Szerző Téma: Old Generation Roleplay  (Megtekintve 2997 alkalommal)

Old Generation Roleplay
« Dátum: 2017. augusztus 11. - 18:44:28 »
+2 Show voters
Üdvözlök mindenkit aki rá szánta magát hogy elolvassa ezt a topicot!
 
A szerverről , a mögötte álló emberekről és mentalitásukról :
 
Kezdjük az elején ! A projectet én magam kezdeményeztem körülbelül egy hónappal ezelőtt . A kiváltó ok nem más volt, minthogy az MTA világában nem leltem meg az a színvonalt amit kerestem. Bár ugyan akkor SAMP világában sem leltem már meg azt a közösséget amit kerestem. Így jött az ötlet és a lehetőségem , hogy én is egy szervert nyissak. Nos… Igen ez már most rosszul kezdődik mivel nagyon sok szervert elkezdenek fejleszteni ami ígéretes, de sose lesz befejezve. Részemről ez a szerver mindenképp megfog nyitni, a projekt nagyjából úgy 70%-nál tart jelenleg (igen ez is egy 0-ról írt mód). Amit fontos tudni, hogy ez nem egy kifejezetten komoly mód, viszont minden meg lesz benne, ami a szerepjátékhoz (roleplay) szükséges. Most akkor felmerülhet a kérdés, hogy \"egy szerver aminek a módjában nincs semmi extra mit fog nyújtani?\" \"Meg akkor már nem ugyan ott tartunk, mint egy letöltött móddal? \"Teljesen jogos kérdések lennének ezek. A szerver idővel fejlett lesz. Nem titok heti frissítéseket tervezünk. Jó magam úgy véltem mindenkinek jobb az, ha szép lassan bővülünk. Egy részt, mert talán azért bukik be sok projekt, mert túl sokat akarnak. Most gondoljatok bele hónapokon át fejlesztetek valamit és kb. semmit nem látni belőle vissza. Szóval, hamar demotiválóvá válhat. Másrészt, így mindig van valami újdonság és nem utolsó sorban a játékosnak is több ötlete kerülhet megvalósításra. 
Ha már itt tartunk, térjünk rá arra bizonyos mentalitásra. Számomra fontosak a visszajelzések, ergo ha valakinek nem tetszik valami, vagy valakire panasza van, (admin) akkor Ő teljesen nyugodtan a tudomásunkra adhatja. Őszintén nem is tudom elmondani  hány szerveren jártam, nagyon sokszor rossz az admin team, vagy maga a szerver mentalitása nem képes befogadni kritikát.   
Ezen kívül fontos megemlítenem azt az apróságot, hogy a szervernek története lesz, nem fogom részletezni a történetet, mert még nincs kész. De valami olyasmit képzeljetek el, mint egy karakterlap. Szerintem ez egyeseknek segíteni fog a roleplay-be bele tanulni illetve akár a saját történetének írásában is segíteni fog. 
 
Nos akkor térjünk rá a tényleges bemutatásra !
 
HUD :
 
      \"hud.png\"
 
Mint ahogy látható, két alapvető szükségletünk van. Ez a szomjúság, illetve az éhség. Az éhség 2 óra alatt megy le nullára (ami halál ok is lehet), míg a szomjúság 1,5 óra alatt megy le nullára. Kissé rövid viszont, ha iszol, vagy netán eszel, akkor evés esetén 30 percig, ivás esetén 20 percig nem csökken a szükséglet. 
 
Munkák :
 

  •    út tisztító 


  •    Kikötői munkás


  •    Árú szállítás (kamionnal vagy kis teherautóval 


Igen, ezek többnyire eléggé alap munkák. Igazából nincsen bennük komoly részlet, mindegyik CP-től-CP-ig megy, későbbiekben mellékes munkaként jön a vadász,
illetve a bányász (ezek már részletesebbek lesznek).
 
