4 hozzászólás ebben a témában

Elküldve (szerkesztve)

cSLUtPI.png
 
Üdvözlök minden kedves olvasót! Ez egy egyszerű szerverbemutató leírás lesz.
A szerver a Social Roleplay címre hallgat. Los Santos és a környező települések alkotják a pályát, de inkább a hangsúly mégis Los Santoson van. Egy remek közösséget szeretnénk alkotni, de ehhez szükségünk van rátok, játékosokra!

 
Egy kis visszaemlékezés
 
Idézet

Egyszeri fennállása után ami bevallom döcögősen ment, úgy döntöttünk ismét összeállunk és a hibák javításával és fejlesztésekkel ismét megpróbáljuk összehozni a SA-MP közösséget. A szerver előző leállása óta ami nagyából 1 évvel ez elött volt, számtalan fejlesztést készítettünk a játékélmény növelése érdekébe. Úgy gondolom mindenkinek kijár a második esély ahhoz, hogy bizonyítani tudja rátermettségét és hogy igenis van még helye a SA-MP szervereknek 2017-ben, de még 2018-ban is! Folyamatos fejlesztésekkel hosszútávú terveink vannak a szerverrel és bízunk benne, hogy a játékosaink is támogatnak minket a siker elérésében és egy összetartó jó közösséggé kovácsolódunk. 

Az új kezdet

Itt a 2018 és a szerver még mindig üzemel. Igen, hiszünk benne, hogy folytatni tudjuk még egy jó ideig, hiszen szeretnénk újra felvirágoztatni a sokak által úgynevezett "kihalt" SAMP -ot. Célunk nem változott azóta sem! Egy összetartó, remek közösség kiépítése. Neked nincs más dolgod, mint játékosként támogatni minket azzal, hogy csatlakozol közösségünkhöz. Mi pedig támogatjuk játékosainkat a szerver nyújtotta lehetőségekkel! Közösen elérhetjük a sikert! Alkossunk egy remek, összetartó társaságot!
 
7DMzfyY.png
 
Elérhetőségek
Weboldal:
http://sc-rpg.eu
TS3: sc-rpg.eu
Facebook: www.facebook.com/socialrphu/
Szerver: sc-rpg.eu
 
  VEZETŐSÉG
 
Rob Almera - Tulajdonos, Fejlesztő
Frank Lombardi - Tulajdonos
 
7DMzfyY.png
 
+ INFORMÁCIÓ
 
A szerverünk a SA-MP 0.3.8 RC4-4 kliens -el fut. Ez a kliens számos lehetőséget biztosít számunkra. A szerveren elérhető, hogy akár minden játékos egyedi kinézettel rendelkezzen. Persze ezek feltételekhez vannak kötve, de ezek egyszerű kikötések.
 
iESZM30.png
 
Nem szeretnénk azt, hogy mindenki az elejéről kezdje és éjjel -nappal dolgozzon, hogy meglegyen az álom autó vagy a ház. Ezért mindenkinek jár egy lehetőség, de persze nem muszáj vele élni. Karaktertörténet - 2018.01.02 -én bevezettük a szerverünkre, hogy a játékosok egy jól megírt karakterlap után jutalmat kaphassanak ezzel könnyítve az elindulást a szerveren. A karakterlaphoz egy mintát szabtunk ki amit nektek csak ki kell töltenetek.
C2PV4AR.png
 
7DMzfyY.png
 
MUNKÁK
 
A szerveren lévő alap munkák rendkívül megsegíti mindennapjainkat a szerveren. Az általunk választott munkával jó kis pénzt kereshetünk meg naponta. Ezek a munkák a szerveren szétszórtan  találhatóak meg. A térképünk használatával minden munkahelyet könnyedén megkereshetünk. Egyszerre csak 1 munkát vállalhatunk természetesen abban az esetben is ha frakció tagok vagyunk. Az alap munkák akár már önmagukban is biztos megélhetést adnak számunkra persze jól jön mellé egy frakció is.
 
Csomagszállító
 
Napjainkba a legnagyobb hozamot illetve legnagyobb segítséget tőlük kapjuk, ok a csomagszállítók. Lényegesen nagy szerepet játszanak az életeben hiszen ha nincs megfelelő mennyiségű áru, felszerelés, különböző eszközök, tárgyak és meg sorolhatnám, a boltban vagy az áruházakban illetve bizniszekben ebben egyértelműen ezek tartoznak: kocsmák, pizzázok, éttermek. Ok azért vannak, hogy a leadott rendelést minél hamarabb és minél gyorsabban eljuttassa a pontosan megadott címre.
 
 
Úttisztító
 
A gépi úttisztítás során elvégzésre kerül a szilárd burkolatú utak, terek gépi seprése, locsolása, mosása. Ezek a Városháza illetve a Közterület felügyelet által van biztosítva, mindennapjainkban számos szennyező, csúszó illetve maró anyag kerül az utakra ennek elhárítása érdekében az úttisztítók vannak.
 
