Szerző Téma: Existence Roleplay  (Megtekintve 3621 alkalommal)

Existence Roleplay
« Dátum: 2016. Szeptember 26. - 15:27:38 »
+2
\"b5ae76f2b834442dabfb3c0fc060c4fd.png\"
 


Engedjétek meg, hogy bemutassak egy olyan szervert, melyet annak idején azért hoztunk létre, hogy olyan még nem létező rendszereket, lehetőségeket aknázzunk ki az MTA által, mely a magyar rp közösségben nem és a magyar scripter közösség nagy részében nem található meg. Így a szerver rengeteg olyan megoldást tartalmaz, mely eddig sehol nem volt jellemző, hiába lenne rá szükség. Annak idején Enigma, Miki, Boti és én kezdtük el a szervert készíteni, ki-ki a saját tudás területén szolgáltatva segítséget. Azóta már csak Miki és jómagam maradtunk a csapatból és bár játékosok nélkül ugyan (egyenlőre), de töretlenül célunk felé tartunk, hiszen számunkra inkább a tudás és a lehetőség kiaknázása a fő csapásvonal sokkal inkább azzal szemben, hogy folyamatos minőségtelen RP létezzen a szerveren. Természetesen játékos nélkül mit sem ér az egész, azonban minőséget sem szeretnénk elhanyagolni, jó pár kortárs szerverrel ellentétben (SAJNOS!  :-X).


Szerver tematikája
 
A szerver fő csapásvonala egy fiktív világ, melyben jelenleg (annak idején ezt szavazták meg a legtöbben) forint fizetőeszközt használ. Témájában azonban inkább egy amerikai világot képzelhetünk el. Fő célunknak tartsuk, hogy a játékosok már maguktól tudják, hogy mit kéne és mit nem illetve, hogy az általuk formált karakter mire képes és mire nem. Számunkra nem az a cél, hogy minél több és nagyobb börtönbüntetést osszunk ki vagy minél több pénzt keressünk az egésszel, aztán majd a szerver meg lesz ahogy akar. Pontosan azért a csapat tagjai is olyan személyek akik e gondolat jegyében képesek alkotni és létezni. A szerver Los Santos városát és San Fierro városát használja fel, ezen nevekkel megformálva is.


Szerver háttere
 
Mint említettem jelenleg ketten (azóta egy régi cimborám is csatlakozott hozzánk) vezetjük a szervert illetve, ami fontos, hogy nálunk nincs olyan hogy Tulajdonos. Staff létezik, melynek tagjai közösen döntenek mindenről ami számunkra szükséges. Jelentős különbség még, hogy nálunk nem a Staff veszi fel az admint, nem ő koordinálja őket és nem is lehet nála \"gyors tgf-t\" kérvényezni (\"tesó... adjá má egy admint... tudod hogy aktív lennék!\"  :wave:). Az admin ügyekkel nálunk csakis az Admin Controller foglalkozik teljesen szabad kézzel.


Szerverről egy rövid kedvcsináló
 



\"login.png\"
 


Login Rendszer
 
Login rendszerünk újragondolásra került, így immár online is lehet regisztrálni és egy karaktert elkészíteni. Fontos, hogy minden adatot pontosan tölts ki, hiszen ezekkel az adatokkal tudsz majd az UCP-re is belépni! Továbbá fontos, hogy a valóságot tükrözze a karaktered, tehát valós adatokkal lásd el! Ügyelj a leírásra, hiszen a karaktered viselkedése is ezen múlik!


\"halal.png\"
 


Halál Rendszer
 
Halál rendszerünket teljesen újraírtuk. Ennek az az oka, hogy szeretnénk lehetőséget adni a mentősöknek illetve minden játékosnak is az RP kialakítására. Éppen ezért halál esetén lehetőségünk van a sérültet újraélesztenünk. Fontos, hogy amennyiben nem vagyunk szakképzettek (tehát nem vagyunk LSES tagok), némileg csökken az esély az újraélesztésre, ellenkező esetben szinten biztos, hogy sikerrel járunk el. Fontos, hogy amennyiben újraélesztünk valakit, az nem veszít pénzt, ellenben ha meghal a fele pénze bánja az esetet, így fontos segíteni a másikon. Amennyiben elfogy az életerőnk 10 percünk van, míg a karakter újraéled, így ez idő alatt kell segítséget szerezni.


\"kapu.png\"
 


Kapu Rendszer
 
Kapu fontos lehet számunkra, ha szeretnénk, hogy a birtokunkra, házunkhoz csak adott személyek jöhessenek be gépjárművel. Továbbá fontos lehet a határ lezárásához is. A kapunál lehetőségünk van új számkódot megadni, illetve kinyitni és bezárni a megfelelő kód megadásával.


