Magyarok!
Vyx, a keleti szövetséges hadseregek nevében követeli, hogy a magyar csapatokat vonjuk ki az egész tót vidékrõl, mert a cseh hadsereg beavatkozására a csehszlovák állam fel van jogosítva. Ugyanekkor román csapatok szállják meg Erdélyt és átveszik a közigazgatást. A fegyverszüneti szerzõdéssel ez ellentétben áll, de a kormánynak nincsen hatalma ezeket a követeléseket és tényeket megváltoztatni. A kormány a magyar népköztársaság nevében ünnepélyesen kijelenti, hogy e kényszerûséggel szemben az ország semmiféle jogáról le nem mond. A joghoz és igazsághoz ragaszkodik. Hajoljatok meg a kényszerûség elõtt, mert minden erõszak csak ronthatná helyzetünket a nemsokára összeülõ békekonferencia elõtt. Magyarország területi épségét sokszor fenyegette veszedelem. Mégis újból eggyé lett. A természet teremtette ilyenné. Mi kívánjuk, hogy a jövõben necsak az élettelen természet, hanem testvéri szeretet is kapcsolja hozzánk összes nem magyarajkú polgártársainkat. Ma is készek vagyunk teljes közigazgatási és kulturális autonómiát adni a velünk élõ Összes- nemzeteknek. Szabad demokratikus keleti, Svájcot akarunk csinálni a régi Magyarországból. A határainkon túl élõ szomszéd népekkel is barátságos és békés megegyezést keresünk és remélünk. A kormány most demokratikus átalakuláson dolgozik. Ide sorolja a földreformot is. Ezek lesznek erõsségeink a jövõben, az eljövendõ késõ évszázadokban is. A népek szívbéli kibékülésének ideje is el fog következni. Álljunk úgy a világ elõtt, mint akik ennek az idõnek elkövetkezését tõlünk telhetõleg mindenben elõmozdítottuk. A magyar népköztársaság nevében: Károlyi Mihály miniszterelnök.
Philippe Berthelot december 23-án tájékoztatta Károlyi Mihályt: a román hadseregnek megadta az engedélyt arra, hogy a november 13-i egyezmény által elõírt demarkációs vonalakat átlépje. A Román Királyság már december 13-án proklamálta Erdély és a Regát egyesülését.
A magyar kormány december 20-án elvezényelte Kolozsvárról a Székely Hadosztályt, így a románok Kolozsvárt ellenállás nélkül foglalták el (december 24). A magyar hírszerzés december legvégén jelentette a kormánynak, hogy a román haderõ alig 5-6000 fõnyi, és azok nagy része is csak gyengén felszerelt, moráljában labilis. A jelentés szerint néhány zászlóalj mozgósításával a román hadsereget ki lehetett volna verni a Kárpát-medencébõl. Ehelyett Károlyi 1919. január közepéig folyamatos visszavonulásokat rendelt el.
A vezetõ gyõztes hatalmak demarkációs vonalak kijelölésével egyre nagyobb területek átadását követelték. 1919. január 18-án már megkezdõdött a békekonferencia. Ekkor még csak a gyõztes államok részvételével, és ott fõleg – magyar vonatkozását tekintve – Románia, Szerbia és Csehszlovákia területi igényei kerültek szóba.
Tavaszi hadjárat

