Üdv .
A tavaly nyáron (2008)debütált mozi megosztotta a közönséget, amin nincs mit csodálni: még a Mátrix és az Equilibrium után is nehéz volt megemésztenie az egyszeri nézõnek az ívesen kilõtt golyók látványát. Pedig a film nem sikerült rosszul, a képregény izgalmaiból jutott bõven a vászonra is, ráadásként olyan sztárok tûntek fel a másfél óra alatt, mint Angelina Jolie (aki még egy mezítelen hátsófelet is villantott), vagy Morgan Freeman. Nem kis meglepetésünkre a fõszereplõ James McAvoy sem játszott rosszul, az aktakukac bérgyilkos-jelölt szerepét akár egyenesen róla is formázhatták volna. Valószínûleg kitaláltátok már, hogy nekem tetszett a film, így hamar le is csaptam az elõzményeket és a történet folytatását egyaránt feldolgozó adaptációra. Mivel a mesedélután elkerülhetetlen, a cikk nyomokban spoilert tartalmazhat; ha nem láttad volna a filmet (és lusta vagy átnyálazni a képregényeket), irány a legközelebbi kölcsönzõ! Ha megnézted, ülj vissza és olvass tovább.

A Weapons of Fate története két szálon halad majd: a fõ csapásvonal Wesley Gibson újabb kalandjait követi, míg a másik az elõzményeket tárja fel. Miután Wes otthagyta unalmas irodai munkáját, csatlakozott a látszólag textilgyárként mûködõ, egyébként pedig bérgyilkosokat foglalkoztató Testvériséghez. A szervezetnél Sloan, Fox és többi társuk hõsünk kiképzésébe kezdenek, aki felismeri képességeit és a kötelezõ célpontok likvidálása mellett apja halálának megbosszulására készül: a gyilkossággal egy bizonyos Cross-t gyanúsít, aki a film végén elsüti a klasszikus „Én vagyok az apád!” mondatot, majd megölik - innentõl pedig tiszta Wesley számára is, hogy összeesküvés áldozata lett, az egyetlen ellensége mostantól a Testvériség. Mondanom sem kell, a kolléga tisztességesen leszámol velük, majd Sloan-nal is végez. A játék a történtek után öt órával veszi kezdetét, Wes ezúttal az anyja gyilkosának nyomába ered, a Testvériség maradék része pedig ezt igyekszik megakadályozni. Nem túl eredeti, de legalább annyira személyes, mint a film törénete, amolyan ráadásként pedig Cross szerepében is tetszeleghetünk, ahogyan õ próbálja megtalálni a gyilkost. A fordulatok természetesen most sem maradnak el, de még így is keserû szájízzel fogjuk konstatálni, hogy a Weapons of Fate sztorija határozottan gyengébb, mint a filmé – és már attól sem vágtuk hanyatt magunkat.

Maga a játékmenet nincs túlbonyolítva, ám mégis meglepõen jól sikerült, mûködik a gyakorlatban és élvezetes! Alapvetõen a lövöldözõs részek a Gears of War által bevezett játékmeneti mechanizmusra alapoznak: fedezéktõl fedezékig szaladunk, vetõdünk, közben azok mögül kikacsingatva ritkítjuk az ellenség sorait. Eddig semmi különös, azonban jó észben tartani, hogy nem árt minimálisan ésszel játszani, azaz használni a fedezékeket, különben hamar elpatkolunk. Az igazi színt Wesley különleges képességei viszik a játékmenetbe, melyeket folyamatosan kapunk meg a játék során. Használatukhoz adrenalin szükségeltetik, amit a lelõtt ellenfelek után kap a játékos – az adrenalint a képernyõn bogyóban mérik, a feltölthetõ bogyók száma folyamatosan növekszik, a mozdulatok pedig egy, vagy kettõ ilyen bogyót emészthetnek fel. A különleges képességek közé tartozik természetesen a golyó útvonalának meghajlítása, melynek kivitelezése – csakúgy, mint a többi mozdulaté – gyerekjáték, gyakorlatilag egy gomb lenyomását és az ív gyors meghatározását igényli. Másik érdekesség az idõlassítás, amelyet a fedezékek mögül kiugorva tehetünk meg. Rendkívül látványos és hatásos: egy-egy ilyen akció során három-négy ellenféllel is végezhetünk, míg a legközelebbi fal vagy doboz mögött landolunk. Végül, ha úgy adódik, a túlságosan közel merészkedõ ellenfeleket egy jól irányzott késdöféssel is kivégezhetjük, amit olykor a szükséges gomb egyszeri megnyomásával, máskor az izületgyulladást okozó nyomkodással tehetünk meg. Késünk egyébként alkalmas arra is, hogy ellenfelünket élõ pajzsként használjuk, noha a többi rosszfiút többnyire hidegen hagyja az, hogy társuk bajban van.