Autó besorolása :
 

  •    Alsó kategória 


  •    Közép kategória 


  •    Felső kategória 


  •    Import kategória 
        


Szóval ezzel a négy kategóriával dolgozunk. Az első három bizonyára mindenkinek ismerős és logikus. Alsóban vannak a kis kezdő kocsik, középben a többnyire
stílusos kocsik, felsőbe pedig a luxus és drága sport autók. Azonban ott van a negyedik (import kategória). Mit is kell tudni erről? A benne levő autók valahol a felső kategória árai körül kaptak árcédulát, valamint a játékban megtalálható \"japán\" autó koppintások kerültek bele. Így próbáltam értéket adni azon kevés autónak ami paintjobbal / bodykitekkel tuningolható. (A lowriderek és banda kocsik nem tartoznak bele, mivel azok eléggé belföldiek illetve kedveltek a bandák számára .)
 
 
Induláskor kiosztásra kerülő frakciók :
 

  •    Rendőrség


  •    Mentős


  •    Állam 


  •    Szerel


  •    Taxis


  •    Rádiós


  •    1 maffia


  •    2 banda 
        


Az alap induláskor meglévő frakciók bővíthetőek lesznek. (próbáltunk tervezéskor kedvezni a non scriptes szervezeteknek így ezekből később ha szeretnék frakció is lehet.) A frakció elnevezés lehetősége a leaderek kezében lesz. Nyilván ez bizonyos keretek között lesz és ellenőrizve is lesz. Külön kiemelném a \"állam\" frakciót ugyanis ennek egész különleges szerepet szántunk. Az államnak külön számlája lesz, amin induláskor egy halom pénz lesz, ám ugyan akkor onnan fog menni a fizetés is, valamint az Ő dolga lesz a várost menedzselni. De hogyan is nézne ez ki? Alapvetően egy egyszerű dialógusban bírná állítani a munkák fizetésén 50% és 150% között. (Ha alapértelmezett 100%-on van akkor az állam nem veszít pénzt a számlájáról , ha 100% alá esik a nyereséges ha fölé akkor veszteségessé válik.) Ők döntenek a fegyvertartás felől, illetve bizonyos tuningolások lehetőségéről is. (Szint úgy dialógusban állítható , amennyiben  úgy döntenek hogy a fegyver tartás lehetséges engedéllyel a rendőrségnek kötelességévé válik lehetőséget biztosítani annak beszerezhetőségére.  Ha a nitró nem engedélyezett, akkor az illegálisnak számít és ezért a rendőrség megbüntetheti az illetőt, vagy lefoglalhatja a kocsiját. Véleményem szerint ez lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit több rp lehetőséget adjon, lehet lázadni az állam ellen a jobb fizetésért, és lehet versenyezni hogy kit válasszanak az állam élére. 
 
 
A szerelő frakció elemenként tudja, majd javítani az autók törött elemeit. Később a tuning rendszer is ehhez hasonló formát fog felvenni. (Nyitásra tervezve.):
 
 \"szereles.png\"
 
Frakció kezelés :Mint sok rendszerben, itt is fontos szempont volt, hogy személyre szabható legyen. Az ötlet egy dialógus, melyben lehetőség nyílik átírni a rangok nevét és állítania felszerelésüket. (Erre most nem annyira térek ki, később lesz egy bemutató videó róla). Viszont így nézne ki az alap menü:
 
\"leadermenu1.png\" 
 
Ház rendszer :Semmi extrára nem kell gondolni, átlagos ház rendszer. A \"/haz\" beírása után az összes lehetőséget kiírja a chat. Lehetőségünk van kopogásra, illetve a rendőrök egy adott akció folyamán akár be is törheti a bezárt ajtót (A történést a szerver /do-val közvetíti a házban lévő játékos felé).  
 
        Eladó ház kinézete : 
 
 \"haz1.png\"
    Illetve birtokolt ház kinézete :
 
 \"haz2.png\"
       Halál rendszer : 
         Amennyiben karakterünket komoly, (szinte már halálos) sérülés éri, össze esik a földre. Ezután még 10 percig képes rajta segíteni orvos (ha fejbe lövik az illetőt az instant halál). Várható módon, ha lejár az idő, akkor a kórházban ébredünk, ahol 2 percig bent kell maradnunk kezelésen. Ezen felül a halott helyén egy hulla object marad hátra, amit a mentős frakció távolit majd el. 
        Haldokló karakter kinézete :
 
 \"halal.png\"  
 
Fegyver és drog rendszer :
 