---

Az 1919. március 20-án benyújtott Vix-jegyzék elutasítását követõen – melynek értelmében csaknem a Tiszáig engedte volna át a területét Magyarország Romániának – lemondott a Berinkey-kormány, mivel tévesen arról értesültek, hogy Károlyi Mihály köztársasági elnök \"szocialista\" kormány megalakítására irányuló törekvését siker koronázta. Mindeközben estére megszületett a döntés a szociáldemokrata és a kommunista pártok egyesülésérõl, ezzel együtt a proletárdiktatúra bevezetésérõl. A kormányzást a Garbai Sándor vezette Forradalmi Kormányzótanács vette át, ám valójában a külügyi népbiztosként tevékenykedõ Kun Béla gyakorolta a hatalmat. Ezzel egyidõben Aradon, majd a francia megszállás alatt álló Szegeden ellenforradalmi kormány alakult gróf Károlyi Gyula vezetésével, amelynek hadügyminisztere Horthy Miklós lett. A teljes nemzetközi elszigeteltségben megalakult új magyarországi tanácskormány, amelyet csak Szovjet-Oroszország ismert el, Vörös Hadsereget szervezett és megkísérelte felvenni a harcot az ország területi integritását veszélyeztetõ szomszédos országokkal. (Lásd: Északi hadjárat és 1919-es magyar–román háború.) Ugyanakkor politikai ellentétek miatt nem biztosított lõszer- és élelmiszer-utánpótlást a Székely Hadosztály számára, amely végül a román hadsereg elõtt letette a fegyvert, így Románia megszállása alá került az egész Tiszántúl. A magyar Vörös Hadsereg Stromfeld Aurél vezetésével sikeresen visszafoglalta a Felvidék keleti részét, sõt még Zólyomot és Érsekújvárt is Csehszlovákiától.
Clemenceau jegyzéket küldött a Kormányzótanácshoz, amelyben közölte Magyarország északi és keleti határait, és követelte, hogy a Vörös Hadsereget északon vonják vissza e határok mögé. Cserébe – így a jegyzék – a románok távoznak a Tiszántúlról, és Magyarország meghívást kap a békekonferenciára. A proletárdiktatúra vezetõi – hosszas vita után – elfogadták a javaslatot.
Román megszállás Magyarországon

---

Az antant követelésének eleget téve megkezdõdött a Felvidékrõl való visszavonulás. Stromfeld lemondott, helyére Julier Ferenc került. A román csapatok azonban nem mozdultak a Tisza mellõl. Ekkor a Magyarországi Tanácsköztársaság a tiszai támadással fegyveresen akart érvényt szerezni a jegyzéknek, amely azonban a csapatok gyenge harcértéke miatt pár nap alatt összeomlott. Kun Béla és társai különvonaton távoztak az országból.
Ezt követõen Peidl Gyula alakított szociáldemokrata-kommunista kormányt, de a román csapatok megszállták Budapestet, Gyõrt és Veszprémet. Friedrich István néhány román katona segítségével feloszlatta a magyar kormányt, majd József fõherceget kormányzóvá kiáltotta ki, és önmagát neveztette ki miniszterelnökké. Kormányát azonban az antant nem ismerte el.
Románia 1919. augusztus 11-én ultimátumot intézett József fõherceghez. Az ultimátum szerint Magyarországnak teljesíteni kell minden román követelést, feladni minden hadianyagát és hadikészletét, támogatnia kell Romániát a Bánát megszerzésében, sõt politikai uniót kell létrehozni, amelyben a korábbi Osztrák–Magyar Monarchiahoz hasonlóan a román király lenne Magyarország uralkodója is. Harry Hill Bandholtz, az aznap érkezett amerikai megbízott ezt a tájékoztatást adta József fõhercegnek: „Figyelembe véve azt a tényt, hogy mivel nem a román teljhatalmú megbízott adta át (ti. az ultimátumot), nyugodtan megüzenheti a küldõnek, hogy menjen egyenest a pokolba.
Horthy színrelépése

---

Horthy Miklós 1919. augusztus 18-án lépett elõször a nemzetközi politika elé azzal, hogy fegyveres erejével rendet tesz az országban. „A ma reggeli ülésen Horthy, az osztrák–magyar haditengerészet volt tengernagya kijelentette, hogy kész újra szervezni a magyar hadsereget és négy nappal az erre vonatkozó engedély kiadását követõen már tényleges haderõ felett redelkezhet.
Horthy Miklós kommunistaellenes tiszti különítményekbõl hadsereget toborzott, majd csapataival az antant engedélyének birtokában a Dunántúlra vonult, fõhadiszállását pedig Siófokon rendezte be. George Russel Clerk brit diplomata végül vele állapodott meg arról, hogy a román kivonulás után az általa vezetett Nemzeti Hadsereg vegye át az ellenõrzést Budapesten.
A szerzõdés megszületése

