Mindenkinek kikell próbálnia. ROCKSTAR GAME !!
John arra eszmélt fel, hogy a postakocsi hangos zörgéssel száguldott tova, lenn az utcán. Krákogott egyet, feltápászkodott, majd meggyõzõdött róla, hogy a gúzsba kötött ledér hölgyemény száját nem vágta be a kötél, még a végén elcsúfítaná pofikáját...
A fogadóban nem sokan voltak ilyen korai órán, csupán a mosogatófiú csörgeti a kelleténél hangosabban a tányérokat. Szétnézett a helyiségben: ripityára tört, amúgy is ócska fabútorok, zsíros ujjlenyomatoktól barna foltos pókerkártyák szerteszét, és a kifolyt sör élesztõs szaga. Kezdte összerakni fejében a tegnap esti történéseket. Köpött egyet. A vadnyugat unalmasnak nem mondható, ámbár átlagos hétköznap reggele.
Hõsünk lovas fickó, nem autós fickó – szögezte le nemrégiben a Rockstar Games fejese, s valóban így is van, de az összehasonlítás elkerülhetetlen. Mindazon stílusjegyeket, melyek a Grand Theft Auto 4-re jellemzõek voltak -elsõsorban a mérhetetlen szabadságérzet egy olyan közegben, ahol minden egyes kirakódarabka a helyén van- a Red Dead Redemptionban is megtalálhatjuk. Egyedül hõsünk személye az, ami éles ellentétet mutat Nico Belicével. Alapjáraton John Marston sokkalta jobban fél a törvény lesújtó erejétõl, családos ember, van becsülete – mindaddig, míg a tisztelt játékos át nem veszi az irányítást. Pont jókor, a cowboyok szerepe már lejárt, de az igazságosztóké még nem. A vadnyugat egyre jobban beerõsít, pontosan akkor, amikor csillaga leáldozóban van. E téma köré építeni tisztességes (sandbox) videojátékot még nem mondható elcsépelt kezdeményezésnek. A Gun nem volt felkészülve a generációváltásra, a szimpla és instant lövöldék persze ezután is hullámszerûen érkeztek, ám a mércét most a Rockstar San Diego-i bázisa állította fel. Nagyon magasra.
Fogd ezt a görbe tükröt és megmondom, hogy ki vagy, a magam szarkasztikus, szókimondó módján. Jelen esetben egy mogorva, sebhelyes arcú, kalapos fickó tekint vissza ránk. A Rockstar neve egyet jelentett a mélyrõl gyökerezõ társadalmi kérdõjelek kifigurázásával, mindennapos témákkal, melyet jobb megtûrni, mint megoldani. A San Diego-i divízió számít a Rockstar fekete bárányának, munkásemberei gályamunkához hasonló fejlesztési körülményerõl panaszkodtak a nagyvilág felé, melyet az anyastúdió menedzserei kényszerítenek rájuk. A nehézségek szerencsére nem látszanak meg a végeredményen. A százmillió dollárt is meghaladó költségvetés minden tekintetben elégnek bizonyult a nehézségek csillapítására, s egyúttal egy új zsánerbeli mérföldkõ felállítására. A stílus már beérett két éve, a Redemption „csak” tökéletesítette a normákat.
A vadnyugati revolverhõsök ideje lejárt az 1900-as évek elejére, az ipari vívmányok, a robbanómotorok ugrásszerû elterjedése leváltotta a patás jószágok hátán lovagló
Rockstar San Diego
Korábban Angel Studios néven futottak a fejlesztõk és elsõsorban open-world stílusú játékok, valamint autóversenyek megalkotását tûzték ki célul. Kezdetben N64 és Gameboy Colorra végezték el olyan népszerû játékot portolását, mint a Resident Evil 2. A Rockstar 2000-ben figyelt fel a tehetséges csapatra, amikor a Midnight Club elsõ részét és a Midtown Madness anyagokat készítették el. 2002-ben fel is vásárolták õket, azóta a Midnight Club és a Red Dead széria pátyolgatását végzik, a nagy költségvetés ellenére is zavaros munkakörülményekre panaszkodva.
