Szerző Téma: Los Santos Association Roleplay [LSA:RP]  (Megtekintve 10080 alkalommal)

Los Santos Association Roleplay [LSA:RP]
« Dátum: 2017. Október 10. - 19:37:03 »
+2
\"gLco7AJ.png\"
 
 
 
Sziasztok, mindenkit üdvözlök sok szeretettel a Los Santos Association Roleplay szerverének a témájában. A szerver történetéről röviden, és tömören szeretnék beszélni nektek. 2013 -ban, azaz majdnem 4 éve kezdődött el. A csapat vezetője Archer Gomez & Steven Smith voltak azok a személyek akik megpróbálták más játékzónára, városra építeni a szervert pontosabban Las Venturas -ra. Az ők kezükben volt a Las Venturas Roleplay - \'\' Casino Project \'\' . Csapatával ekkor vágtak bele a szerver fejlesztésébe, 2015 januárjában a szerver már két ( 2 ) éves volt. A csapat szakszerű körülmények között végezte dolgát, rendszeres ütemben haladtak a fejlesztések is. A szerveren elérhető volt stabil 50 játékos akik örömmel jártak fel a szerverre RP-zni avagy szórakozni. Ezt az 50 játékost sikerült megtartanunk kb 2- 2,5 hétig  aztán utána a játékosok vagy megunták, vagy nem volt megfelelő nekik, ezt követően sajnálatos módon a szerver bezárta kapuit. 2016 ban Archer a project kitalálója megpróbálta újra ezt az egészet aki mindent megtett annak érdekében, hogy a szerver ismét sikeres legyen de sajnos már igény sem volt rá. Közös megegyezés alapján úgy döntöttünk a jelenleg is megmaradt Adminisztrátor csapattal akik 100% -os tudásukat vetik be annak érdekében, hogy minél jobban és zökkenőmentesen haladjon a szerver, csak most nem Las Venturas -ban, hanem Los Santos -ban. 
 
A Csapat 
 
Archer Gomez - Tulajdonos
 
Steven Smith - Fejlesztő 
 
Santiago Ximenez - Adminfelügyelő
 
Alan Cross, Alcatraz - Főadminisztrátor
 
Raul Fernandes - Adminisztrátor 
 
Harold Smith - Szerver Moderátor 
 
Dominik Brown - Szerver Moderátor 
 
Elérhetőségeink: 
 
Facebook oldal: https://www.facebook.com/LSARPG/
Web: Hamarosan
TS3: Hamarosan
Web: Hamarosan
 
Fejlesztésekkel, hivatalos közleményekkel, bővebb információkkal bővítem majd a témát.
 
 
« Utoljára szerkesztve: 2017. Október 24. - 16:39:05 írta H@rold. »

Los Santos Association Roleplay [LSA:RP]
« Válasz #1 Dátum: 2017. Október 11. - 20:12:34 »
0
\"3795f45025bd637fc662226c7faa5325.png\"
www.twitch.tv/almightymartin

Az év STAFF tagja - 2015
Az év RP szervere - 2015 - [rc-rp.hu]

Red County Role Play [rc-rp.hu] - Tulajdonos
Project San Andreas [psa.hu] - Főadminisztrátor
See MTA LV [see-game.com] - Admin 4

Los Santos Association Roleplay [LSA:RP]
« Válasz #2 Dátum: 2017. Október 12. - 20:17:35 »
+4
Kedves olvasók, hozzászólók!
 
Tisztelt almightymartin.
 
Miért nem foglalkoztok a jövendőbeli szerveretekkel, miért nem árasztjátok el a SAMP közösséget valami új dologgal / dolgokkal, ha már sajnálatos módon az a szerver amely még arra sem méltó, hogy a nevét a szájára vegyem nem futott be. Azzal veritek ti magatokat itt, mint Whadezék akik már minden bizonnyal elértek valamit az életben. 
 
Az ember tűri tűri a negatív kritikát egy jó ideig, de szerintem van egy határ is azthiszem. Szép csendben ha nem tudjátok végezni a dolgotokat? Muszály mindent lehurrogni, lefikázni? 
 
Ezt mind jóindulatuságból mondom, a témát amikor nyitottam aláírtam, hogy a másikat lehet törölni azzal is lehetne kezdeni valamit ha már itt tartunk.
 
További kellemes estét.

Los Santos Association Roleplay [LSA:RP]
« Válasz #3 Dátum: 2017. Október 12. - 20:28:53 »
+4
Lehet, h csak arra akarta felhívni a figyelmet, h nem szimmetrikus a kép. xd
 
Egyébként sok sikert, bár én már inkább MTA-val próbálkoztam volna.

Nem elérhető Ben

  • 1754
  • Ben apó
    • Profil megtekintése
Los Santos Association Roleplay [LSA:RP]
« Válasz #4 Dátum: 2017. Október 12. - 20:53:40 »
+5
szerintem csak arra akarta felhívni a figyelmet, hogy van ez a  konkurens szerver és igenis neki is hozzá kell szólnia, mert ő letette az asztalra amit kell, ezennel már vagy hatodszor. kb mindegy volt csak szóljon hozzá valamit :D 

Nem elérhető Flash

  • 5726
  • (っ◕‿◕)っ
    • Profil megtekintése
Los Santos Association Roleplay [LSA:RP]
« Válasz #5 Dátum: 2017. Október 13. - 16:21:58 »
+1
Szép napot mindenkinek!
 
Napvilágot látott ismét az új fejlesztésünk a Biznisz Rendszer \"1f642.png\":) 
Minden játékosnak jogosultsága van arra, hogy xy pénzösszegért vásároljon egy bizniszt legyen ez vegyesbolt, elektronikai bolt, vagy éppen horgászbolt.
 


   Az \'\'Üzleted kezelése\'\' menüpont alatt lehetőséged van arra, hogy beállítsd a nyitási illetve a zárási órát, valamint ha szeretnéd kedved szerint nyithatod / zárhatod.


   Készülnek a videók az ígért rendszerekről, ha minden jól megy még a hétvégére kint lesznek.
   Egy nagyobb fejlesztés is készülőben van, ha érdekel tessék nyomni egy lájkot a posztra.


   Flash & Harold.

 
 
 
\"Los

Los Santos Association Roleplay [LSA:RP]
« Válasz #6 Dátum: 2017. Október 13. - 16:28:32 »
+1
Talán csak azért mert a verseny autók nem nagyon illenek a \'bandás\' fickókhoz. Semmilyen konkurenciáról nincs szó. A GF és RP közt nem is lehet párhuzamot húzni. Senki nem akart kötözködni, csak érdekes volt, és hozzászóltam.
www.twitch.tv/almightymartin

Az év STAFF tagja - 2015
Az év RP szervere - 2015 - [rc-rp.hu]

Red County Role Play [rc-rp.hu] - Tulajdonos
Project San Andreas [psa.hu] - Főadminisztrátor
See MTA LV [see-game.com] - Admin 4

Nem elérhető Flash

  • 5726
  • (っ◕‿◕)っ
    • Profil megtekintése
Los Santos Association Roleplay [LSA:RP]
« Válasz #7 Dátum: 2017. Október 13. - 16:36:15 »
0
És ezt nem lehetett volna a kép alá írni a félreértések elkerülése végett? Egyébként semmi probléma, köszi hogy leírtad.

Nem elérhető grove4l

  • 1545
    • Profil megtekintése
Los Santos Association Roleplay [LSA:RP]
« Válasz #8 Dátum: 2017. Október 13. - 18:31:42 »
+2
Ha már San Andreas RP Szerver lesz, nem lehetett volna a SAMP-ból csinálni képeket? Muszáj követni a sok kis nokedli szervert, akik a GTA V, GTAIV képekből rakják össze a logójukat?