---

Még 1919 elején a béketanács semleges bizottságokat jelölt ki az etnikai határok megállapítására. Ez a Felvidéken például így zajlott: a semlegesnek nevezett delegáció két tagja cseh születésû amerikai állampolgár volt (Jan Karmezin és Robert Kamev). Õk Kassán a Schalkház szállodában hamisított jegyzõkönyveket vettek fel, amelyek késõbb a tárgyalásokon döntõ érvként szerepeltek az elcsatolás mellett. Ugyanakkor a Teleki-féle térképeket nem vették figyelembe.
A béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség 1920. január 7-én érkezett Párizsba, gróf Apponyi Albert vezetésével, soraiban gróf Bethlen Istvánnal és gróf Teleki Pállal, akinek itt került elõ híres, a Kárpát-medence etnikai viszonyait ábrázoló térképe, amelyen piros színnel jelölte a magyarságot. Innen az elnevezés: „a vörös térkép”. A delegációt azonnal a Neuilly-ben lévõ Château de Madrid nevû szállóba internálták, és ott házi õrizetben tartották, azaz valójában nem vehettek részt a konferencián. Csak 1920. január 16-án – a béketervezet végleges lezárása után – nyílt lehetõség arra, hogy a magyar küldöttség is elõadhassa az álláspontját. Ekkor tartotta meg gróf Apponyi Albert a francia külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelsõ Tanácsa elõtt, híres „védõbeszédét\".
 

Ily nehéz és különös helyzet elõtt állva, kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben? Talán az ítélkezés ténye lenne ez Magyarországgal szemben? Önök, Uraim, akiket a gyõzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak bûnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelõsökre hárítják. Legyen így; de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bûnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztetõ feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen õ az, aki az összes nemzetek közül a legbûnösebb. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidõn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák–Magyar Monarchia ügyeire és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elõ kellett idézniök.[/quote]
Ezután átvették a szerzõdést tartalmazó dokumentumot, majd pár nap múlva – lényegében anélkül, hogy figyelembe vették volna a magyar érveket – aláírták. Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettõl azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb. szempontokra hivatkozva eltértek. Például az összes az új határral párhuzamos út és vasút a határ túloldalára került (fõleg katonai okokból). Például az Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti út és vasút, a Csallóköz (a megmaradt, összekötõ utak nélküli sugaras szerkezet máig a magyar közlekedés egyik gondja). Így kerültek egybefüggõ magyar lakosságú tömbök is a határ túloldalára (például a Csallóköz, Székelyföld, az egykori Partium és Bácska egyes részei), noha legtöbbször ki lehetett volna jelölni megfelelõ határt. A magyar tárgyalási stratégia alapvetõen Magyarország területi integritásának megõrzését szerette volna elérni. Érveik az ország történelmi, földrajzi és gazdasági egységét igyekeztek alátámasztani. Emellett a magyar delegáció kérte a népszavazás lehetõségét is, a szövetségesek által sokat hangoztatott önrendelkezés és nemzetiségi elvre hivatkozva. Apponyi beszéde sokakban nagy hatást keltett, mivel azonban a békeszerzõdést illetõen a döntés már megszületett, érveit nem vették figyelembe.
A szerzõdést végül a lényegében erre kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának küldöttei, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston, népjóléti miniszter írták alá 1920. június 4-én. A szerzõdést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe.
 

A Szent István egykori koronájához tartozó területek uralkodó osztályai által képviselt magyar népet minden szövetséges egyöntetûen a világháború legfõbb segítõjének, ha ugyan nem az elsõ számú felelõsének tartja. A magyarok már a háború elõtt is azon mesterkedtek, hogy a propaganda minden eszközével elkendõzzék a korábbi magyar kormány és fõleg bizonyos arisztokrata kormánykörök tetteit. Ám mindezek ellenére a háború folyamán sikerült lelepleznünk a magyar oligarchia valódi lényegét, valamint Magyarországon a háború elõtt és alatt uralkodó valódi állapotokat. Az egész világ elborzadt ezeknek a tõsgyökeres mongol politikai viszonyoknak a láttán, és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák–Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta kik, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elõ.[/quote]
Katonai hatások

---

Magyarország katonai alakulatait, egységeit, azok létszámát a szerzõdés határozta meg. Eszerint a magyar hadsereg létszámát 35 000, a tisztikarét 1750, az altiszti karét 1313 fõben maximálták. A hadsereg kiegészítésére csak a toborzást engedélyezték, a szolgálati idejét 12 évben írták elõ. Megtiltották légierõ és nehézfegyverek tartását, csupán 185 ágyút engedélyeztek – miközben a kisantant felfegyverkezett. Nem engedélyezték repülõgépek és hadihajók gyártását. A flotta csupán három felderítõ naszádból állhatott, az adriai hadiflottát elkobozták az olaszok részére.[21]
A szerzõdésben foglaltak betartását a Szövetséges Katonai Ellenõrzõ Bizottság ellenõrizte. A gazdasági helyzet és Bizottság jelenléte (1927. március 31-ig) nem tette lehetõvé a hadsereg fejlesztését. Az ország védelméhez szükséges fegyveres erõt ezekben az években az úgynevezett „rejtett alakulatok” biztosították: a belügyi illetve a pénzügyi tárcához tartozó vámõrség, csendõrség, határõrség, folyamõrség és a rendõrtartalékok.
A szerzõdés hatásai