banditák utazási szokásait. Vidéken persze más a helyzet, ott a polgárok még esküdnek a konzervatívabb megoldásokra és a lejegyzett törvények határait is igyekeznek kitolni, a becsületességet, az emberséget és a morális kérdéseket még biztos jackpot reményében sem tennék fel kártyán. John Marston is változtatni szeretett volna, egykor maga is törvényen kívüliként hajtott a gyors meggazdagodásra, felrúgta a szabályokat, ám megelégelte a veszélyeket, lecsillapodott, megnõsült és gyereket nemzett. Mindaddig, míg a szövetséges ügynökök el nem rabolták családját, mondván addig nem láthatja õket élve, míg néhai bûntársait fel nem kutatja. John elfogadta az ultimátumot, felcsatolta marhabõr övét, leporolta halálosztó hatlövetûit. Egykori barátai most ellenségei lettek, s a törvényen kívüli vidéken csak saját, berögzült módszereire hagyatkozhat. Már az indulás sem megy simán a vonattal érkezõ hõsünk számára. Hamarosan ápolásra szorul, szerencsére egy formás farmerlány a segítségére siet, ám újra kell tanulnunk mindent: lõni a hölgy zöldségeskertjét dézsmáló tapsifülesekre, nyeregben érezni magunkat a lovak hátán. S persze ekkor még csak álmodhatunk tettestársaink felkutatásáról, de szerencsére maga a környezet pont elég nagy volumenû ahhoz, hogy megfeledkezzünk pillanatnyi célkitûzéseinkrõl.
Maga a mese érdekes, húsz órás nettó játékidejével maga a bourbon whiskey-re fogyasztott ópium. Cselszövések, ármánykodás; jó tett helyében jót ne várj, John tisztában van ezzel, csak a játékos nem. Így aztán érhetik meglepetések. Szigorúan motivációs szempontból elég kérdéses, hogy mi hajtja hõsünket afelé, hogy bármilyen útszéli szeszkazánnal jó viszonyt tápláljon, ahelyett, hogy bandája után eredjen. A válasz egyszerû: az RDR jó érzékkel, észrevétlenül szippantja magába az embert, mint egy bûzös mocsár Louisianában. De aki a történetre koncentrál, ismét jól jár: mesteri átvezetõk és tökéletes rendezés teszik teljessé az élvezetet, a végkifejlett sem az lesz, amire számítani lehetet. A megoldás maradandó, az élmény leírhatatlan, de az addig tartó út szövevényes, az inspiráció minden pillanatban megkörnyékez. A játék észrevétlenül tárja fel elõttünk ezer arcát, s az már csak rajtunk múlik, hogy melyikre mosolyodunk vissza.
Az RDR az USA és Mexikó határánál elterülõ hatalmas határvidékének hangulatát, jellegzetességeit adja vissza tökéletes élethûséggel, fojtogató porral a sivatagban, a hegygerinceken, a fák között lenyugvó nap lágy színeivel. Még távol a világ zajától, egy magányos tábortûz fényénél, kavargó gondolatok sokaságával, maga a természet lágy öle az, amivel a játék és játékos közti kölcsönhatás több, mint egy sima vonzalom. Inkább szerelem? Meglehet. New Austin térsége leginkább az hely, aminek a vadnyugatot elképzeljük, egy régmúlt kultúra hagyományõrzõ fellegvára, széles földutakkal, füstös kocsmákkal, bankkal és postahivatallal, míg West Elizabeth-et már elérte a megvilágosodás, egyre több motorizált jármû cirkál az útjain. A táj változatos és eltérõ hangulatot teremt: a távolban meredek szurdokokkal teli hegyvidék magasodik elénk, persze nem csak díszlet gyanánt, itt nincsenek elérhetetlen pontok, minden csupán türelem kérdése. Nuevo Paraiso a mexikói sivatag itteni megfelelõje, sombrerós bevándorlókkal, szél táncoltatta ördögszekerekkel, kaktuszokkal, nyílt pisztolypárbajokkal. Nem is szólva az ezeket összekötõ vadonról, mint teljesen logikusan mûködõ ökológiai rendszerrõl, ahol a medvékkel, farkasokkal vívott harc sokkalta valószínûbb, mint útonállókba botlani.
