Szerző Téma: Nem tudtam téma nevet adni neki.  (Megtekintve 1642 alkalommal)

Nem elérhető Mambo

  • 4239
    • Profil megtekintése
Nem tudtam téma nevet adni neki.
« Dátum: 2011. június 18. - 14:21:05 »
0 Show voters
Sziasztok.

Véget ér egy korszak. Ígérem mindent leírok szóról szóra úgy, ahogy történt, már ha  emlékszek rá.


Még csörfös kisgyerekként léptem be a SA:MP világába, és féltve szorítottam igaz barátom kezét.


Akárhogy is hiszitek,  az akkori PDSS szerveren kezdtem, és talán nem kellett volna, de admin lettem. Aztán elkerültem onnan, baráti  társaságommal 10-15 fõvel megalapítottam az SDP-t, élével velem, Colennel és DraGirlel. Mondhatni sikeres korszak volt, un. egodobás volt szintén. Ekkor már rég bevoltam regisztrálva a fórumra, és õszintén szólva rendetlenkedtem. Sokan kérdezték, hogy kerültem be a skyhostingba. Õszintén? fogalmam sincs, nem emlékszek, vagyis mégis, de haloványan. Mintha épp konfigost kerestek volna, és hát próba cseresznye, jelentkeztem, felvettek. Ott megismerkedtem kajlával, egy normális emberrel abba a hostingba. Jelen lehetttem több 17 éves felvételénél, bár mint kitérve a régi sampforumos témára, korához képest gyökér volt, asszem bear volt a neve. Majd eljött az az idõszak is, amikor járt a szám, nem mondom hogy jogtalanul, és egyszer csak kívûlállóként néztem szembe a világgal. Eközben az SDP sikeresen futott ha nem csalódok 2009 januárjáig. Onnantól aztán üresség, napi 5-10 player, jó esetekben 20. Aztán felvetettem az ötletet, hogy egyesüljünk kurtával, õ elfogadta. És szintén elkezdtem a fentebb olvasható stílust, aminek meg lett a böjtje, leváltunk. A samp forumon aztán elõbb moderátor lettem a szkript kérések segítség alfórumban, majd globális moderátor lettem, kb. 2 hónapig bírtma, mert ismét jött a fentebb olvasható stílus. Akkor mindennek elhortam mindenkit, kerestem a bûbankot, hát megtaláltam. Megszûnt a szerverem, hostingom nem volt már, globális moderátort elvesztetettem.


Azóta járok üresjáratban, feljárok a Littletown RPG szerverre, egyéb stunt drift szerverekre. Aztán a mai napokban hallottam hogy a másik fórumon globálisnak akartak szavazni, csak leszavaztak, úgymondom mindenki, errrõl a fórumról is, de utólag már nem nagyon izgat, egyes emberek féltékenyek, ill. nehogy kifúrjam õket. De jogosan gondolják, mivel van 1-2 gyk akit tényleg kikéne már onnan, csak jó méllyen van...


Nem mondom hogy én sosem csináltam, lehet így is, úgy is létezni, csak nem érdemes. Nagyjából körbe írtam magamat, most kicsit emlegetném azokat az embereket, akik jelentettek nekem valamit ebben a bõ 2,5 évben.


Bart, lusta, Pöpec, Chuck (!), kurta, Zsobo, Keith, ScreaM, Fad,e, Tryp, Zero, hpeter David94, smart, hegdavid stb.


Versenyek:


Külön említésre méltó a Stunt liga 1,amiben jómagam is részt vettem: Nevetségesen sz*r stuntokat adtam be, és mégis eljutottam a negyeddöntõig...


Sokan kérdezgették miért csináltam annyi versenyt, õszintén: mert szeretem a sok munkát, illetve ha van adminisztráció, feladatok, zsûrizés, stb.


Amikre büszke vagyok:


Megaszeró 1.


Megaszeró 2.


Csoportos Stunt Liga


Mapper Liga


Szerettem versenyezni Chuckkal is, a top témaindítók illetve top hozzászólásoknál, szinte mindig 1-1 volt az állás.


Lehet, hogy nevet váltok, teljesen randomra, úgy hogy senki se ismer meg, de az is lehet, hogy Mamboként folytatom, hiszen magamat a történelembõl nem tudom kitörölni.


Egy kérésem lenne, hogy ehhez az accounthoz senki ne nyúljon hozzá, maradjon így ahogy van. Amennyiben valaki felkér egy nevesebb versenyhez, elfogadom, és a rám bízott moderációt folytatom.


Az egyik legbántóbb kijelentés számomra: \"akármit is csinál, nem fog feljebb jutni a ranglétrán\".  Köztudott, hogy nem vagyok bûnözõ, nem ártottam akkorát a fórumnak, hogy az ennyire utáljon engem.


Annyi biztos, hogy nyáron látogatni fogok, szeptembertõl pedig  stop lesz.