\"rendszam.png\"
 


Rendszám Rendszer
 
Mostantól minden jármű fix, egyedi rendszámmal közlekedik, melyet a jövőben tetszőlegesen lehet majd egyedire szabni. Fontos, hogy a jármű rendszáma fontos kellék, hiszen ez alapján kaphat körözést a jármű, illetve ez alapján azonosítják be.


\"mdc.png\"
 


MDC Rendszer
 
Egyenlőre még béta verzióban de bekerül, ami pedig fontos, hogy igyekeztünk olyan kialakítást kitalálni ami sehol máshol nincs. Pontosan azért, lehetőség van körözés kiadására és visszavonására is. Fontos, hogy a megengedett járművekben (azok melyek rendelkeznek MDC felszereléssel) lehetőségünk van a rendszer bekapcsolására, mely automatikusan ellenőrzi az előttünk elhaladó járműveket és személyeket és amennyiben az adott személy/kocsira van körözés jelzi azt felénk illetve azt is, hogy milyen indokkal van kiadva az. Ezenkívül hamarosan lesz lehetőség a teljesen körözés lista ellenőrzésére, illetve több adatbázis átvizsgálására is a rendőrségen.
 

  • Parancsok:

    • /korozes  -> Körözés kiadása. Fontos, hogy mindent rendesen tölts ki, hiszen ez alapján fog keresni az aktív rendszer.


    • /delkorozes -> Körözés törlése id alapján (fontos, hogy amikor használatban van a rendszer jegyezd meg az ID-t, hogy utána tudd törölni az alapján!).




 


Extra
 
Szerveren jelenleg is dolgozunk, habár jelenleg a szerveren játszók létszáma igen kicsit, de elszántak vagyunk azzal szemben. Hiszünk benne, hogy még léteznek olyan mta kedvelők, akik minőséget szeretik és megbecsülik a befektetett munkát. Mivel jelenleg már hárman dolgozunk rajta némileg könnyebb és rugalmasabb a munkavégzés is amely talán még több és még jobb lehetőségeket fog magával hordozni a szerveren. Úgy gondoljuk, hogy nem csak fix munkákkal lehet a való életben is pénzt keresni, így a fiktív világban sem lehet ez másképp, ezért úgynevezett sidejobsokat vezettünk be, ilyen például a stoppos szállítása vagy akár Big Boby munkaadási lehetősége, de természetesen a jövőben lesz még több ilyen lehetőség, hiszen ezzel akár könnyen munka mellett némi extra kereset is a házhoz állhat, ami valljuk be nem rossz.


Elérhetőségek
 

« Utoljára szerkesztve: 2016. Szeptember 27. - 16:14:31 írta Flαsн »

Nem elérhető anGeL

  • Adminisztrátor
  • 2158
    • Profil megtekintése
Existence Roleplay
« Válasz #1 Dátum: 2016. Szeptember 27. - 08:34:12 »
+1
Ez nem a bakondié?

Existence Roleplay
« Válasz #2 Dátum: 2016. Szeptember 27. - 12:04:53 »
0
Semmi koze hozza, hala az egnek! Eleve nem vettuk volna fel, mert idiota es nem ert semmihez se.

Nem elérhető Flash

  • 5726
  • (っ◕‿◕)っ
    • Profil megtekintése
Existence Roleplay
« Válasz #3 Dátum: 2016. Szeptember 27. - 12:45:52 »
0
[gmod]Elfogadva. Kategorizáld be![/gmod]

Existence Roleplay
« Válasz #4 Dátum: 2016. Szeptember 27. - 13:22:27 »
0
Idézetet írta: Flαsн date=1474973152\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"63222\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Elfogadva. Kategorizáld be!
 
Rendben!

Dupla hozzászólás automatikusan összefûzve. ( 2016. Szeptember 27. - 14:32:43 )


Elfogadva. Kategorizáld be!
 
[/quote]
RP szerver, de nem tudom hogy nekem kell ezt valahol kijelölnöm vagy te/ti teszed/teszitek meg. :D
« Utoljára szerkesztve: 2016. Szeptember 27. - 14:32:43 írta AlexSwamp »

Existence Roleplay
« Válasz #5 Dátum: 2016. Szeptember 27. - 14:45:21 »
0
Kattints a MÓDOSÍTÁS gombra, majd felül a téma címe alatt vagy felett (nem emlékszem) van egy prefix (előtag) választó fül, azt görgesd le, és katt az adott előtagra.
Ez egy SMF modifikáció, igen hasznos.

