Szerző Téma: Egy másik valóság ahol "én vagyok a fõnök"  (Megtekintve 2518 alkalommal)

Egy másik valóság ahol "én vagyok a fõnök"
« Dátum: 2012. Október 23. - 22:00:26 »
+2 Show voters
Üdv.  :)

Aki foglalkozott már vele, esetleg halott róla az tudja hogy mirõl is lehet szó - A Tudatos Álom.


Gondoljatok bele milyen lehet egy álomban \"tudatra ébredni\" (tudatosodik az agyunkban hogy ez csak álom), majd olyan dolgokat véghez vinni amit borzasztó jó lenne kipróbálni de a valóságban elméletileg és fizikailag lehetetlen?


Egyeseknek nem mondok újdonságot amikor azt mondom: NAGYON IS LEHETSÉGES!


A honlapra körülbelül 2-3 hónapja bukkantam rá (legalul linkelem) és nem tudtam felfogni hogy ki az az idióta aki kitalál ilyet és elhiteti az emberekkel hogy lehetséges.


Bár miután rengeteg (95%ban) pozitív véleményt olvastam a fórumon elkezdett érdekelni a téma, és foglalkoztam is vele.


Egy pár aggyal kapcsolatos gyakorlást csináltam is, így volt ez 2-3-4 napig, de semmi..


Majd gondoltam délután pihenek egyet, mely alvással végzõdött. Na és itt jön a furcsa része.


Ez a 2-3 nap alatt elértem azt hogy képes legyek tudatosan álmodni. (Lejjebb részletezem hogyan)


Tehát lefeküdtem aludni és álmomban anyámék szobájában volt a búcsúból ismert dodzsem pénzváltója, (ugye erre 0 az esély a valóságban) ahonnan minél több pénzt vettem ki majd zsebre raktam, utána beugrott egy érzés hogy hoppá, ilyen NINCS, tehát ez egy álom.


Ahogy tudatosult bennem 50%-osan kitisztult az álmom és félig valóságszerû volt, ekkor eszembe jutottak azok a dolgok amiket a fórumon olvastam. (Bármit meg tehetünk tudatos álmunkban, a képzelet szab határt. - Repülhetünk, Építhetünk - Szexuálisan kielégíthetjük magunkat bárkivel.. bármit amit el tudunk képzelni)


Ekkora bementem a szobámba ahol az ablak nyitva volt, és kipróbáltam.. egy pillanat alatt kirepültem az ablakomon ki az utcára, rá 5 perccel kb felkeltem..


- Vannak módszerek amivel stabilizálhatjuk az álmot. (Hogy ne ébredjünk fel, és tudatunknál maradjunk)


- Vannak módszerek amikkel tudjuk \"tisztiítani/élesíteni\" az álmot hogy minél valóságosabb legyen.


- Valamint rengeteg módszer van a tudatos álom elésére. (Mindenki képes rá ha hisz benne és van akaratereje)


Mint mondtam eleinte én is idiótaságnak tartottam, úgy vagyok vele hogy ahhoz hogy valaki higgyen ebben TAPASZTALNIA KELL.


Mindenkinek nagy erõvel ajánlom ezt a honlapon és a tudatos álom elérését mert valami eszméletlen egy érzés.

http://tudatos-alom.hu/

Nem elérhető bendor

  • 2949
    • Profil megtekintése
Egy másik valóság ahol "én vagyok a fõnök"
« Válasz #1 Dátum: 2012. Október 23. - 22:15:14 »
+2 Show voters
Idézetet írta: Johnies00 date=1351022426\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"28987\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Repülhetünk,  Szexuálisan kielégíthetjük magunkat bárkivel..( bármit amit el tudunk képzelni)
 
Taníts meg kérlek *-*

Nem elérhető ZeRo

  • 4620
  • Ex Globális Moderátor
    • Profil megtekintése
Egy másik valóság ahol "én vagyok a fõnök"
« Válasz #2 Dátum: 2012. Október 23. - 22:20:02 »
+4 Show voters
Idézetet írta: Bendor date=1351023314\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"28987\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic


 Repülhetünk,  Szexuálisan kielégíthetjük magunkat bárkivel..( bármit amit el tudunk képzelni)
 
Taníts meg kérlek *-*
 
[/quote]
Nem hiszem, hogy olyan jó lenne minden alvás után nedves nadrággal ébredni. :P

Nem elérhető RampagE

  • 1824
    • Profil megtekintése
Egy másik valóság ahol "én vagyok a fõnök"
« Válasz #3 Dátum: 2012. Október 23. - 22:31:00 »
0 Show voters
Szerintem az álom attól álom, hogy véletlenszerûen történnek dolgok. Nem mondom, hogy nem irányíthatod, mert nekem volt már nem egyszer olyan, de van, hogy nem emlékszem rá, nem hogy még irányítsam is. Már most szerintem nem lehet ezt gyakorolni. Szóval már az elsõ pontot elbuktam. De sok szerencsét, mások véleményére is kiváncsi lennék.

