GTA Közösség - A magyar GTA fórum

Általános beszélgetés => Beszélgetés => Off Telep => A témát indította: Loren - 2015. Január 02. - 09:07:23

Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: Loren - 2015. Január 02. - 09:07:23
Elveszett a kapcsolat Indonéziában vasárnap egy személyszállító repülőgéppel, a hatóságok nagy erőkkel keresik a járatot, amely Szingapúrba tartott.
 

2014. december 28., vasárnap
 
Az AirAsia malajziai székhelyű fapados légitársaság QZ 8501-es járata Surabayából Szingapúrba tartott, amikor eltűnt a jakartai légi irányítás műszerei elől, helyi idő szerint 6 óra 17 perckor (közép-európai idő szerint 0.17-kor).
A kapcsolat a felszállás után 42 perccel veszett el, amikor vélhetőleg a Jávai-tenger fölött, Kalimantan (Borneó) és Jáva között járt. Az Airbus A320-200 típusú gépnek közép-európai idő szerint 1.30-kor kellett volna megérkeznie.
Hadi Mustofa, az indonéziai közlekedési minisztérium illetékese szerint előzőleg a pilóta az útvonal módosítására, nagyobb magasságba való emelkedésre kért engedélyt, hogy elkerülje az előtte lévő felhőket. A gép ezt követően eltűnt a légi irányítás radarjának képernyőjéről.
Felkutatására nagy erőket mozgósítottak mindkét ország hatóságai. A keresésbe bekapcsolódott a szingapúri légierő és a haditengerészet is.
Az utasok és a személyzet létszámáról eltérő adatok vannak: 155-161-162 emberről szólnak a jelentések. A brit hírügynökség felsorolása szerint 149 indonéz, 3 koreai és 1-1 szingapúri, brit és malajziai utas volt (köztük 16 gyerek és egy csecsemő), és ehhez adódik a 6-7 főnyi személyzet.
 
Indonézia: megtalálták az eltűnt repülőgép roncsait
 

2014. december 30., kedd
 
Indonéz illetékesek keddi közlése szerint immár biztosra vehető, hogy a tengerben talált roncsdarabok a vasárnap eltűnt utasszállító repülőgép maradványai.
Helikopteres kutatók hat holttestet is találtak a víz felszínén, a tetemek közül hármat már helikopterre emeltek, és egy indonéz hadihajóra szállítottak. Egyik tetemen sem volt mentőmellény. A holttesteket azon a tengerrészen fedezték fel, amely felett a repülőt utoljára látták, tíz kilométerre attól a helytől, ahonnan a pilóta még beszélt a légiirányítókkal. A közelben poggyászokat is találtak.
Az Airbus A320-200-as típusú gépen 162-en voltak: 155 indonéziai, három dél-koreai és egy-egy malajziai, szingapúri, brit és francia - utóbbi a másodpilóta volt. A hozzátartozók közül sokan a surabayai repülőtér várótermében várják kétségbeesetten a híreket. Közülük többen összeestek és orvosi ellátásra szorultak.
Az AirAsia gépe vasárnap reggel Surabayából Szingapúrba tartott. A jakartai légi irányítás radarképernyőiről helyi idő szerint 6 óra 17 perckor tűnt el. A kapcsolat a felszállás után 42 perccel szakadt meg, amikor a repülőgép a Jávai-tenger fölött, Kalimantan (Borneó) és Jáva között repült. A pilóta nem adott le vészjelzést, de közvetlenül az eltűnés előtt engedélyt kért a repülésirányítóktól arra, hogy nagyobb magasságba emelje a gépet. Az engedély megadása váratott magára, mert hét másik gép repült a közelben.
A hírt több forrás is megerősítette!