Megkérek mindenkit, inkább ne köszöngessen, kitudja mi lesz még, inkább véleményt rólam.
« Utoljára szerkesztve: 2011. június 18. - 14:26:19 írta Mambo »

Nem elérhető Medard

  • 621
    • Profil megtekintése
Nem tudtam téma nevet adni neki.
« Válasz #1 Dátum: 2011. június 18. - 14:24:34 »
0 Show voters
Pá! Várunk vissza!

Nem elérhető Bart

  • 4111
    • Profil megtekintése
Nem tudtam téma nevet adni neki.
« Válasz #2 Dátum: 2011. június 18. - 14:25:01 »
0 Show voters
Ég veled!  :)

Nem elérhető lusta19

  • 9084
  • £u$taÐi$znó
    • Profil megtekintése
Nem tudtam téma nevet adni neki.
« Válasz #3 Dátum: 2011. június 18. - 14:25:44 »
0 Show voters
Sajnálom,  :(
Mapper liga 2 -öt azért megszervezed nem  :question:

Nem elérhető ZeRo

  • 4620
  • Ex Globális Moderátor
    • Profil megtekintése
Nem tudtam téma nevet adni neki.
« Válasz #4 Dátum: 2011. június 18. - 15:13:35 »
0 Show voters
Idézetet írta: Mambo date=1308399665\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"8899\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Fad,e,
 
\"Fad\", és \"e\" is sokat jelentettek neked? :(
Aztán majd meglátod, lehet mire visszajönnél, már nem is lesz fórum. :)

aMGee

  • Vendég
Nem tudtam téma nevet adni neki.
« Válasz #5 Dátum: 2011. június 18. - 15:16:53 »
0 Show voters
Régiek elmennek helyette jönnek az újak

Nem elérhető ALIEN

  • 1163
    • Profil megtekintése
Nem tudtam téma nevet adni neki.
« Válasz #6 Dátum: 2011. június 18. - 15:25:40 »
0 Show voters
Óhhh, egy fórum legenda távozik...
Viszlát!

aMGee

  • Vendég
Nem tudtam téma nevet adni neki.
« Válasz #7 Dátum: 2011. június 18. - 15:37:07 »
0 Show voters
Idézetet írta: ALIEN date=1308403540\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"8899\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Óhhh, egy fórum legenda távozik...
Viszlát!
 


Megkérek mindenkit, inkább ne köszöngessen, kitudja mi lesz még, inkább véleményt rólam.
 
[/quote]

HausPaark

  • Vendég
Nem tudtam téma nevet adni neki.
« Válasz #8 Dátum: 2011. június 18. - 20:32:37 »
0 Show voters
én sajnos nem nagyon ismerlek, de nagyon szimpatikus vagy nekem
remélem nem lépsz le ;>

Nem elérhető Kinder

  • 707
    • Profil megtekintése
Nem tudtam téma nevet adni neki.
« Válasz #9 Dátum: 2011. június 19. - 15:15:38 »
0 Show voters
Isten veled.!

Nem elérhető Zharko

  • 1955
  • Future House <3
    • Profil megtekintése
Nem tudtam téma nevet adni neki.
« Válasz #10 Dátum: 2011. június 19. - 16:57:17 »
0 Show voters
Régi haver, volt pár közös élményünk xD
Hali!

GroX

  • Vendég
Nem tudtam téma nevet adni neki.
« Válasz #11 Dátum: 2011. június 19. - 16:58:28 »
+2 Show voters
Azért:
 
Idézetet írta: Zharko date=1308495437\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"8899\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Régi haver, volt pár közös élményünk xD
Hali!
 


Isten veled.!
 
[/quote]
 

Megkérek mindenkit, inkább ne köszöngessen, kitudja mi lesz még, inkább véleményt rólam.
 
[/quote]
Szövegértés oda**sz.
« Utoljára szerkesztve: 2011. június 19. - 17:07:50 írta Fade シ »

Nem elérhető Attila

  • 5079
    • Profil megtekintése
Nem tudtam téma nevet adni neki.
« Válasz #12 Dátum: 2011. június 19. - 18:42:16 »
+1 Show voters
te ki vagy?

Nem elérhető TrYp

  • 8059
    • Profil megtekintése
Nem tudtam téma nevet adni neki.
« Válasz #13 Dátum: 2011. június 19. - 19:45:38 »
+1 Show voters
Bazdmeg Ati, én akartam :D

Nem elérhető Attila

  • 5079
    • Profil megtekintése
Nem tudtam téma nevet adni neki.
« Válasz #14 Dátum: 2011. június 19. - 19:51:27 »
+1 Show voters
ennyi örömöm legyen életemben ugye?  :problem:
edit: hiányoztam viktroll?
« Utoljára szerkesztve: 2011. június 19. - 19:59:42 írta Attila »

 

SimplePortal 2.3.7 © 2008-2024, SimplePortal