Szerző Téma: Milyen sampforum sablont használsz és miért? | Vélemények a témákról  (Megtekintve 1497 alkalommal)

Nem elérhető Loren

  • 1401
  • Ex Moderátor
    • Profil megtekintése
Sablonok
 
A sampforumnak ugyebár már több arculatát is láthattuk az évek során még az anno atw tárhelyen is. Jelenleg összesen 4 téma közül választhatunk, és testreszabhatjuk még azon belül is néhány részét. Név szerint a témák: DSv4, DSv5, SAMP Fórum téma, és a legújabb téma melyet Szilárd és Legend készített nekünk a GTA Közösség 2.0.
Úgy hallottam, hogy a sötétebb témák felkapotabbak, mint a világosak. Természetesen embere válogatja. A DSv4 illetve 5 ugyebár nem a sampforumi vezetőség készítette, csupán felhasználta és módosította. Azonban a SAMP Fórum téma már annál inkább egyediségként dukál, amelyet CaShiis hozott el nekünk a fórumra. Ennek a témának az alap verzióját nem ismerem, azonban fontos leszögeznem, hogy az eredeti téma nem így nézett ki, és CaShiis elmondása szerint sok időt fektetett bele ami látszik is. Személy szerint bevallom az elején nekem rendkívül szokatlan volt, és nem tetszett, de idővel hozzá szoktam.
A legújabb témáról sajnos nem sokat tudok mondani - hazudni pedig nem akarok - , esetleg a Vezetőség majd elmondja a témával kapcsolatos információkat. Amire viszont a fórum mindig törekedett az az egyediség, amely az évek során egyre jobban érzékelhetővé vált számunkra is.
Ennek a fórumnak van bőven múltja, akinek még a régi időkről ezzel kapcsolatban van némi információja (kép vagy bármi) nyugodtan megoszthatja.


Én a mai napig a DSv4 sablont használom, és maximálisan megvagyok a maga egyszerűségével elégedve.
 

\"z7fe7efj86w80cp2hkrq.png\"
« Utoljára szerkesztve: 2016. Január 27. - 17:50:21 írta Banjuan »

Nem elérhető Pedró

  • 3341
  • 2014 © Az év Szkriptere
    • Profil megtekintése
Milyen sampforum sablont használsz és miért? | Vélemények a témákról
« Válasz #1 Dátum: 2016. Január 27. - 17:53:21 »
+2
SAMP Fórum téma
Egyszerűen imádom. :)

Milyen sampforum sablont használsz és miért? | Vélemények a témákról
« Válasz #2 Dátum: 2016. Január 27. - 18:19:20 »
+1
Először Sampforum témát használtam, utána amikor megjelent a GTAKözösség téma, arra áttértem.
Most megint SAMP Fórum témát használok :>


\"62461221d51d7ee00a16c3a63f7f57f7.png\"
« Utoljára szerkesztve: 2016. Január 27. - 18:21:37 írta blackdog476 »

ᗩωєѕσмє

  • Vendég
Milyen sampforum sablont használsz és miért? | Vélemények a témákról
« Válasz #3 Dátum: 2016. Január 27. - 18:24:04 »
0
\"87kwk01z9wde9bzpakrn.png\"
Én úgy gondolom, hogy ez a legátláthatóbb, így ezt használom.
Az új nekem valahogy túl csicsa. ((SA-MP Fórum Téma))

Milyen sampforum sablont használsz és miért? | Vélemények a témákról
« Válasz #4 Dátum: 2016. Január 28. - 11:20:17 »
+2
Idézetet írta: Pedró date=1453913601\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"59308\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
SAMP Fórum téma
 
Egyértelmű, mindig azt használom. Csak néha kattintok át a DSv4-re.
\"width=500http://kepfeltoltes.hu/160129/ScreenShot_20160129160803_www.kepfeltoltes.hu_.png[/img]
« Utoljára szerkesztve: 2016. Január 29. - 16:17:13 írta м△ятιи »
www.twitch.tv/almightymartin

Az év STAFF tagja - 2015
Az év RP szervere - 2015 - [rc-rp.hu]

Red County Role Play [rc-rp.hu] - Tulajdonos
Project San Andreas [psa.hu] - Főadminisztrátor
See MTA LV [see-game.com] - Admin 4

Milyen sampforum sablont használsz és miért? | Vélemények a témákról
« Válasz #5 Dátum: 2016. Február 08. - 21:14:56 »
0
Jelenleg az alap sablont használom, hogy miért? Szerény véleményem szerint, sokkal átláthatóbb az egész fórum.

Nem elérhető CANNONN

  • 2139
    • Profil megtekintése
Milyen sampforum sablont használsz és miért? | Vélemények a témákról
« Válasz #6 Dátum: 2016. Február 08. - 22:18:47 »
+3
\"aJS9V9F.png\"
Egyszerű, letisztult, átlátható és hosszú idő óta megszokásból. :angel:

 

SimplePortal 2.3.7 © 2008-2024, SimplePortal