Szerintetek mi történhetett?
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: Rupert - 2015. Január 02. - 10:24:02
Semmi különös nem történt, nem kell összeesküvés elméleteket gyártani. Nyilván a gép időradarja nem volt a legpontosabb (az Airbusoké főként nem pontos), hajnalban meg egyébként sem valami tiszta a látótávolság Jakartában (párás, mint a szar), ezért simán kerülhetett egy akkora turbulenciába, ami átesést okozott, és lezuhant. Ennyi.
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: Loren - 2015. Január 02. - 10:45:09
Én is ezt mondom. Nem kell minden ilyen esetkor gépeltérítésre, illetve terrorista támadásra gondolni. A természeti viszonyok katasztrófálisak arra felé - legalábbis most - , szerintem nem történt volna meg az eset, ha megadták volna időben az engedélyt az emelkedésre.
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: Rupert - 2015. Január 02. - 11:05:56
Arról nem tehetnek az irányítók. Gondolom az adott repülési magasságon, amire engedélyt kértek a pilóták, már tartózkodott másik gép 50 tengeri mérföldön belül, ezért tiltott a pilóták oda való emelkedése, és épp ezért nem adtak engedélyt az irányítók sem.
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: Loren - 2015. Január 02. - 11:32:43
Egyébként most tudtam meg, hogy a pilóta nem a szokványos útvonalon haladt, hanem egy másikon. Bizonyára a légitársaság beleegyezésével, de én eddig azt hittem, hogy a repülő mindig a szokásos útvonalon halad, és csak vészhelyzet esetén irányítják át őket.
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: Asdelon - 2015. Január 02. - 11:51:24
Szerintem a gép valamilyen külső hatásra visszament a múltba, és - feltételezések szerint - vagy egy nagy dinoszaurusz neki szaladt, vagy pedig kilőtték a múltban, és ebben az állapotban találtak a gépre a jelenben. Néhány forrás szerint horogkeresztes ládát találtak a helyszínen, nem kizárt, hogy a gép a 30-40-es évek környékére csöppent be, néhány tudós szerint attól, hogy visszakerült a múltba, ezáltal megváltozott a tartózkodási helye is.
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: Bandosz - 2015. Január 02. - 11:56:12
Idézetet írta: Asdelon date=1420195884\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"52020\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Szerintem a gép valamilyen külső hatásra visszament a múltba, és - feltételezések szerint - vagy egy nagy dinoszaurusz neki szaladt, vagy pedig kilőtték a múltban, és ebben az állapotban találtak a gépre a jelenben. Néhány forrás szerint horogkeresztes ládát találtak a helyszínen, nem kizárt, hogy a gép a 30-40-es évek környékére csöppent be, néhány tudós szerint attól, hogy visszakerült a múltba, ezáltal megváltozott a tartózkodási helye is.
 
Ez egy X-akta lesz.
Amúgy szerintem simán lezuhant. az Airbusok arról híresek, hogy ott nem a pilóta, hanem a számítógép vezet. Viszont a technika, nem mindig megbízható.
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: divkn - 2015. Január 02. - 12:12:35
Miért érzem azt hogy hazugság? :confused:
10 km-re találták meg a gép roncsait ahol utoljára látták, akkor azzal a sok felfedező hajókkal és helikopterekkel hogy nem találták meg eddig? Mondjuk ennyi idő alatt már a roncsok mondjuk már szétszóródtak volna a roncs darabjai a víz felszínén. A másik pedig az hogy kicsöngtek a telefonok is, kellett volna hogy legyen egy olyan túlélő ha úgy érkezik a vízre a gép hogy van annyi ideje még hogy segítséget hívjon. Áh mindegy...
Ha ez igaz is, sajnálom azokat a családokat hogy most megtudták nincs remény. :(
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: Loren - 2015. Január 02. - 12:17:08
10 km-ert zuhant. Nincs az az isten, hogy azt valaki túlélje. Pláne egy alumíniumból készült repülő, de más anyag sem bírta volna ki ezt a becsapódást.
A vízen való landolással lehet - persze nem minden esetben, ugye a technikai hiba nagyságán múlik - próbálkozni, de nem 10km-eres magasságból. Valószínű a természeti viszonyok okozták a gép vesztét.
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: Rupert - 2015. Január 02. - 12:22:28
Idézetet írta: Bandosz date=1420196172\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"52020\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic


Szerintem a gép valamilyen külső hatásra visszament a múltba, és - feltételezések szerint - vagy egy nagy dinoszaurusz neki szaladt, vagy pedig kilőtték a múltban, és ebben az állapotban találtak a gépre a jelenben. Néhány forrás szerint horogkeresztes ládát találtak a helyszínen, nem kizárt, hogy a gép a 30-40-es évek környékére csöppent be, néhány tudós szerint attól, hogy visszakerült a múltba, ezáltal megváltozott a tartózkodási helye is.
 
Ez egy X-akta lesz.
Amúgy szerintem simán lezuhant. az Airbusok arról híresek, hogy ott nem a pilóta, hanem a számítógép vezet. Viszont a technika, nem mindig megbízható.
 
[/quote]
Minden utasszállítón a robotpilóta vezet. Az Airbus azért különleges, mert amikor a pilóta a sidesticket (a \"kormányt\") mozgatja, akkor nem közvetlenül a szárnyak lapátjait irányítja, hanem először jeleket küld egy számítógépnek, ami átvizsgálja azokat, és úgy küldi tovább a vezérlősíkoknak. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a számítógép felülbírálhatja a pilóta döntéseit, ha veszélyesnek látja azokat. Az esetek 99,9%-ában ez beválik, tehát nincs gond belőle. A maradék 0,1% példa lehet erre az indonéz balesetre. Ki tudja.
ncox: A vízen való landolás nagyon nagyon nagyon ritka esetekben válik be, a jelenlegi helyzetben biztosra vehető hogy a viharban megrongálódhattak a fékszárnyak és vezérlősíkok, amik nélkül közel lehetetlen letenni egy gépet, na hát még vízen (TENGEREN)! 10km-es magasságból pedig senki sem tud hívni a mobiljával senkit sem, erre találták ki a nagy hullámterjedésű telefonokat, amik plusz költségért használhatóak a fedélzeten. Azokat sem mindig engedik meg.

Dupla hozzászólás automatikusan összefûzve. ( [time]2015. Január 02. 12:24:46[/time] )

Még annyit, hogy ha egy utasszállító eszeveszettül elkezd zuhanni az orrával lefelé, akkor egy idő után szimplán szétesik, szétrobban az egész repülő, ezt angolul úgy fejezik ki, hogy overstressed, tehát túlstresszelt, túlerőltetett. Ekkor van az, hogy 20km-enként találnak meg egy részt a gépből. (Ezt főként divkn-nek céloztam, szóval személy szerint kétlem hogy hazugság lenne az egész, valóban nem lehet könnyű tengeren/óceánon 1-2 méteres fémlemezeket megtalálni.)
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: Loren - 2015. Január 02. - 12:28:16
Igazad van. Mondjuk ha valami csodafolytán sikerült is volna a landolás vízen, hát még akkoris kritikus lenne a helyzetük, mivel folyamatosan süllyednek. Ha lesüllyednek néhány száz lábra az isten se hozza fel őket időben.
Mondjuk azt nem értem, hogy miért nem küldtek vészjelzést. Tudtommal az nem a gép állapotához van kötve, ha még meg is sérült a gép nem értem hogy-hogy nem kértek segítséget. A telefonon nem lepődöm meg, hogy nem működött, de a vészjelzésen igen.
U.I. Nem értek annyira a gépekhez, ezért kérdem.
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: Rupert - 2015. Január 02. - 12:34:57
Idézetet írta: ncox date=1420198096\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"52020\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Mondjuk azt nem értem, hogy miért nem küldtek vészjelzést. Tudtommal az nem a gép állapotához van kötve, ha még meg is sérült a gép nem értem hogy-hogy nem kértek segítséget. A telefonon nem lepődöm meg, hogy nem működött, de a vészjelzésen igen.
 