---

Ami a gazdaságot illeti, a korábbi Magyar Királyságból a termõföld 61,4%-a, a faállomány 88%-a, a vasúthálózat 62,2%-a, a kiépített utak 64,5%-a, a nyersvas 83,1%-a, az ipartelepek 55,7%-a, a hitel- és bankintézetek 67%-a került a szomszédos országok birtokába. Romániának és Jugoszláviának részt kellett vállalnia Magyarország anyagi tartozásainak rendezésében a fennhatóságuk alá került területek miatt. A további intézkedések közé tartozott, hogy nem épülhet Magyarországon vasút egynél több sínpárral. Magyarország azokról az Európán kívüli területi elõjogokról is lemondott, amelyek a korábbi Osztrák–Magyar Monarchia területéhez tartoztak. Az elcsatolt területeken az új rezsimek megbízhatatlannak tartották a korábbi, többnyire magyar nemzetiségû értelmiségi, hivatalnoki réteget, és sokukat elbocsátották. Nagy részük az 1920-as években Magyarországra települt át, ahol komoly nélkülözések után is csak részben találtak munkát. Mindez belpolitikai feszültségeket keltett, felerõsítette a magyarországi antiszemitizmust.
A magyar közvélemény így látta Trianont: „Felbontották Ausztriát, hogy ne tûrjenek Európában sok nemzet felett zsarnokoskodó egy államot. És egy Ausztria helyett csináltak csehekbõl, morvákból, szlovákokból, lengyelekbõl, magyarokból, németekbõl, kisoroszokból álló Csehszlovákiát; csináltak románokból, németekbõl, szerbekbõl, bulgárokból, törökökbõl, tatárokból, cigányokból álló Romániát; csináltak szerbekbõl, bosnyákokból, horvátokból, szlovénekbõl, törökökbõl, montenegróiakból, vendekbõl, románokból, albánokból, olaszokból, cincárokból álló Jugoszláviát. Vagyis csináltak egy Ausztria helyett négyet.”
A fenti megállapítás után hat évtizeddel bebizonyosodott, hogy ezek a kreált államok nem életképesek, sorban felbomlottak, volt amelyik békességben, volt amelyik háborúban. Ma már csak Ausztria és Románia olyan állam, amelyik létezik még a trianoni szerzõdés által Magyarország területébõl részesülõ államok közül.
A Magyar Királyság lakóinak száma 20 886 487-rõl 7 615 117-re esett vissza. 1910-ben a Magyar Királyságban élõ magyar népesség az össznépesség kb. 48,1%-át – Horvát-Szlavónország nélkül 54,6%-át – tette ki. Noha az elcsatolt területeken élõk többsége nem volt magyar nemzetiségû, a békeszerzõdés során az országhatárok megvonása gyakran nem követte a nyelvi vagy nemzetiségi határokat. Sok esetben egységes tömbben élõ magyar lakosságú területeket is elcsatoltak. Mintegy 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain. A magyar nemzetiségûek lélekszáma az elcsatolt területeken az 1910-es népszámlálás alapján:
 

• ma Szlovákiához tartozó területen: 884 000 fõ, a helyi lakosság 30%-a


• Árva vármegye és Szepes vármegye Lengyelországhoz került részein: 1 000 fõ, a helyi lakosság 1,2%-a


• ma Romániához tartozó területen: 1 662 000 fõ, a helyi lakosság 32%-a


• ma Szerbiához tartozó területen: 420 000 fõ, a helyi lakosság 28%-a


• ma Ukrajnához tartozó területen: 183 000 fõ, a helyi lakosság 30%-a


• Horvátországban: 121 000 fõ, a helyi lakosság 3,5%-a


• ma Szlovéniához tartozó területen: 20 800 fõ, a helyi lakosság 1,6%-a


• ma Ausztriához tartozó területen Burgenlandban: 26 200 fõ, a helyi lakosság 9%-a


• Fiume városában (ma Horvátország része): 7 000 fõ, a helyi lakosság 24%-a

 

 

Forrás:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Trianoni_b%C3%A9keszerz%C5%91d%C3%A9s