John Marstonnak az életbenmaradás sokkalta nehézkesebb, mint azt képzelnénk. Elõbb-utóbb mellékes elfoglaltságok után kell néznünk, részévé kell válni a táj vérkeringésének, élni a magányos fegyverhõsök életét. Kincskeresés tétova szóbeszédek és megkopott térképek alapján, rakoncátlankodó lovak betörése, körözési plakátokon található gazfickók felkutatása élve, vagy holtan a csinos kis vérdíj fejében, vagy éppen marhaterelés -elvégre a cowboy szakma itt a legelterjedtebb. Szerencsénket és készpénzünket próbára tehetjük pókerezéssel, de vigyázz, mert ha csaláson kapnak, hamar kés állhat a hátadba! De a vadonban is busás haszonra tehetünk szert, akár véletlenül is. Farkasfalka támadt meg pár félszeg utazót? Nosza, segítsünk rajtuk, az elhullott jószágok prémjét pedig nyúzzuk le, de akár céltudatosan is indulhatunk vadászatra, legyen az grizzly, keselyû, puma, szarvas, bölény, borz, vagy csörgõkígyó – az értékesebbeknek nagyon fognak örülni a helyi szûcsök, még ha a zsigerelés közben a kamerára is csapódik az állatok testnedve. Szép lelkületû pisztolyhõsök (ide sorolva a Túl a barátságon c. film homokos cowboyait) még különféle virágokat is gyûjtögethetnek. A játék nagy erénye az, hogy további szintre emeli -a mi befolyásunk nélkül is- az élõ környezetet, a városokat dolgozó emberek róják, bármikor külsõ szemlélõi lehetünk banditák közti összecsapásoknak, vagy akár magunk is beleszólhatunk a pillanatnyi történésekbe. Minden apró eseményere ügyeltek, ami sokkal életszerûbbé teszi elõttünk a Redemption világát, mindig tud újat mutatni a játék, a véletlenek gyönyörködtetnek.
A szükséges játékmechanizmusok ismerõsök lehetnek a GTA-sorozat rajongói számára. Minden teljesített küldetés után ment a játék, de a missziók között is sokkal több az ellenõrzõpont, ami a kudarc esetén hajhagymáinkat kíméli. Menedékházunkba térve alvásnál 6 órát ugrunk elõre az idõben, de akkor sincs nagy baj, ha a vadon közepén ér minket az éjszaka, nosza rakjunk egy kis hangulat-tábortüzet és már lehet is játékállást menteni. Az utazás természetesen lóval történhet, késõbb persze élhetünk a városok közti gyorsutazás lehetõségével, persze csak akkor, ha már jártunk a célpontnál. Az aktuális feladatokat, megbízóinkat, fõbb helyszíneket a mini-térkép jelöli, eltévedni senki nem fog. Ha pedig nincs a közelben ló, elég csak füttyenteni egyet, máris nyargal felénk a jószág, vagy idõmilliomosok megpróbálhatnak betörni egy vadlovat is, amivel aztán simán caplathatunk, de vágtázhatunk is, figyelve arra, nehogy kifárasszuk az állatot, mert ez esetben könnyedén levethet a hátáról. Ha nagy bajt csapnánk, nõ a körözési szintünk, a sheriff és az emberei üldözõbe vehetnek. A meglógás – hasonlóan a GTA4-hez – most is a térképen látható, villogó „észlelési körbõl” való kijutást és meglapulást jelenti.