Nem elérhető Ben

  • 1754
  • Ben apó
    • Profil megtekintése
Los Santos Association Roleplay [LSA:RP]
« Válasz #9 Dátum: 2017. Október 13. - 21:33:39 »
+5
bocsánat, hogy félreértettem amúgy nem érdekel mert egyik szerveren sem fogok játszani csak legyen több a hsz-em azért írtam meg kicsit be is basztam

Los Santos Association Roleplay [LSA:RP]
« Válasz #10 Dátum: 2017. Október 14. - 10:34:46 »
0
Idézetet írta: grove4l date=1507912302


   
      nem lehetett volna a SAMP-ból csinálni képeket? 
   


Szerintem szebb, azért a grafika jóval jobb egy GTA V-ben. (De ízlések és pofonok.)

Nem elérhető Flash

  • 5726
  • (っ◕‿◕)っ
    • Profil megtekintése
Los Santos Association Roleplay [LSA:RP]
« Válasz #11 Dátum: 2017. Október 14. - 21:21:47 »
0
A logo-n lehet változtatni fogunk, de egyenlőre nem azon dolgozunk :D

Nem elérhető Flash

  • 5726
  • (っ◕‿◕)っ
    • Profil megtekintése
Los Santos Association Roleplay [LSA:RP]
« Válasz #12 Dátum: 2017. Október 17. - 13:16:35 »
+1
Szép napot mindenkinek! 

A hétvégén nem nagyon volt információ, sajnálatos módon az ígért videó a Regisztrációs rendszerről technikai hibák miatt nem tudtuk megvalósítani, DE a hét folyamán már megtekinthető lesz.

Úgy vélem, hogy a fejlesztőink nagyon jó ütemben haladnak annak érdekében, hogy a szerver minél előbb játszható legyen.Készülget az Autó vásárlás is, itt majd több lehetőség lesz, mégpedig külön kereskedésekben lehet majd megvásárolni külömböző gépjárműveket, illetve motorokat is a város külömböző részein.
A Weboldal is halad a maga módján, ha minden jól megy 2 vagy 3 hét múlva üzemképes lesz, de erről majd később.
Ha továbbra is velünk vagy, kíváncsi vagy a többi információra akkor mindenképp jelezd felénk egy LÁJK -al a posztra.Archer & Flash
 
 
 
\"Los

Nem elérhető Ben

  • 1754
  • Ben apó
    • Profil megtekintése
Los Santos Association Roleplay [LSA:RP]
« Válasz #13 Dátum: 2017. Október 17. - 13:57:43 »
+1
Ezt a like kéregetést pls ne, jó lesz ez anélkül is. :D  tudom, visszajelzés meg minden de gondolom nem emiatt fogjátok abbahagyni vagy folytatni
« Utoljára szerkesztve: 2017. Október 17. - 13:58:40 írta Ben »

Nem elérhető Flash

  • 5726
  • (っ◕‿◕)っ
    • Profil megtekintése
Los Santos Association Roleplay [LSA:RP]
« Válasz #14 Dátum: 2017. Október 20. - 13:48:48 »
0


   Szép napot mindenkinek! 
   Kiegészítő Rendszer? Igen!
   Fejlesztőink gőzerővel dolgoznak a szerveren, örömmel jelentem ki, hogy elkészült a Kiegészítő rendszerünk is, ami lényegében abból áll, hogy a karakteredet tetszésed szerint öltöztetni tudod a képen látható elemekkel.Ha módósítani szeretnéd karaktered öltözködését akkor a képen látható \'\' Öltözeted módósítása \'\' menüpontra rákattintva megteheted ezt, valamint ha lecsatlakozunk a szerverre felcsatlakozáskor megmaradnak az általad beállított dolgok a karaktereden.
   Sokat nem árulok el azzal, hogy egy nagyobb rendszerünk is megvalósítás alatt áll de HA kíváncsi vagy rá akkor egy hozzászólással jutalmazz meg minket hiszen tudni szeretnénk azt, hogy továbbra is ki tart velünk! 
   Harold.


    


   \"22528867_938847109599040_209821047749222\"  
« Utoljára szerkesztve: 2017. Október 20. - 13:49:10 írta Flash »

 

SimplePortal 2.3.7 © 2008-2024, SimplePortal