Egy másik valóság ahol "én vagyok a fõnök"
« Válasz #4 Dátum: 2012. Október 23. - 22:33:47 »
0 Show voters
Na igen ZeRo  :D  :D

Viszont nem biztos húgy úgy ébredünk fel de elvileg 2 esélyes.. :D


Nekem 1x sikerült egy fura dolog.. Épp vetkõzött a csaj majd felírt valamit egy papírra kis betûkkel amire rá kellett fókuszálnom, viszont ha az álomban egy ponton hagyjuk a tekintetet felébredünk.. Mocsok egy dolog a tudatalatti kijátszott. :D

 
Idézetet írta: Bendor date=1351023314\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"28987\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic


 Repülhetünk,  Szexuálisan kielégíthetjük magunkat bárkivel..( bármit amit el tudunk képzelni)
 
Taníts meg kérlek *-*
 
[/quote]
 

Linkeltem, ha tényleg érdekel megéri olvasgatni  :)


Múltkor olvastam a fórumon egy olyat hogy lehetséges emlékeket újra átélni és azt kedv szerint módosítani. (Elképzeljük az akkori környezetet, személyeket, napszakot.. és magunk köré építjük a \"textúrát\") - Bár errõl nem tudok nyilatkozni hogy lehetséges-e idáig nem jutottam el, majd nyári szünetbe  ;)

 

Szerintem az álom attól álom, hogy véletlenszerûen történnek dolgok. Nem mondom, hogy nem irányíthatod, mert nekem volt már nem egyszer olyan, de van, hogy nem emlékszem rá, nem hogy még irányítsam is. Már most szerintem nem lehet ezt gyakorolni. Szóval már az elsõ pontot elbuktam. De sok szerencsét, mások véleményére is kiváncsi lennék.
 
[/quote]
Egy példamódszer: naponta csinálsz \"valóságteszteket\".. Magyarul megvizsgálod a környezetet, a kezedet(álmodba girbe gurba), visszaemlékezel pl az aznapi reggelire, hogy kerültél oda ahol vagy (ugye álomba csak úgy odacsöppenünk), és \"elhiteted\" az agyaddal hogy ez csak álom (hiába tudjuk hogy nem), ennek következménye egy idõ után az lesz hogy ezek a valóságtesztek az álmodba is elõjönnek és ha ott látod pl a kezeden hogy girbe-gurba tudatra ébredsz.. De magamat ismétlem. Általában addig nem hiszünk ebbe míg nem tapasztalunk.
« Utoljára szerkesztve: 2012. Október 23. - 22:39:21 írta Johnies00 »

Egy másik valóság ahol "én vagyok a fõnök"
« Válasz #5 Dátum: 2012. Október 24. - 15:20:26 »
0 Show voters
Köszi hogy ezt megmutattad, érdekelni kezdett.

Nem elérhető bendor

  • 2949
    • Profil megtekintése
Egy másik valóság ahol "én vagyok a fõnök"
« Válasz #6 Dátum: 2012. Október 24. - 15:52:15 »
+3 Show voters
Idézetet írta: ZeRo date=1351023602\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"28987\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic


 

 Repülhetünk,  Szexuálisan kielégíthetjük magunkat bárkivel..( bármit amit el tudunk képzelni)
 
Taníts meg kérlek *-*
 
[/quote]
Nem hiszem, hogy olyan jó lenne minden alvás után nedves nadrággal ébredni. :P
 
[/quote]
Igaz,viszont a valóságba tuti nem fogsz repülve b*szni :D

Nem elérhető IXT

  • 2502
  • Steph Curry
    • Profil megtekintése
Egy másik valóság ahol "én vagyok a fõnök"
« Válasz #7 Dátum: 2012. Október 24. - 15:59:53 »
0 Show voters
Idézetet írta: Johnies00 date=1351022426\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"28987\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Repülhetünk,  Szexuálisan kielégíthetjük magunkat bárkivel..( bármit amit el tudunk képzelni)
Taníts meg kérlek *-*
 
ez már megvolt,anélkül hogy használtam volna ezt a módszert.  :o

Egy másik valóság ahol "én vagyok a fõnök"
« Válasz #8 Dátum: 2012. Október 24. - 16:21:27 »
+3 Show voters
Superman vagy álló f*sszal? :O

Egy másik valóság ahol "én vagyok a fõnök"
« Válasz #9 Dátum: 2012. Október 24. - 17:49:21 »
0 Show voters
Idézetet írta: IXT date=1351087193\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"28987\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic


 Repülhetünk,  Szexuálisan kielégíthetjük magunkat bárkivel..( bármit amit el tudunk képzelni)
Taníts meg kérlek *-*
 
ez már megvolt,anélkül hogy használtam volna ezt a módszert.  :o
 
[/quote]
 

De nem bárkivel ;)

Nem elérhető Dead

  • 2045
    • Profil megtekintése
Egy másik valóság ahol "én vagyok a fõnök"
« Válasz #10 Dátum: 2012. Október 24. - 17:59:36 »
0 Show voters
Idézetet írta: Bendor date=1351086735\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"28987\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic


 

 

 Repülhetünk,  Szexuálisan kielégíthetjük magunkat bárkivel..( bármit amit el tudunk képzelni)
 
Taníts meg kérlek *-*
 
[/quote]
Nem hiszem, hogy olyan jó lenne minden alvás után nedves nadrággal ébredni. :P
 
[/quote]
Igaz,viszont a valóságba tuti nem fogsz repülve b*szni :D
 
[/quote]
Respect :D
lehet benne valami...