Existence Roleplay
« Válasz #6 Dátum: 2016. Szeptember 27. - 15:02:34 »
0
Fehér témánál nem látszik jól a logó.  :)

Existence Roleplay
« Válasz #7 Dátum: 2016. Szeptember 27. - 15:19:52 »
+1
Idézetet írta: PopSimon date=1474981354\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"63222\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Fehér témánál nem látszik jól a logó.  :)
 
Jah hogy az logó, azt hittem elkezdte space-l középre tenni a formázott szöveget xDDD
 :shocking: :mistrust: :hmmm:

Existence Roleplay
« Válasz #8 Dátum: 2016. Szeptember 27. - 20:52:23 »
0
\" post=\"584958\" timestamp=\"1474980321\"]
Kattints a MÓDOSÍTÁS gombra, majd felül a téma címe alatt vagy felett (nem emlékszem) van egy prefix (előtag) választó fül, azt görgesd le, és katt az adott előtagra.
Ez egy SMF modifikáció, igen hasznos.
 
[/quote]
Ismerem csak nekem nincs ott. :D
\"ba7c6484efe54f7ebdcdad8e781a491e.png\"

Dupla hozzászólás automatikusan összefûzve. ( [time]2016. szeptember 27. 20:53:32[/time] )


Fehér témánál nem látszik jól a logó.  :)
 
[/quote]
Hát mivel fehér a logó logikus, de nem jön be az eredeti, igazából sehogy nem fog látszódni, csak ne nem piros vagy széteffektelem, ami megint nem passzolna a témába.  :\'(

Dupla hozzászólás automatikusan összefûzve. ( 2016. Szeptember 27. - 20:57:20 )

link=topic=68040.msg584960#msg584960 date=1474982392]

Fehér témánál nem látszik jól a logó.  :)
 
[/quote]
Jah hogy az logó, azt hittem elkezdte space-l középre tenni a formázott szöveget xDDD
 :shocking: :mistrust: :hmmm:
 
[/quote]
Érdekes web designer lehetsz, ha ezt nem láttad meg egyből.   :laugh:
« Utoljára szerkesztve: 2016. Szeptember 27. - 20:57:20 írta AlexSwamp »

Existence Roleplay
« Válasz #9 Dátum: 2016. Szeptember 27. - 21:21:45 »
0
Idézetet írta: AlexSwamp date=1475002343\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"63222\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Hát mivel fehér a logó logikus, de nem jön be az eredeti, igazából sehogy nem fog látszódni, csak ne nem piros vagy széteffektelem, ami megint nem passzolna a témába.  :\'(
 
És ha csak árnyékot raknál rá? (Vagy 1-2 px-es körvonalat, mondjuk az lehet, hogy ocsmány :D)
Amúgy, ha lesz egy kis időm játszani, majd felnézek. Leírás alapján jónak tűnik:)

Existence Roleplay
« Válasz #10 Dátum: 2016. Szeptember 27. - 22:20:14 »
0

Érdekes web designer lehetsz, ha ezt nem láttad meg egyből.   :laugh:
 
[/quote]
Öhm fejlesztő vagyok, nem csak dizájnoló, így egyből rátekintettem és nem esett le hogy fehér a háttér, logikusnak találtam hogy fehérre nem raksz fehér logót, így meg sem fordult a fejemben hogy sötét sablonra van a logó.
\"Senki sem tökéletes.\" ;)

Existence Roleplay
« Válasz #11 Dátum: 2016. Szeptember 27. - 22:48:28 »
0
\" post=\"584985\" timestamp=\"1475007614\"]

Érdekes web designer lehetsz, ha ezt nem láttad meg egyből.   :laugh:
 
[/quote]
Öhm fejlesztő vagyok, nem csak dizájnoló, így egyből rátekintettem és nem esett le hogy fehér a háttér, logikusnak találtam hogy fehérre nem raksz fehér logót, így meg sem fordult a fejemben hogy sötét sablonra van a logó.
\"Senki sem tökéletes.\" ;)
 
[/quote]
Hát mivel nem fehér témát használok, eleve nem gondolkodok azon. Mellesleg ránéztem fehéren is, látszik azért. Bár nem tudom eleve honnan jött neked a space, te voltál lenéző eleve, mivel kezdjük ott hogy eleve létezik center tag a BB kódolásban (ezt gondolom tudod azért). Mellesleg pedig ha ráhúzod folyamatos bal egér lenyomásával láthatod hogy képről beszélünk. De nyilván ezt is tudod. :D  Mellesleg web fejlesztő (mert ez ki van írva neked), kell hogy tudjon még minimálisan is grafikus dolgokat, de nekem m1.  :smokin:

