve 853 alkalommal)

Nem elérhető RampagE

  • 1824
    • Profil megtekintése
Álmok
« Dátum: 2012. Május 22. - 15:52:38 »
0 Show voters
Mit is jelent az álom?
Az álom képek, gondolatok, hangok és érzések összessége, mely az agyon fut át alvás közben.[1] Az álmok létrejöttének oka, módja és az álmok jelentése még nem tisztázott, bár mindig is érdekelte az embereket. Többen is foglalkoznak álomfejtéssel, számos álmoskönyv létezik; az álomkutatással foglalkozó tudomány az onirológia.
Sigmund Freud szerint az álmok szoros kapcsolatban állnak az álmodó személy aznapi tevékenységével és szimbólumokat rejtenek, amik miatt néha abszurdnak vagy hihetetlennek tûnik az, amit álmodunk.
(forrás: Wiki)
Ebbe a topicba, az álmaitokat, mit éreztetek, ilyeneket írjatok le. Kezdem én:
Sokszor érzem azt, hogy ha valami történik miközbe álmodom, akkor miután felkelek, érzem a valóéletbe is. Erre van 3 példám:
1. Azt álmodtam, hogy fejszét dobál egy ember rám (nem ismertem) kikerültem egy párat, de egyszer csak fejen talált az éles része, szóval belém állt. Erre természetesen egybõl felkeltem, és éreztem, hogy fájt a fejem. (Nagyon)
2. Olyan is volt, hogy volt egy szellem és testrõl testre vándorolt. Azért vándorolt, mert mindig kinyírtam amelyik testbe volt. De persze néha kinyírt és én erre felkeltem. Persze akkor is éreztem, ahol megölt (lövés, szúrás). Miután visszaaludtam, ugyanaz az álom folytatódott.  Nem tudtam megölni, mert hát egyik testbõl a másikba mászott. Egyszer viszont megöltem és eltûnt. Utána felkeltem.
3. Nem is olyan rég az volt az álmom, hogy megyek a buszon. Majd a busz karambolozik, csúszik tovább a busz oldalra borul, és én lazán kisétálok miközbe csúszik. (Valahogy kiszakadt egy darab a buszból és kitudtam sétálni az útra). Akkor lett egy sérülés a combomon, felkeltem és no lám, nem volt ott semmi, de iszonyatosan fájt.
De olyan álmaim is vannak, hogy tudom kontrollálni, hogy mikor keljek fel. Például lelöknek egy k*va magas házról és tudatosan felkelek. Vagyis igazából felkeltem, de a szememet nem tudom kinyitni, szóval még zuhanok, és a kezemmel kinyitom a szemem. (Ez általába akkor szokott lenni, ha beteg vagyok, és csak akkor kelek fel, ha rossz fog történni)
Na, de vannak azért jó álmok is.
K*rok egy csajt a tornateremben, parkban, rendõrségen(!) és még sorolhatnám.
Igazából ennyit akartam megosztani. Rémálmom is volt nem is egy.

Nem elérhető zeteni

  • 1970
  • Ex-Scripter
    • Profil megtekintése
Álmok
« Válasz #1 Dátum: 2012. Május 23. - 19:47:25 »
0 Show voters
« Utoljára szerkesztve: 2012. Május 23. - 19:50:18 írta Benceee »

Nem elérhető ChrisJ

  • 1022
  • Nindzsa
    • Profil megtekintése
Álmok
« Válasz #2 Dátum: 2012. Május 23. - 19:48:41 »
0 Show voters
Egyre többször ismédlõdnek nekem az olyan álmok hogy jó minden szép egyszer csak egy gyászos(valóban létezõ) szám szólal meg amit aznap hallgattam és, egy ember megtámad. Õ nem bír eltalálni eltalálni én ha a levegõbe ütök akkor is haldoklik ha beszélni akarok nem jönnek ki szavak csak elmosódott valamik. Máskor mindig ha akarok gondnélkül felébredek ha arra gondolok az álmomban. Ez a támadó helyzet amikor \"szenvednem kell\" ha felakarok kellni. Ritkán vannak ilyen álmaim de visszatérõek szinte úgyanúgy zajlanak le.