A legelején ötletünk sem volt hogyan, és mi módon kéne úgy megalkotni ezt a rendszert, hogy a fegyver értékké váljon, de még is beszerezhető maradjon. Végül is az NPC-s megoldásnál  maradtunk, ami a következő logikával működne: a város és vidékének számos helyén lenne rá mód, hogy megjelenjen az NPC, aki napi szinten egyszer jön, és csak limitált készlettel. Ez kb. napi egy-két kis kaliberű, alkalmanként egy nagyobb kaliberű fegyvert takar, ugyancsak korlátozott mennyiségű lőszerrel. Ha nagy nehezen sikerül megtalálni az NPC-t, szerencsére megadhatjuk neki a telefon számunkat, így Ő SMS-ben értesít Minket, ha megjelenik, és megsúgja azt is, hogy merre felé keressük. A kevés fegyver miatt eléggé könnyen alakulhatna ki nagyjából egy kisebb háború az NPC közelében,ezért az NPC körül két rétegre osztott zóna van. Egy közelibb és egy távolibb. A távolibban használhatóak ütő, valamint hangtompított fegyverek. A közelibbiekben pedig amolyan zeró tolerancia van. Ergo mindenre érzékeny. Így egy ütés hatására is elmegy és az napra elbukta mindenki a fegyvert (vagy megtárgyalják, vagy taktikáznak, de a DM parádé nem lesz kifizetődő). A rendőrség számára is hasznos lehet megtalálni az NPC-t, mert ha időben ráfogja a fegyvert, lehetőség nyílik elfogni a fegyverárust, és kis szerencsével az úgy feleinek a telefonszámait is elmondja (egy kis + a nyomozós RP-hez). 
A drog NPC \"ctrl+c \"-\"ctrl+v\". Ugyanaz, csak kevesebb helyen bukkan fel, és több cuccot hoz. Rengeteg RP-t kilehet ebből is hozni, viszont sok szerveren nincs értéke. Nemtudom, ilyen  rendszer mellett itt mennyire lesz, de ezért is butított a fegyvereshez képest. 
Plusz fontos megjegyezni való, hogy maffiának külön NPC-je van, ami értesíti a maffiát valamint alkalmanként C4-et is biztosít nekik persze pokoli áron, és ritkábban is jár (ez a bank  rabláshoz fog kelleni).
         
Nem szabad megfeledkezni arról, hogy minden fegyvernek lesz egy azonosító kódja, így a rendőrség által kiadott engedélyek is fegyverhez kötöttek. (Kiváltja az engedély a fegyver  típusára, majd a fegyverboltban, annak megvétele után, a kódja az engedélybe íródik. Tehát legálisan lehet fegyverünk, de az engedéllyel nem tudjuk azt felhalmozni). A rendőrségnek jellegzetes kódja lesz, szóval a halott rendőröktől elkobzott fegyverekkel való lebukás súlyosabb büntetéssel fog járni IC.
 
 Admin rendszerről illetve egy-két apró információ :
         
 

  •    A szerveren dolgozó emberek közül senki nem fog semmilyen kezdési előnyben részesülni . Minden frakciót megkell majd pályázni és admint is csak a legalkalmasabbak kapnak (speciál  én nem ) . 


  •    Lehet támogatni minket későbbiekben anyagilag , azonban az 100%ig szerver fent tartásra lesz fordítva. DE! fontos leszögezni hogy az egyetlen apróság amit kap az illető az egy TS vip szóba, a szerveren semmilyen előnyt nem kap. 


  •    Admin szintek : I.D.G adminsegéd -> adminsegéd -> 1 es admin -> 2 es admin -> 3 as admin -> szuper admin -> admin controller | kizárólag az adminok moderálásával foglalkozik |  


  •    Fórum : http://ogrp.clans.hu/index.php


  •    Facebook : https://www.facebook.com/ogrpg


  •    TeamSpeak : ogrp.tsdns.hu 


  •    Szerver IP : -non public- 


MEGJEGYZÉS!A admin/leader jelentkezéseket már örömmel váróm fórum oldalunkon. 
A téma folyamatosan bővülni fog. Remélem elviselhetőre sikeredett . 
 
