A Pyroról nem hiszem, hogy részletesen mesélni kéne: a cég többek között a Commandos játékkal rakta le az asztalra a névjegyét, utána pedig nagy kirándulásokat tettek számtalan stílusban – az egyik ilyen kalandtúrájuk eredménye pedig az Imperial Glory lett, amelyet most a Guru mellé teljes játékként szereztünk meg nektek.
Az 1700-as évek végén, az 1800-as évek elején járunk, Európában. Az öreg kontinensen (és a játékban) hatalmas háborúk zajlanak: öt nagyhatalom gyilkolja egymást a totális uralomért (Franciaország, a Habsburgok, Poroszország, Nagy-Britannia és Oroszország), mi pedig az egyik bõrébe bújva, egy gigantikus stratégiai játékban csatlakozhatunk a vidám népi mészárláshoz. Ha valamelyikõtök már játszott a Total War sorozattal, azt hiszem, nem fogja meglepetésként érni az Imperial Glory sem: a program – be- és elismerten – ennek a nagy sikerû sorozatnak próbált meg konkurenciát állítani, és bár a trónfosztás nem feltétlenül sikerült neki, így is igen szórakoztató darab. De nézzük csak meg alaposabban, miben nyújt újat, illetve kiemelkedõt a játék?
Még egy kört!
A program egy teljesen 3D-s, világtérképpel operáló körökre osztott hibrid stratégiai játék, a jobbik fajtából: építkeznünk kell (három korszak áll ebben rendelkezésünkre), területeket kell elfoglalnunk, egy szó mint száz, uralkodnunk kell, ahogyan az már lenni szokott. Bár az Imperial Glory komplexitásában nem veszi fel a versenyt a Total War sorozattal, profizmusában, illetve eszközeiben megfelelõen kiegészíti azt: ha a nagy csatákért rajongunk, azokra is van lehetõségünk.
Sajnos egységtípusokból nem vagyunk elengedve – a program mindösszesen négy, különbözõ típusú haderõt tartalmaz: flotta, gyalogság, tüzérség és lovasság. Talán ennek, talán a történet hiányának köszönhetõ, de az Imperial Glory jobban hasonlít egy táblás stratégiai játékhoz, mintsem a már említett Total Warhoz. Az is ezt az érzetet erõsíti, hogy a csataképernyõ teljesen real-time, nincs rá lehetõség, hogy megállítsuk az eseményeket, és fifikázva-taktikázva parancsokat osztogassunk osztagaink számára. Ugyan a készítõk igen okosan az elsõ javításba (amelyet mellékeltünk nektek) beleültettek egy sebességcsökkentõ, illetve gyorsító funkciót, azért ez mégsem ugyan olyan, mintha tiszta fejjel átgondolhatnánk a döntéseinket. Természetesen ezt elõnyként is fel lehet fogni, ám, kombinálva azzal, hogy az összes csatát magunknak kell megvívni – az automata harcok szinte soha nem érik meg, igencsak furán számol a program – sajnos hosszú távon inkább frusztráló lehet…
Ha karddal nem megy, próbáld szép szóval
Természetesen lehetõségeink nem csak a háborúban merülnek ki: diplomáciát is alkalmazhatunk, amelyre nehezebb fokozatokon igencsak szükségünk lesz. Békéket köthetünk, területeket vásárolhatunk – hozzáteszem igen borsos áron – hadat üzenhetünk, szóval rengeteg lehetõség áll a rendelkezésünkre, amelyet megkoronáz a tény, hogy a mesterséges intelligencia igen okosan bánik ezekkel a lehetõségekkel: nehéz olyan üzletet kötni, amelybõl csak mi jönnénk ki jól, kénytelenek vagyunk minden lépést megfontolni, hiszen a siker árát esetünkben busásan meg kell fizetnünk.
A politika sem olyan egyszerû, mint a legtöbb, hasonszõrû játékban: egy békekötés után ember legyen a talpán, aki túl hamar dönt újra a háborúskodás mellett, a program ugyan is nagyon korrekt módon, már-már hidegvérrel bünteti az efféle manõvereket. Szót érdemel még az igen érdekes „feladat” rendszer, amelyet neve igazából igen csak becsapósnak tûnhet: a program idõnként felajánlja a lehetõséget, hogy megtegyünk a számára egy küldetést. Ez még egyszerûnek is hangzik talán: hiszen kiszabja nekünk a gép, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy teljesítsük a kérést, amely után majd jutalom üti a markunkat. Ezek a feladatok igen sokrétûek lehetnek: építsünk ki egy kereskedelmi útvonalat egy néppel, legyen legalább ötosztagnyi gyalogosunk, vagy éppenséggel legalább ennyi hadigályánk. Ez idáig ismerõs lehet, az izgalom csak ez után következik: a feladatot ugyan is minden konkurencia is megkapja magának, ergo megtörténhet, hogy mire elérjük a kitûzött célokat, addigra már ellenségünk fürdik a jutalomban (mint amikor a Civilization szériában a bantuk elõbb húzzák fel a Piramist, mint mi), és próbálja meg kiokoskodni, hogyan maradhatna talpon a gazdasági offenzíva után – ugyanis a feltételek apróbb részletei (például a kért osztagok) egyszerûen felszívódnak, miután megkaptuk jutalmunkat.
Innen talán már kitûnik, hogy az Imperial Glory igazi ízét az adja, hogy, szemben hasonszõrû társaival minden jelentõsebb lépést akár az egész végeredményt befolyásoló döntések árán tehetjük meg. Nincs tuti recept, nincs megoldás, amellyel egyszerûen nagy hatalomra tehetünk szert: néha, amikor már úgy érezzük, hogy megtaláltuk a tökéletes módot a világuralomra, jön egy ellenfél, és alaposan felkavarja az állóvizet. Grafikailag nem kell sokra számítani – két évvel ezelõtti megjelenésekor is ez volt az egyetlen komoly pont, amire harapott a szaksajtó. A kissé alacsony poligontartalmú egységek, az idõnként igen csak furának ható megoldások (mint például a papírmasé lombkoronák) nem számítanak lenyûgözõnek, cserébe viszont szerényebb gépeken is remek sebességgel vethetjük bele magunkat a csatákba. Így az ünnepek elõtt jól jöhet még egy kis gondolkodós, igazi stratégiai játék, azok pedig, akik szeretik a stílust, több hónapra leragadhatnak mellette.
Képek:






Gépigény: Minimális szükségletek:
-          Operációs rendszer:Windows 2000/Windows XP
-          CPU:Pentinum ||| 1.0 GHz
-          Ram: 256 MB system memória
-          Grafika: 100% DirectX 9 kompatibilis 64MBDirect3D kártya
-          Hang: 100% DirectX 9 kompatibilis hangkártya
-          Memória 2.5 GB szabad terület
-          És végül egér és billentyûzet
Ajánlott Szükségletek:
-          CPU:Pentinum |V 2.0 GHz
-          Ram: 512 MB system memória
-          Grafika: 100% DirectX 9 kompatibilis 128MBDirect3D kártya