Dupla hozzászólás automatikusan összefûzve. ( 2016. Szeptember 27. - 22:51:52 )


 

Hát mivel fehér a logó logikus, de nem jön be az eredeti, igazából sehogy nem fog látszódni, csak ne nem piros vagy széteffektelem, ami megint nem passzolna a témába.  :\'(
 
[/quote]
És ha csak árnyékot raknál rá? (Vagy 1-2 px-es körvonalat, mondjuk az lehet, hogy ocsmány :D)
Amúgy, ha lesz egy kis időm játszani, majd felnézek. Leírás alapján jónak tűnik:)
 
[/quote]
A körvonalazás elég ocsmány megoldás valami kiemelésére, nehéz vele jól bánni, jelen esetben pedig ocsmány lenne. :D Árnyékot nézegettem, de nem igazán jött be többféle megoldással. :D Igazából így látszik azért, nyilván nem veri ki az ember szemét, de nem is igazán az a célom az egésszel. :D
« Utoljára szerkesztve: 2016. Szeptember 27. - 22:51:52 írta AlexSwamp »

Existence Roleplay
« Válasz #12 Dátum: 2016. Szeptember 27. - 22:57:26 »
0
Nem voltam lekezelo csupan leirtam ELSORE BARMIFELE MEGNEZES NELKUL mire kovetkeztettem. Utana rajottem... de elso ranezesre nem az jott le nekem hogy az logo. A masodik. Nem tudom milyen monitori beallitasokat hasznalsz de nekem a piros szovegen kivul semmi nem latszik. Megneztem valtottam a sotet es vilagos temat es vilagoson egyszeruen csak a piros szoveg volt ott..
Harmadik. Gondoltam ra csak nem  ELSORE.
U.I.: Telorol irok nehogy baj legyen az h valamit elirtam, koszi. Es igen webfejleszto vagyok aki megtudja oldani h ne csak soteten latszodjon az a logo..  :smokin:
*modositva amit ilyen fejjel felreirtam bar meg van benne vesszo hiba stb de ez van.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Szeptember 27. - 23:00:03 írta [Apple] »

Existence Roleplay
« Válasz #13 Dátum: 2016. Szeptember 27. - 23:01:52 »
0
\" post=\"584989\" timestamp=\"1475009846\"]
Nem voltam lekezelo csupan leirtam ELSORE BARMIFELE MEGNEZES NELKUL mire kovetkeztettem. Utana rajottem... de elso ranezesre nem az jott le nekem hogy az logo. A masodik. Nem tudom milyen monitori beallitasokat hasznalsz de nekem a piros szovegen kivul semmi nem latszik. Megneztem valtottam a sotet es vilagos temat es vilagoson egyszeruen csak a piros szoveg volt ott..
Harmadik. Gondoltam ra csak nem  ELSORE.
U.I.: Telorol irok nehogy baj legyen az h valamit elirtam, koszi. Es igen webfejleszto vagyok aki megtudja oldani h ne csak soteten latszodjon az a logo..  :smokin:
 
[/quote]
Ennek örülök, hogy ilyesmit is tudsz már. Csak hogy lásd nekem milyen a kép:
\"1d2852f141dc4d5197f7328c70740af7.png\"
Részemről pedig ez az egész lezárt ügy, lehet kóstolgatni, csak nem nagyon izgat az ilyen.  :-X

Existence Roleplay
« Válasz #14 Dátum: 2016. Szeptember 27. - 23:05:07 »
0
Igen ez nekem is megvolt tema valtas utan. Ne nezz mar buzeransnak. Kezdesz feltolni idegileg. Valts mar a feher sablonra. Orulok hogy sikerul vegre megerteni hogy soteten nekem is latszik..
Csak h lasd te is ;)
[hs width=300 height=300]http://kepfeltoltes.hu/160927/Screenshot_2016-09-27-23-03-35_www.kepfeltoltes.hu_.png[/hs]
Ebbol nekem az jutott az eszembe h brelians cim megoldas.. spacekkal elkezdte betolni a formazott szoveget.
Majd rajottem h nem igy van. Ezt leirtam. Mint hiba. Nem artana javitani h feher mintan is jo legyen. De te jobb vagy ebben mert oktatsz h de latszodik az gondolom megoldod egyhamar.. amugy nem tulkomplikalt dolog.
Lehet az en telom szar h nem latszik. Tuti... El is adom..
« Utoljára szerkesztve: 2016. Szeptember 27. - 23:16:02 írta [Apple] »

 

SimplePortal 2.3.7 © 2008-2024, SimplePortal