 
Útjavító
 
A szárazföldi távolsági közlekedés nehézségei:A közúti közlekedés funkcionális rétegei, az inter-regionális közúti kapcsolatok kialakulása, a hazai autópályák épülése, alternatív hálózati lehetőségek megtervezése/megvalósítása. Hisz útjavítók nélkül hol is lenne a világ? Nem lennének utak, közutak, autópályák! Ezen munkára vannak az útjavítók, feladatuk az, hogy minél gyorsabban lezárják illetve kijavítsák azt az út felületet ami nagy kárt tehet autóinkba illetve akadályozhatja a közlekedéseket.
 
 
Ezek mellett még számos munka elérhető a szerveren és ezek is folyamtos fejlesztés alatt állnak! További videó anyagokért látogass el a YouTube csatornánkra.

FRAKCIÓK
 
A szerveren 3 frakció csoport érhető el.

1. Legális szervezetek.
2. Illegális szervezetek.
3. A NON Script szervezetek.
 
Legális szervezetek közé tartoznak a Rendvédelmi szerverek illetve az Egyéb szervek is pl: Government, Service Mechanic stb.
Illegális szervezetek közé tartoznak a maffiák, bandák és minden olyan szervezet ami valamilyen illegális tevékenységgel foglalkozik és script jár mellé.
NON Script szervezetek azok a szervezetek amelyek nem rendelkeznek semmilyen scriptel.
Ilyen szervezetet bárki létrehozhat IC és igényelhet neki alfórumot a fórumunkon. Lehet illegális szervezet és legális szervezet is.
 
Működő legális szervezeteink:
 
Los Santos Police Department
Los Santos Goverment
Los Santos News
Emergency Management Department
Service Mechanic[Alfrakció]
 
Mükődő illegális szervezeteink:
 
Hyatt Park Bloods
Warrior Of Swastika
Temeroso XI
 
ILLEGÁLIS ÉLET
 
A városba megnövekedett a bűnözések száma és az illegális kereskedelem. Számtalan bolti rablás és garázdaság történik nap mint nap Los Santos városában. A rendőrség nagy erőkkel küzd a város polgárainak védelméért kisebb-nagyobb sikerrel. Mindennapossá vált a fegyver és a drog kereskedelem a város sötétebb utcáin. Hajókon csempészik be az árut a városba amiért mindig folyik a véres harc, hogy kinek jusson a minőségi árú.
Ha meggyőzött a leírás és úgy érzed élére állnál egy illegális frakciónak a kezedbe adjuk a lehetőséget, hogy saját magad alakítsd ki illegális frakciókat. Nincs más dolgod mint megírni egy ütős frakció pályázatot és már mehet is a kereskedelem!
 
PÉNZÜGYEK
 
A fizetés naponta csak egyszer van reggel 6 óra után. Fizetést azok az emberek kapnak, akik rendelkeznek valamilyen munkával. A fizetést a megszerzett pénz határozza meg, amit a munkája alatt összegyűjt. A munka közben megszerzett pénz folyamatosan összeadódik. Ha a játékos frakció tagja és a rangjához fizetés van kötve akkor a munkabérével együtt a frakció fizetést is megkapja. A fizetés a játékos bankszámlájára érkezik minden reggel.
 
RENDSZEREINK
 
JOGOSÍTVÁNY RENDSZER
 
A szerveren szükség van külömbözõ jogosítványokra, hogy bizonyos alap munkákat elvállalhassunk. Jogosítvány nélkül, bizonyos munkákat nem végezhetünk el.
Jogosítvány kategóriák:
- Személygépjármű jogosítvány
- Motorkerékpár jogosítvány
- Tehergépjármű jogosítvány
A vizsgákat az oktató központban lehet letenni. Az oktatóközpontot mindenki könnyedén megtalálhatja a térképe segítségével. Ellőre bekel fizetni készpénzben a vizsgát. Az ára nem jár vissza, ha elbukik a játékos. A rendszer teljesen dinamikus ezáltal önállóan is könnyedén levizsgázhatunk persze a közlekedési szabályokat betartva! Minden kategóriára külön külön létre vannak hozva a vizsgajárművek. A vizsga kezdéséhez nincs más dolgunk mint beülni az általunk választott járműbe és elkezdeni a vizsgát. Hibapontok begyűjtése esetén megbukhatunk a vizsgán.
 
L4EN8gX.png
 
DROG RENDSZER
 
Az illegális élet elengedhetetlen rendszerei közé tartozik a drogrendszer is. A drogrendszer főként a bandások számára készült. Drogot termeszteni és vásárolni is tudunk, vásárolni persze csak azoknak javaslom akiknek vastag a bukszája. Ahhoz hogy drogot ültethessünk több mindenre van szükségünk. Legfőbb képen azokra a bizonyos magokra amiket elültetünk. Magokhoz azonban nem egyszerű hozzájutni, hisz ehhez igazi csapatmunka kell. Ahhoz hogy magokhoz jussunk lekel csapnunk az illegális szállítmányokra amik hajón érkeznek a városba naponta többször is. A szállítmány persze nem csak magokat tartalmaz hanem számos olyan terméket ami jó kis pénzt hoz majd a házhoz. A magok beszerzése után vásároljuk meg a többi szükséges terméket egy egyszerű virágboltba majd ültessük el házunkba a magokat. Az ültetés után a rendszeres gondozás idővel meghozza gyümölcsét. A kinőtt növényeket letudjuk szedni majd fogyasztani őket, persze kereskedni is tudunk velük.
 
teceTLa.png
 
SZÁLLÍTMÁNY RENDSZER
 
A szállítmány rendszer az illegális frakciók "lelke". Ha nincs árú, nincs mivel kereskedni. A szállítmány rendszer pont azért jött létre hogy az illegális frakciók olyan áruhoz juthassanak amiből valamilyen formában hasznot tudnak húzni. A szállítmányok naponta többször is hajóval érkeznek. Az árut dobozokba tudjuk elszállítani a hajóról. A dobozokat kizárólag a frakció széfnél lehet kinyitni. A doboz tartalma random dolgokat tartalmaz pl.: fegyver, ültetvény mag, fegyver alkatrész, kokain, heroin. Általában 4-5 doboz áru érkezik 1 hajóval. A doboz minden járműbe bepakolható azonban 2 doboznál több nem fér el egy járműbe. A szállítmány érkezéséről az illegális szervezet tagjai sms-ben kapnak értesítést a hajó helyzetéről. Érdemes felkészülten menni a szállítmányért ugyanis többen is pályáznak rá! A szállítmányért engedélyezett a szervezetek közti küzdelem (Háború). A rendvédelem tagjai nem avatkozhatnak bele a küzdelembe!
 
gPtEJnp.png
 
FEGYVERGYÁRTÁS
 
Kis kaliberű fegyverekben a bandák, nagy kaliberű fegyverekbe a maffia tagjai az illetékesek. Természetesen a fegyver készítés sem gyerekjáték, hiszen alkatrészekre van szükség. A fegyverkészítéshez szükséges alkatrészek is hajóval érkeznek a városba amiért akár csak az ültetvény magokért így ezekért is meg kell küzdeni. Minél több doboz árut hoztok el a hajóról annál több alkatrészetek lesz a fegyverek elkészítéséhez. A megszerzett alkatrésszel már el is kezdhetjük a gyártást. Minél nagyobb kaliberű fegyvert szeretnénk elkészíteni annál több tapasztalatra van szükségünk. Tapasztalatot a gyártás során szerezhetünk persze nem mindig. Vannak olyan ritka esetek amikor a fegyver készítés közbe valami hiba merül fel ebben az esetben elveszítjük a felhasznált alapanyagokat is. Érdemes egyszerre kevesebb lőszer mennyiségű fegyvert gyártani nehogy belebukjunk. A legyártott fegyverekkel kereskedni is igen jó árakon tudunk.
 
fvybfg7.png
 
TELEFON RENDSZER
 
A telefonod alapból van a regisztrációt követően.
/telefon parancson keresztül éred el.
Lehetőség van a névjegyzékbe telefonszámokat felvenni.
 
PHQHMm5.png
 
BIZNISZ RENDSZER
 
Lehetőség van biznisz vásárlásra is. Megvétel után a /biznisz menü beírásával éred el a bizniszed. Ott meg tudod adni a nevét, kategóriát, illetve beltér kinézetét.  (Azért külön kell fizetni.)(A nevét utána is lehet változtatni.)
Ebben a menüben lehet beállítani a belépési díjat, illetve kivenni a bevételt.
 
7DMzfyY.png
 
Nos hát ennyi lett volna ez a röpke kis bemutatás. Köszönöm, hogy végig olvastad!
Amennyiben elnyerte a tetszésed a szerver akkor látogass meg minket!
További információt olvashatsz a fórumon.
Szép napot nektek!
Szerkesztve Ervin1999 által

Megosztás


Megosztás link alapján
Megosztás egy közösségi oldalon

Ez a szerver egy szenny, egy pali skineket csinál IG pénzért és van témája is hozzá, nagyon gáz. Ráadásul a skinek nagyon szarak, pofátlan mocskok.

Megosztás


Megosztás link alapján
Megosztás egy közösségi oldalon
Idézet deshawnb felhasználótól, 1 órája

Ez a szerver egy szenny, egy pali skineket csinál IG pénzért és van témája is hozzá, nagyon gáz. Ráadásul a skinek nagyon szarak, pofátlan mocskok.

Szia. Ezt a dolgot nem mi szabtuk meg, nem gondoltuk volna, hogy idáig fajul a helyzet. Ez a pénzért skin dolog már nem létezik.

Idézet grove4l felhasználótól, 25 perce

Nem sikerült egyedibben játékost hívni?

Nem tudom, hogy mire gondolsz.

Megosztás


Megosztás link alapján
Megosztás egy közösségi oldalon

Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy válaszolhass

Csak felhasználóként kommentelhetsz.

Regisztrálj

Légy közösségünk tagja még ma! Csak fél perc.


Regisztrálok

Jelentkezz be

Már van felhasználód? Lépj be!


Bejelentkezek