Gondolom nálad is szokott olyan lenni, hogy jön egy nagyobb eső vagy valami és megszakad a net, a telefon, a TV, stb pár percre vagy akár órákra. Na hát ugyanez zajlik le egy repülőn ha belekerül egy nagyobb viharba, csak ott nincs szolgáltató, aki visszaállíthatná az egészet, hanem szimplán elromlik minden kommunikációs berendezés, a rádiótól kezdve a transzponderig minden, ami röviden azt jelenti, hogy nem elég, hogy nem tudnak beszélni az irányítókkal, hanem még csak életjelet sem küldenek magukról. (Magyarán a légiirányítók képernyőjéről szimplán eltűnik a gép). A transzponder a lelke az egész kommunikációnak, az sugározza az adatokat az irányítóknak: magasság, sebesség, irány, útvonal, stb. Ha nem romlik el, a pilóták szimplán beállítanak egy kódot, ami jelen esetben vagy 7600 (rádió meghibásodás) vagy 7700 (vészhelyzet, emergency) lehet. Van még a 7500, a legritkább, ami szerintem nem volt 2001 óta, a gépeltérítés. Remélem érthető.
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: Bandosz - 2015. Január 02. - 12:38:05
Idézetet írta: pokrup date=1420197748\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"52020\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic


 

Szerintem a gép valamilyen külső hatásra visszament a múltba, és - feltételezések szerint - vagy egy nagy dinoszaurusz neki szaladt, vagy pedig kilőtték a múltban, és ebben az állapotban találtak a gépre a jelenben. Néhány forrás szerint horogkeresztes ládát találtak a helyszínen, nem kizárt, hogy a gép a 30-40-es évek környékére csöppent be, néhány tudós szerint attól, hogy visszakerült a múltba, ezáltal megváltozott a tartózkodási helye is.
 
Ez egy X-akta lesz.
Amúgy szerintem simán lezuhant. az Airbusok arról híresek, hogy ott nem a pilóta, hanem a számítógép vezet. Viszont a technika, nem mindig megbízható.
 
[/quote]
Minden utasszállítón a robotpilóta vezet. Az Airbus azért különleges, mert amikor a pilóta a sidesticket (a \"kormányt\") mozgatja, akkor nem közvetlenül a szárnyak lapátjait irányítja, hanem először jeleket küld egy számítógépnek, ami átvizsgálja azokat, és úgy küldi tovább a vezérlősíkoknak. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a számítógép felülbírálhatja a pilóta döntéseit, ha veszélyesnek látja azokat. Az esetek 99,9%-ában ez beválik, tehát nincs gond belőle. A maradék 0,1% példa lehet erre az indonéz balesetre. Ki tudja.
 
[/quote]
Én is valahogy így gondoltam csak én ennyire nem értek hozzá.
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: .:Secur:. - 2015. Január 02. - 20:07:45
Gondolom a fekete dobozt előkeríteni több idő lesz, de kíváncsi vagyok kicsit.
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: Rupert - 2015. Január 02. - 20:10:56
Idézetet írta: .:Secur:. date=1420225665\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"52020\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Gondolom a fekete dobozt előkeríteni több idő lesz, de kíváncsi vagyok kicsit.
 
Szerintem meg sem fogják találni.
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: .:Secur:. - 2015. Január 02. - 22:32:52
Az akkor már nem véletlen. Azt mondták elég sekély volt a víz ahol lezuhant és hogy találtak nagyobb darabokat egy helyen a tengerfenéken.
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: ilyesdenis - 2015. Január 04. - 14:50:04
Már hullákat is találtak...
Cím: Indonéziában elveszett a kapcsolat egy utasszállító repülővel
Írta: Fajardos - 2015. Január 04. - 17:23:28
Idézetet írta: _Denis_ date=1420379404\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"52020\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Már hullákat is találtak...
 
Igen,sajnos.  :Cry2: