Szerző Téma: Köszvény gyanú  (Megtekintve 1694 alkalommal)

Nem elérhető Burai

  • 0
  • Wannabe Don
    • Profil megtekintése
Köszvény gyanú
« Dátum: 2020. November 23. - 13:54:21 »
0
Üdvözletem az Uraknak!
Mivel erre a célra szakosodott téma részleget nem találtam, és véleményem szerint nem feltétlenül gáz feltenni ilyen kérdést a nyilvánosság előtt, hátha valaki szintén ebben a helyzetben sántikál és eltud látni egy-két praktikával.

A lényeg az, hogy tegnap előtt este még úgy feküdtem le hogy semmi baja nem volt a lábamnak, viszont másnap reggel pedig úgy keltem, hogy a lábfejem (nagy lábujjtól indulva) kb. kétszer akkorára dagadt mint amekkora alaphelyzetében. A mai nap folyamán elmentem sebészetre kivizsgáltatni a lábamat, vettek egy röntgent és megállapították azt, hogy csontsérülés nem található a lábfejemben, hanem köszvény gyanúja áll fenn 19 évesen, az orvos elmondása szerint is még fiatal vagyok hogy ilyesmi alakuljon ki.

Esetleg hogyha van itt hasonló helyzetben lévő (már pedig remélem hogy van), tudna nekem praktikákat és tanácsokat adni hogy miket ehetek, ihatok, satöbbi? Mert az étrendem is korlátozva lesz ezáltal, a koffeines italok meg végképp.

Nem elérhető Kovacs_Richard

  • 1743
  • HRP Fejlesztő
  • Discord: Kovacs_Richard#0321
    • Profil megtekintése
    • Hun Role Play Web
Re:Köszvény gyanú
« Válasz #1 Dátum: 2020. November 23. - 19:09:02 »
0
nekem egyszer volt hasonló reggelre, de engem megcsípett valami a kertben, ecetes borogatással lehúztam a dagadt lábfejet
Régóta nem tevékenykedem, mint SA-MP scripter.
HRP Fejlesztő.

Nem elérhető AnthonyGates

  • 546
  • AnthonyGates
    • Profil megtekintése
Re:
« Válasz #2 Dátum: 2020. November 24. - 19:43:40 »
0
Én pedig alapbol ketszer akkora dagadt vagyok mint kellene lennem. Jobbulást mindenesetre, ezek a hidegvizes borogatós témák jók szoktak lenni.

Nem elérhető Burai

  • 0
  • Wannabe Don
    • Profil megtekintése
Re:Köszvény gyanú
« Válasz #3 Dátum: 2020. November 25. - 01:01:33 »
0
Köszöntem szépen, minden a mai nap folyamán fog kiderülni a laborvizsgálaton, sokan panaszolják hogy biztos nem köszvényem van, 19 évesen még fiatal vagyok hozzá ami tény, de nem mérvadó. Esetleg ha lenne mégis itt a fórumon hasonló betegségben járó felhasználó, pár javaslatot adnék amit az első naptól kezdve használok, és bevált mert a duzzanat megmaradt (ez tudtommal akkor fog csak lemenni, ha a húgysav túltermelődés szintjét vizelet és vérvétel formájában kimutatják, és felírják az erre célra kifejlesztett vényköteles gyógyszert), viszont fájdalom az nem kísér már napokon keresztül, sajogni - sajog, de az legyen a legkevesebb.

Amiket ajánlok a fájdalom csillapítása érdekében, és ami nekem bevált:
- Lóbalzsamos kenegetés naponta több alkalommal.
- Naponta 2,5 - 3 liter folyadék ami üdítő nem lehet ha cukormentes akkor sem, hanem víz mert hidratál és kihajtja a szervezetből a túltermelődött húgysavat.
- Ecetes - vizes borogatás naponta több alkalommal.
- Csökkentett purin tartalmú ételek, italok, ezt a Google táblázatában bővebben megtudjátok nézni mértékegység alapján osztályzott formában és a három csoportját.
- Szódabikarbónás víz, 1/2 elkeverve 2 dl vízben, majd meginni vagy pedig citromlével ugyanez, hiszen mindkettő lúgos folyadék és alapanyag, ami pedig a túltermelődött húgysav egyik legnagyobb ellensége.
- Csalántea (egyik leghatásosabb mindegyik közül)

Amiket NEM AJÁNLOK mert a duzzanatot és a fájdalmat megemeli roham esetén:
- Fagyasztás, mert az ízületben felgyülemlett húgysav, ami kristályos formában találja meg a helyét az oldódási határa után csak fixálja, segíteni nem segít.
- Húsok és magas fehérjetartalmú ételek fogyasztása, cukros üdítők elkerülése.


Nem elérhető Blaise

  • 1002
    • Profil megtekintése
Re:Köszvény gyanú
« Válasz #4 Dátum: 2020. November 25. - 09:24:54 »
0
- Húsok és magas fehérjetartalmú ételek fogyasztása, cukros üdítők elkerülése.
Sógorom küzköd köszvénnyel már egy ideje, vörös/vadhús tényleg felejtős (meg az alkohol), de csirke & hal neki nem okoz bajt.

 

SimplePortal 2.3.7 © 2008-2024, SimplePortal