 
« Utoljára szerkesztve: 2017. augusztus 11. - 22:58:51 írta Tayners »

Nem elérhető emu420

  • 3704
  • Veterán
    • Profil megtekintése
Old Generation Roleplay
« Válasz #1 Dátum: 2017. augusztus 12. - 04:40:17 »
+2 Show voters
tetszik, hogy egy letisztult alap roleplay szerverbe gondolkodsz, amiben nincs semmi fölösleges csilivili cifraság nálam ez mindenképp nyerő
de ha már roleplay szervert írsz, amiben lényeges a scripter által adott információk, akkor kérlek törekedj a helyes írásra, ami lehet, hogy csak nálam de nagyon mérvadó

Old Generation Roleplay
« Válasz #2 Dátum: 2017. augusztus 12. - 14:13:34 »
0 Show voters
Örömmel látom ,hogy tetszik neked. Az írásom miatt pedig elnézést kérek. Sajnos diszgráfiás vagyok ami nem mentség , de igyekszem át olvasni és megkérni valakit hogy ellenőrizzen engem. Egyébként én amolyan project vezető vagyok csak , a scripteket nem én írom.  

Nem elérhető Flash

  • 5726
  • (っ◕‿◕)っ
    • Profil megtekintése
Old Generation Roleplay
« Válasz #3 Dátum: 2017. augusztus 12. - 14:48:51 »
+1 Show voters
Tetszik nekem is. Látom a mai \"MTA külső\" irányába vetted a kinézetet. :) Sok sikert!

Old Generation Roleplay
« Válasz #4 Dátum: 2017. augusztus 12. - 17:11:00 »
0 Show voters
Túl sok az ilyen RP szeró.Inkább lehetne középkori RP :D Érett középkorban.Én is csinálok egy modot ami az érett középkorban van.
És nagyon egyedi ötlet ilyen még sehol nem volt :D
A dolgokat is meglehet oldani!
néptánc féle xd
 
« Utoljára szerkesztve: 2017. augusztus 12. - 17:19:46 írta Smookey »

Old Generation Roleplay
« Válasz #5 Dátum: 2017. augusztus 14. - 11:38:21 »
0 Show voters
És most jutott eszembe hogy ezzel a középkori RP-vel kilehet küszöbölni a fegyver csalást :DDDD
 
Mivel csak kard,íj van középkorban ezért a többi fegyvert letiltod és akinek az van az kapja a bant xd

Nem elérhető id100

  • 903
    • Profil megtekintése
Old Generation Roleplay
« Válasz #6 Dátum: 2017. augusztus 14. - 12:33:31 »
+4 Show voters
Mondd te normális vagy?

Nem elérhető Ben

  • 1754
  • Ben apó
    • Profil megtekintése
Old Generation Roleplay
« Válasz #7 Dátum: 2017. augusztus 14. - 15:18:23 »
+5 Show voters
néptánc event az jó lenne, egy jó kis ganézással zárnánk az istállóban 

Old Generation Roleplay
« Válasz #8 Dátum: 2017. augusztus 14. - 20:54:31 »
0 Show voters
Idézetet írta: Ben date=1502716703


   
      néptánc event az jó lenne, egy jó kis ganézással zárnánk az istállóban 
   


Asszem a vice city táncolni kellett valahol (meg gta sa-ba hidraulikázni) és a nyilakat kellett nyomni, itt is jó lenne. :D Meg a vasárnap vásárnap lenne megint xD

Old Generation Roleplay
« Válasz #9 Dátum: 2017. augusztus 14. - 21:21:36 »
0 Show voters
Idézetet írta: thegergo02 date=1502736871


   
      Asszem a vice city táncolni kellett valahol (meg gta sa-ba hidraulikázni) és a nyilakat kellett nyomni, itt is jó lenne. :D Meg a vasárnap vásárnap lenne megint xD
   


Csak tudnám miért itt kell trollkodni...

Old Generation Roleplay
« Válasz #10 Dátum: 2017. augusztus 14. - 21:22:23 »
0 Show voters
Nem trollkodtam.

Old Generation Roleplay
« Válasz #11 Dátum: 2017. augusztus 30. - 12:28:02 »
0 Show voters
Sok sikert a szerverhez, érdekesnek tűnik. :D

 

SimplePortal 2.3.7 © 2008-2024, SimplePortal