GTA Közösség - A magyar GTA fórum
Általános beszélgetés => Beszélgetés => Off Telep => A témát indította: citromhun - 2014. november 27. - 13:44:35
-
Választ adunk az Egyesült Államoknak, mi is listázhatjuk az amerikaiakat – írja a Figyelő című lap. Egészen elképesztő sztorit lebegtet meg a hetilap: eszerint ahogy az amerikaiak is kitiltottak magyar kormánytisztviselőket (köztük Vida Ildikó NAV-elnököt), úgy majd a magyarok is kitiltanak amerikaiakat. A lapnak egy fideszes forrás arról beszélt, hogy „forró lesz a tél”, és nem valószínű, hogy az időjárásra utalt ezzel.
A Figyelő szerint állítólag olyan kormányzati előterjesztésen dolgozik a külügy, amely egy magyar kitiltási listának alapozna meg. Erről a lap szerint két hete döntött a kormány, az érintett tárcáknál már tájékoztatták is erről a döntés előkészítésében majdan szerepet játszó illetékeseket. Az ötlet fogadtatása a lap szerint „vegyes volt”, többen felesleges erőfitogtatásnak érezték.
A lap szerint Orbán Viktor azért ilyen magabiztos a kitiltási ügyben, mert Angela Merkel német kancellár informálisan jelezte, Berlin nem nézi jó szemmel az USA nyomulását az unióban. A hetilap azt írja, hogy a következő időszakban újra keménykedni fog Budapest Brüsszellel, és hiába tartják a külügyi tárcán belül is sokan alkalmatlannak Szijjártó Pétert miniszternek, Orbán Viktor bizalmát nagyon is élvezi.
[/quote]
Vélemény?
-
Nevetséges..
-
Szokásos zsindex hozzáértés. Nagyon sok a \"szerint\", mint a kamu cikkek mindegyikében. Nagyon egyszerűen tud takarózni más hírportálok által publikált tényként kezelt állításokkal.
Amíg nem megerősített forrásokból származnak a hírek, addig a zsindex csak hazudozik.
Valamint ez nem visszavágás, hanem kicsinyes bosszú. Erre sose került volna sor, ha a NAV-mizéria nem lát napvilágot.
-
Nevetséges..
Ahogy mondod..