Mikor épp monotonná válna a játékmenet, a fejlesztõk mindig bedobnak egy extra jelenetet, amellyel felébresztik a nagyokat pislogó, elaludni készülõ játékost. Kétségtelenül a leglátványosabbak közé tartoznak azok a pillanatok, mikor gyakorlatilag egy kész animáció áll meg egy-egy pillanatra, hogy lelõhessük az ellenfeleket, illetve a felénk repülõ golyókat. Úgy kell ezt elképzelni, mint anno a Strangleholdban, csak hatványozottan látványosabb kivitelben. Ezek a jelenetek már-már filmszerûvé teszik a játék hangulatát, s felidézik a mozi pillanatait. Külön extrának számítanak azok a percek, mikor a mesterlövészpuskát megkaparintva, egy helybõl lövöldözünk a távolban szaladgáló ellenfelekre. A játék során ugyanis alapvetõen mindössze két különbözõ fegyverünk lesz: két pisztoly, illetve két gépfegyver, mellettük pedig csak ritkán nyílik alkalom a mesterlövészpuska használatára. Egyéb fegyver nem is fordul elõ a játékban, de igazság szerint abszolút feleslegesek is lennének, én sosem éreztem a hiányát egy rakétavetõnek vagy kézigránátnak. A harmadik érdekesség pedig a telepített gépágyú mögül való lövöldözés: ilyenkor csirkevadászatot indítunk, s aki a célkeresztünk elé kerül, nagy valószínûséggel nem fog többet visszalõni. A legtöbb játékban az ehhez hasonló jelenetek során nem izzadunk meg különösebben, ellenben itt frusztrálóan nehézre sikerültek ezek a részek. A legnagyobb probléma viszont inkább az, hogy addig és azután a játék nevetségesen könnyû tud lenni még nehezebb szinteken is, így a nehézség rossz belövése miatt jár a mínuszpont – és ha még csak ennyi baj lenne a játékkal...

A Wanted: Weapons of Fate ugyanis számos egyéb problémával is küszködik. Mindenekelõtt a játék nagyon rövid. Ez részben köszönhetõ annak, hogy nem okoz különösebb fejfájást végigrohanni az elérhetõ kilenc – egyébként változatos - pályán, megküzdeni azzal a három-négy, minimális gondolkodást igénylõ fõgonosszal, egyedül a már említett gépágyús részeknél fogunk majd megizzadni. A játék suli vagy munka után kényelmesen végigtolható még a Barátok közt kezdete elõtt. Vannak ugyan feloldható extrák (ezeket a film DVD-jén található illetve a játékhoz csomagolt kulcsok segítségével nyithatjuk ki), mint például az új játszható karakterek vagy a fejlövésekre illetve közelharci jelenetekre kihegyezett játékmódok, de sok újat õk sem tesznek majd hozzá az élményhez.

Végül grafikailag sem tökéletes a program: maga a fõhõs, az irányítható karakter szépen kidolgozott, a mozgásával sincs probléma, viszont minden más meglehetõsen csúnya. Ha fél pillanatra le tudjuk venni a szemünket a célkeresztrõl, s abbahagyjuk a lövöldözést, már láthatjuk a baromi ronda, kisfelbontású textúrákat, a szembejövõ három-négy különbözõ ellenfél pedig szintén nincsen túl szépen megrajzolva. Maguk az átvezetõk is rusnyák, s ugyan a cinematic filmekkel még nem is lenne különösebb probléma, a SD felbontású jelenetek már levágták a biztosítékot. Mindemellett a játék sokszor beszaggat, rengetegszer áll le tölteni, amely nem csupán kérdõ tekinteteket von majd maga után, de még a játékmenet egyébként igen jó dinamizmusát is megtöri. Hiába, a Ghost Recon: Advanced Warfighter játékokat fejlesztõ GRIN-tõl sokkal többet vártunk, ha már a fadobozokat nem is viszi át a lövésünk a PhysX támogatás ellenére. A mesterséges intelligencia is hagy némi kivánnivalót maga után: ellenfeleink általában tudják, hogy érdemes fedezék mögött maradni, de az nem akar eszükbe jutni, hogy megkerülhetnének minket, mert ki sem merünk jönni a kis vackunkból a ránk zúduló golyózápor miatt. Ennek az oka lehet persze dizájneri döntés is, hiszen már a játék elején megtanítják nekünk, hogyan lehet hátulról meglepni a fedezékünkre lövöldözõ ellenfelet, azonban mégis izgalmasabb lenne, ha ezt õk is végre tudnák hajtani.

A Wanted játék tehát csalódás. Játszható, de abszolút nem éri meg a pénzt, amit elkérnek érte. A játékmenet teljesen rendben van, az irányítás mûködik, a filmszerû jelenetek, az eredeti soundtrack pedig olykor még a mozi hangulatát is felidézhetik. Ennek ellenére nem véletlen, hogy az anyag alacsony pontszámot kapott: borzasztóan rövid, általában könnyû (leszámítva a frusztráló gépágyús részeket), a grafika és az átvezetõk csúnyák, ráadásul maga a motor sem túl stabil. Azoknak tudom ajánlani a játékot, akik hozzám hasonlóan imádták a filmet, szeretik a képregényt, és minden alkalmat megragadnak, hogy kedvencükkel találkozzanak valamilyen formában. A többiek inkább vegyék elõ újra a Max Payne-t vagy a Strangleholdot.
Forrás : http://www.gamekapocs.hu/cikk/1118/wanted_weapons_of_fate
Gépigény:
Minimális gépigény:   
CPU:   Dual-core processor (Intel® Core 2 Duo E6540/AMD® equivalent or higher)   
RAM:   1 GB RAM   
VGA:   DX9.0c Compatible graphics card with Shader Model 3.0 support(NVIDIA® GeForce® 8 series/AMD® equivalent or higher)   
DX:   DirectX 9.0c   
OS:   Windows® XP SP2 / Windows Vista®   
http://gepigeny.hu/
HDD:   5 GB Available HDD Space   
Hang:   16-bit, DX9 compliant sound card   
Ajánlott periféria:   Microsoft® X360 USB game pad preferred