Megítélésünk az emberek szemében nagyban függ viselkedésünktõl, ezt frappáns eszközzel szemléltették a fejlesztõk. Észrevétlenül kell döntéseket hoznunk erkölcsi kérdésekben, s ez alapján hírnevünk megítélése is változni fog jó, vagy rossz irányba. Részeg pojáca inzultálgat egy prostituáltat? Netán rablók támadnak meg egy postakocsit? Hagyod, hagy végezzék kisded játékaikat, netán a magad egyszerû módján szolgáltatsz igazságot? Minden jócselekedetedtõl növekszik a moralitás-métered, így aztán késõbb elõfordulhat, hogy a polgárok sokkal szívélyesebben fogadnak és bizalmunk is megnõ irántad, amit aztán a saját hasznodra is fordíthatsz. Lehet azért pofára is esni, az elõbb megmentett koszos-rongyos pali megkér, hogy vigyük el a legközelebbi városig, mi persze belemegyünk, a fickó csak erre várt, szépen lecsap a lóról, majd elszáguld a patással. Véletlenszerû jelenetek, de komolyan mondom, ezek viszik el a játékot a hátukon. Persze a dolog fordítva az igazi, de ha ez az ára, hogy féljenek és egyben tiszteljenek, ne habozz véres és erkölcstelen döntéseket hozni, viszont ezzel a fegyverboltok kedvezményeirõl is le kell mondanod. Minden óvatosságunk ellenére elõfordulhat, hogy vérdíj van a fejünkre kitûzve az adott városban, mert például ártatlanokat lõttünk le, de nagy baj ekkor sincs: elég egy bocsánatkérõ levelet (!) bemutatni a telegráf irodában, vagy a vasútállomáson.
A harc természetesen mindennapos kihívásokat jelent. A Red Dead Redemption a precízség oroszlánrészét leveszi a játékos válláról, de szó sincs arról, hogy a
Néhány tipp párbajozóknak
Csak arra kell törekedni, hogy kis fehér célkeresztre váltson a játék, szemben a nagy vörös keresztekkel. Mikor kiírja, hogy „draw” (húzd), kapd elõ a pisztolyodat és célozz egy testrészre. Ha fejre megy a lövés, akkor a delikvens halálát okozza, ha karra, vagy lábra, akkor csak simán lefegyverezzük, ez esetben a megítélésünk is jobb lesz az emberek szemében. Ezt a mûveletet annyiszor játsszuk el, míg a jobb alsó sarokban lévõ kijelzõ meg nem telik. Jó ütemben kell a ravaszt húzgálni és rá kell érezni az ízére.
küzdelem elnagyolt lenne, sõt élvezetes és jól használható, köszönhetõen a követendõ irányításnak. Nem olyan nehézkes, mint Nico esetében – bár az automata célzás itt is jelen van. John készségesen fedezékbe húzódik és odavetõdik a következõhöz, nem kell annyit forgolódni, mint a GTA4-ben. Az ellenfelek közti váltás sima, minden gyors hacacáré elintézhetõ ezzel – legyünk akár gyalogosan, vagy lovunk nyergében. Mûértõk kezében lehet hatásos lehetõség a jobb analóg stickkel elõcsalható Dead Eye nevû funkció, mely lényegében lelassítja az idõt, s megjelölhetjük vörös markerekkel az ellenséget, gyorsan és hajszálpontosan intézve el a pontosságot megkövetelõ szituációkat. Összességében igazán komoly kihívást tûzharc terén csak nyomokban tartalmaz a játék, a gazfickók pedig az intelligenciáját is csak kockán nyerték. Durvaság még a lasszózás, lovunk nyergében kiválasztva a kötelet, ugyanúgy célozhatunk vele, mint egy puskával: kis rákészülés és hopp, delikvensünk legyen korábban bárhol, paci után húzva csúfos véget érhet pályafutása. A western játékok elmaradhatatlan eleme a pisztolypárbaj itt is jelen van, ám korántsem úgy, mint a Call of Juarez idegõrlõ megoldása, a jó idõzítés és a célzás itt is követelmény, ám mérföldekkel fogyaszthatóbb tálalásban. Manapság általánossá váló életerõ-visszatöltõdés a gyógyulás kulcsa, nincs health-bar, egyszerûen nyugton kell maradni egy kis ideig, s máris egészségesek leszünk.