Nem elérhető RampagE

  • 1824
    • Profil megtekintése
Álmok
« Válasz #3 Dátum: 2012. Május 22. - 15:52:38 »

« Válasz #4 Dátum: 2012. Május 23. - 19:47:25 »
0 Show voters
« Utoljára szerkesztve: 2012. Május 23. - 19:50:18 írta Benceee »

Nem elérhető ChrisJ

  • 1022
  • Nindzsa
    • Profil megtekintése
Álmok
« Válasz #5 Dátum: 2012. Május 23. - 19:48:41 »
0 Show voters
Egyre többször ismédlõdnek nekem az olyan álmok hogy jó minden szép egyszer csak egy gyászos(valóban létezõ) szám szólal meg amit aznap hallgattam és, egy ember megtámad. Õ nem bír eltalálni eltalálni én ha a levegõbe ütök akkor is haldoklik ha beszélni akarok nem jönnek ki szavak csak elmosódott valamik. Máskor mindig ha akarok gondnélkül felébredek ha arra gondolok az álmomban. Ez a támadó helyzet amikor \"szenvednem kell\" ha felakarok kellni. Ritkán vannak ilyen álmaim de visszatérõek szinte úgyanúgy zajlanak le.

Nem elérhető JamesA

  • 350
    • Profil megtekintése
Álmok
« Válasz #6 Dátum: 2012. Május 27. - 23:21:35 »
+1 Show voters
Idézetet írta: RampagE date=1337694758\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"21818\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Sokszor érzem azt, hogy ha valami történik miközbe álmodom, akkor miután felkelek, érzem a valóéletbe is. Erre van 3 példám:
1. Azt álmodtam, hogy fejszét dobál egy ember rám (nem ismertem) kikerültem egy párat, de egyszer csak fejen talált az éles része, szóval belém állt. Erre természetesen egybõl felkeltem, és éreztem, hogy fájt a fejem. (Nagyon)
 
Fordítottan hozod össze a dolgokat :) Nem azért fáj a fejed, mert azt álmodod, hanem azért álmodod azt, mert fáj a fejed.

Nem elérhető RampagE

  • 1824
    • Profil megtekintése
Álmok
« Válasz #7 Dátum: 2012. Május 28. - 14:51:15 »
0 Show voters
Idézetet írta: JamesA date=1338153695\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"21818\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic

Sokszor érzem azt, hogy ha valami történik miközbe álmodom, akkor miután felkelek, érzem a valóéletbe is. Erre van 3 példám:
1. Azt álmodtam, hogy fejszét dobál egy ember rám (nem ismertem) kikerültem egy párat, de egyszer csak fejen talált az éles része, szóval belém állt. Erre természetesen egybõl felkeltem, és éreztem, hogy fájt a fejem. (Nagyon)
 
Fordítottan hozod össze a dolgokat :) Nem azért fáj a fejed, mert azt álmodod, hanem azért álmodod azt, mert fáj a fejed.
 
[/quote]
De nem. Addig nem fájt. Se este, se lefekvõs elõtt, csak utána.

Álmok
« Válasz #8 Dátum: 2012. Május 28. - 16:12:49 »
0 Show voters
Közbe is elkezdhet fájni.. :)
Nekem hasonló volt. Valamiért a pokoli szomszédokról(?) álmodtam, csak azzal a változással, hogy én voltam a fõhõs. Erre a karakter fájlalni kezdi a hasát, én erre felkelek és nekem is fáj.
Vagy valamelyik nap egy utasszállító nagyon alacsonyan repült el felettünk, én pedig azt álmodtam, hogy a ház melletti fõúton szállnak fel-le a repülõk :D :D
Azt pedig nagyon utálom, hogy pl az álomban elugrok/ütök/rúgok és arra kelek fel, hogy rúgtam egyet, vagy dobálom magamat.

Nem elérhető .:Secur:.

  • 2430
  • GTA Hero
    • Profil megtekintése
Álmok
« Válasz #9 Dátum: 2012. Május 28. - 16:48:42 »
0 Show voters
Én régebben lifttel álmodtam, lezuhan a lift, nyitva van a liftajtó meg elszakad az egyik tartókötél és féloldalasan áll a lift.
Aztán régebben volt olyan is, hogy volt egy nagy lépcsõ és mentem felfelé, de valahol nem volt lépcsõ és ugráltam át a lyukakat és volt olyan, hogy leestem és mikor estem közbe felébredtem és úgy \"liftezett\" a gyomrom, kavargott.
Mostanában nem nagyon szoktam álmodni.

SimplePortal 2.3.7 © 2008-2024, SimplePortal