Nem elérhető doboka98

  • 1002
    • Profil megtekintése
Egy másik valóság ahol "én vagyok a fõnök"
« Válasz #11 Dátum: 2012. Október 27. - 23:17:42 »
0 Show voters
Igazából nekem életemben egyszer volt olyan, hogy tudtam, hogy álmodok és az borzalmas volt, mert rossz álom volt, ami nálam ritka. Az történt, hogy nagymamámnál voltam és mikor lementünk a játszótérre a húgommal(kisebb voltam akkor), nagytatám jött velünk és egy cowboy kalapban(ami nincs neki) üldözött bennünket egy inekciós tûvel, testvéremet el is kapta, próbáltam neki segíteni, de nem tudtam megmozdulni és itt rájöttem, hogy álmodom. Gyorsan felszaladtam a lakásra, nagytatám üldözött engem is, hogy szúrjon át a tûvel, de mikor felértem 1 méteres víz volt mindenhol. Mivel tudtam, hogy álom próbáltam megfullasztani magam, de nem sikerült, szerencsére anyukám pont felébresztett, hogy menjek misére :D.
Na de a sztorit félretéve valaki küldene linkeket, mert nem tudom hol is kezdjem el pontosan, mindig is szerettem volna repülni...

Egy másik valóság ahol "én vagyok a fõnök"
« Válasz #12 Dátum: 2012. Október 28. - 18:52:34 »
0 Show voters
Idézetet írta: doboka98 date=1351372662\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"28987\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Igazából nekem életemben egyszer volt olyan, hogy tudtam, hogy álmodok és az borzalmas volt, mert rossz álom volt, ami nálam ritka. Az történt, hogy nagymamámnál voltam és mikor lementünk a játszótérre a húgommal(kisebb voltam akkor), nagytatám jött velünk és egy cowboy kalapban(ami nincs neki) üldözött bennünket egy inekciós tûvel, testvéremet el is kapta, próbáltam neki segíteni, de nem tudtam megmozdulni és itt rájöttem, hogy álmodom. Gyorsan felszaladtam a lakásra, nagytatám üldözött engem is, hogy szúrjon át a tûvel, de mikor felértem 1 méteres víz volt mindenhol. Mivel tudtam, hogy álom próbáltam megfullasztani magam, de nem sikerült, szerencsére anyukám pont felébresztett, hogy menjek misére :D.
Na de a sztorit félretéve valaki küldene linkeket, mert nem tudom hol is kezdjem el pontosan, mindig is szerettem volna repülni...
 
Balszerencsédre kaptál pont akkor rémálmot, mert a 2 nek nincs köze egymáshoz.  ;)

Mivel álmainkat mi irányítjuk akkor könnyedén megoldható az ilyesfajta probléma. :) Úgy szokták sokan hogy egy esetleges rémálomban a rémisztõ alakkal pl szembe szegül és nem húzódik meg, elvileg olyankor elgyengül az álomalak összezsugorodik/vicces dolog lesz belõle (tudatalattidból veszi ezt a \"vicces alakot\", tehát garantáltam vicces :) )


Fõposztban linkeltem a fórumot.

Egy másik valóság ahol "én vagyok a fõnök"
« Válasz #13 Dátum: 2012. Október 29. - 15:39:09 »
0 Show voters
Johnies, írtam neked válaszoló üzenetet, kérlek olvasd el, szerintem érdekelne. :)
Amúgy ezt a dolgot kifogom próbálni, viszont nálam a rémálmok sajnos nagyon gyakoriak mostanában..

Nem elérhető zeteni

  • 1970
  • Ex-Scripter
    • Profil megtekintése
Egy másik valóság ahol "én vagyok a fõnök"
« Válasz #14 Dátum: 2012. Október 29. - 16:05:48 »
0 Show voters
Több napja próbálkozom, de egyszer sem jött össze. De akkor egy kis valami mégis sikerült. Már fáradt voltam, és gondoltam majd máskor kipróbálom a tudatos álmot. De mikor elaludtam álmodtam. Mikor eltelt egy jó kis  idõ az álomból egy szer csak eszembe jutott valami. Megszólaltam az álomban:
-Hé! Én álmodok!
Nagyon megörültem, hogy kitisztult az egész álom és még most is emlékszem rá. Folytattam a magamban beszélést.:
-Na! Úgyis azt mondták, hogy itt bármit megtehetek.
Egy csíkos fal volt velem szembe és, ahogy bírtam, nekifutottam, hogy átmenjek rajta. Sajnos visszacsapódtam a falról és rendes álomként folytatódott tovább :( Azóta nem sikerül, csak mindig alvásparalízis maximum.

 

SimplePortal 2.3.7 © 2008-2024, SimplePortal