A 16 játékost magába foglaló multiplayer mód tovább növeli a játék kihívásokkal teli, amúgy sem csekély szavatosságát. Lobby közben a résztvevõk körben állnak, egymással szemeznek, mintha egy Sergio Leone filmben lennénk, hatalmas jóság! Az online kooperatív módon felül olyan kompetitív meccseket kínál a multi, ahol sima párbajokban vehetünk részt, továbbá kiforrott Capture the Flag rendszerben is mehet az összedolgozós csapatjáték. Bár a respawn-szisztéma kicsit félresikerült, a Free Roam játékmódban minden ellenvetésünk megenyhül. Itt megnyílik az egész egyjátékos térkép, s aztán már a játékosok fantáziáján múlik, mit kezdenek a szabadsággal. Vérre menõ rivalizálást, közös vadászatokat, városelfoglalásokat, akármit.
Minden audiovizuális impulzus teljesen elvarázsolja az érzékszerveink kényeztetésére fogékonyakat. Teljesen részlet gazdag, változatos vadnyugat tárul a szemeink elé, nagy mûgonddal összeválogatott jellegzetességekkel, hozzáértõ színekkel operálva - fõleg a táj domborzata figyelemreméltó. Legyen szó kopár fennsíkokról, erdõkrõl, népes városokról, szikkadt kõsivatagokról – az egész életre kel a betöltés után, szinte drogként sulykolva belénk ennek az elmúlt idõszaknak a hangulatát. Mindezt markáns technikai színvonallal alátámasztva: rögtön azt fogjuk gondolni, a RAGE engine szinte erre született. Az animáció követendõ példa, az Euphoria most is brillíroz, egyetlen játékban sem láttunk még olyat, hogy ló és lovasa ilyen összhangban legyen egymással, ráadásul a fizika teljesen a realitás talaján marad. Látva a bejárható terep nagyságát azt hiszem attól eltekinthetünk, hogy bizony nem mindig kiegyenlített a textúrafelbontás minõsége. A madarak zajonganak, az emberek beszélgetnek, kurjongatnak, átkokat szórnak, a lódobogás tökéletes, a patak csobog, az elsült fegyverek hangjától minden közelben tartózkodó megretten. A zenei betétek mindig is Rockstar nagy erõsségeinek számítottak, most sincs ez másképpen, azonnal megszerethetõ, autentikus darabok.
A fejlesztõk végre elérték azt, amit legutóbbi munkájukkal elkezdtek: a szabadságra vágyók számára nyújtani a lehetõ legjobb alternatívát. Bizony, függetlenül a western környezettõl a sandbox stílus új követendõ példáját hozták el nekünk. Nem ócska közhelyekkel vonzza a tekinteteket, hanem mély, tartalmas vadnyugati játszóteret biztosít, amely az elsõ perctõl kezdve bebörtönöz. A Rockstar újfent egy jobb világot alkotott, egy letûnt kor világát – életszerû kérdéseket felvetve, de nem megválaszolva. A válaszadás magára a játékosra hárul, segítõi átkozottul eltalált karakterek lesznek, a fegyver szava és a józanész diktálta cselekedet dönt, akár a single, akár a multi terepén – abszolút nem általános tendencia ez. A Red Dead Redemption könnyedén meglasszózott bennünket és maga után húzott a porban.
