Szerző Téma: A változás - SAMPForum és MTAForum  (Megtekintve 7927 alkalommal)

Nem elérhető Szilard

  • Adminisztrátor
  • 1832
    • Profil megtekintése
A változás - SAMPForum és MTAForum
« Dátum: 2015. Július 17. - 20:33:32 »
+17
Helló!
A mai napon komolyabb változás történt a SAMPForum életében. Mi (újabb személyzeti tagok) fogunk a továbbiakban a fórum teljes életéről gondoskodni.
Elsőként szeretném megköszönni az összes korábbi személyzeti tagnak azt, amit a fórumért az elmúlt hét évben tettek:
 

Szeretném megköszönni a munkájukat azoknak is, akik nincsenek felsorolva, továbbá szeretném megköszönni az egész fórum közösségének, amit eddig tettek és reméljük, hogy a jövőben is tenni fognak.
Rengeteg ember, akik nélkül a fórum nem tarthatna ott, ahol tart. Az, amit én, Legend, vagy sokan mások tettek a fórumért a közelében sincs annak, amit ők tettek. De nem is ugyanezt akarjuk mi tenni: csupán folytatni azt, amit elkezdtek. Ha nem is ugyanazon a módon, ha nem is ugyanazokkal az eszközökkel, de szeretnénk összetartani és bővíteni a közösségünket.
Hatalmas felelősség ez számunkra, nem csupán a közösség nagysága és elvárásai miatt, hanem azért is, mert nehéz olyan jól vezetni a fórumot, mint ahogyan sokan tették a felsoroltak közül.
Megpróbáljuk a megszerzett jogosultságainkat arra felhasználni, hogy a fórumot és a közösséget a lehető legnagyobb mértékben javítsuk. Nem csak nagy felelősséggel jár ez, de rengeteg olyan dologra is lehetőséget ad, amelyre korábbi, normál adminisztrátorként sosem lett volna lehetőségünk.
Mi a jövőt valami másban látjuk, mint az imént felsoroltak. Helyesen fogalmazva: mi a jövőt valami másban is látjuk, mint az imént felsoroltak. Nem titok, eddig sem volt az, ez az MTA és a mögötte lévő, tulajdonunkban álló MTAForum. Szeretnénk a SAMPForum közösségét kibővíteni, új lehetőségeket bemutatni és választást ajánlani a két többjátékos modifikáció között. A SA-MP nem kicserélődik az MTA-ra, a fórumon egyenrangúként tervezzük bevezetni a két fórum összevonásával. Emellett a harmadik, amivel foglalkozni szeretnénk, az a GTA 5, ebben a gta5.hu domainünk segíthet majd.
Mégis az, amire jelenleg koncentrálni szeretnénk, az a SAMP és az MTA. Habár valószínűleg ezen a fórumon sokaknak gondjai vannak az MTA-val, nem szimpatikus nekik és hasonlók, én annak tudatában vagyok, hogy ezen lehet változtatni. Néhány napja, amikor a SAMPForum (ismétlem, SAMPForum) moderátori csoportjának Skype beszélgetését olvasgattam, meglepődve láttam, hogy a teamtagok nem a SAMP-ről beszélnek már napok óta, hanem az MTA-ról. Igen, a SAMPForum moderátori csoportjában az MTA-ról volt szó, úgy, hogy ott olyan emberek is voltak, akik a kezdetektől MTA-ellenesek voltak. Ami ennél is meglepőbb volt számomra, hogy nemcsak, hogy beszéltek erről, de ezek az emberek már MTA szervereken játszottak a SAMP szerverek helyett/mellett. De ha ez nem így lenne, ha a fórum közössége egyértelműen SAMP-párti lenne, akkor sem lenne akadály. Mi nem ráerőszakolni akarjuk a fórum közösségére az MTA-t, csupán lehetőségként felkínálni nekik azt.
A fórumot három, képzeletbeli részlegre bontanám az egyszerűség kedvéért. Az első a közös lenne, így például az általános és hasonló témák, továbbá a chat, az egyéb GTA játékok (pl. GTA V), egyéb játékok és minden más,  amelyhez nyilván a SAMP és az MTA közösség is hozzászólna. A második részleg a SAMP lenne, ahogyan most is, ehhez valószínűleg a SAMP-t használók szólnának hozzá, vagy igazából bárki, aki akar. A harmadik részleg az MTA lenne, erre ugyanaz vonatkozik, mint a SAMP részlegre. Ebből csupán annak kellene lejönnie, hogy a SAMP és az MTA egyenrangú lenne. Mi egyiket sem akarjuk előnyben részesíteni, mi egyiket sem akarjuk ráerőltetni a közösség tagjaira, csupán kibővíteni a közösséget, felpörgetni a chatet és az általános részlegeket. Minden más menne ugyanúgy, ahogyan eddig, azt az apró kivételt leszámítva, hogy valószínűleg nagyobb kedve lesz kipróbálni az egyik közösség tagjainak a másik többjátékos modifikációt, mint korábban (remélhetőleg).
Arra is kitérnék, hogy milyen esetleges rossz dolgok következhetnének be, amire figyelni fogunk. Az egyik fő szempontunk az volt több megbeszélésünk során, hogy nagyon ragaszkodjunk a korábbi stílushoz. Ugyanilyen fórum, ugyanilyen szabályok, ugyanilyen megszokott veteránok és rendszerek. Nem szeretnénk, ha úgy éreznétek, hogy egy eddig ismeretlen helyen jártok, amit fel kell fedeznetek. Azért sem szeretnénk, mert én sem szeretném, ha egy hét éves fórumot így eltüntetnénk a semmibe, így hagynánk elveszni mindazt, ami itt megtörtént. Ilyen soha nem lesz, a lehető legjobban ragaszkodunk a megszokott dolgokhoz, és mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobban hasonlíthasson a fórum a régire. Azt szeretnénk elérni, hogyha feljön egy olyan veterán fórumozó, aki több éve nem járt itt, észre se vegye, hogy itt személyzetváltás történt, csak azt lássa, hogy jóval aktívabb és sokrétűbb a fórum.
Az összevonásról
Egyelőre a megszokások kedvéért is, de a felsorolt domainek ellenére a sampforum.hu lesz a fórum címe, ahol MTA-val sokkal nagyobb szereppel fogunk majd foglalkozni, mint korábban, és az egész MTAForum-ot az ottani MTA-val kapcsolatos témákkal és felhasználókkal együtt ide fogjuk irányítani. Azt, hogy később egy másik címen érhetitek-e el majd a fórumot és más néven fogjuk-e hívni, még nem tudom. Én, személy szerint nagyon ragaszkodom a SAMPForum névhez és címhez, emögött történelem áll és nem szabadna csak úgy veszni, de másfelől pedig az MTA közösség nem biztos, hogy a nevet meglátva egyből tudná, hogy ez a fórum MTA-ra ugyanakkora mértékben koncentrál, mint SAMP-re, ezért a véleményeteket erről hozzászólásban mindenképpen szeretnénk hallani.
Az egész összevonás valószínűleg néhány napon belül fog megtörténni, a sampforum.hu már ma átköltözött a mi szervergépünkre. A költözés miatt apró hibák előfordulhatnak, ezeket is várjuk. :)


Lehet, hogy valamit kifelejtettem, kicsit hirtelen írtam meg ezt a közleményt, de ha bármi kérdésetek van, nyugodtan tegyétek fel. :)
A véleményetekre is kíváncsiak vagyunk, akár pozitív, akár negatív. :)
« Utoljára szerkesztve: 2015. Július 18. - 22:39:57 írta Szilard00 »

Nem elérhető hpeter94

  • 1450
  • Fórum fenntartó
    • Profil megtekintése
A változás - SAMPForum és MTAForum
« Válasz #1 Dátum: 2015. Július 17. - 20:54:16 »
+22
Akkor én itt szeretném is megragadni a lehetőséget hogy megköszönjem a fórum közösségének azt az 5 évnyi támogatást amit kaptam, hogy eggyütt építhettünk fel egy remélhetőleg maradandó közösséget. Egy fontos fejezete zárul le itt az életemnek :D
Ezenfelül szeretnék sok sikert kívánni az új vezetőségnek. Az elmúlt 2 hónap alatt úgy állapítottam meg hogy méltó utódai lesznek elődjeiknek (gyönyörű szókapcsolat nem? :P) Szóval Good Luck!

Nem elérhető Szilard

  • Adminisztrátor
  • 1832
    • Profil megtekintése
A változás - SAMPForum és MTAForum
« Válasz #2 Dátum: 2015. Július 17. - 21:06:34 »
0
Idézetet írta: hpeter94 date=1437159256\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"55206\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Akkor én itt szeretném is megragadni a lehetőséget hogy megköszönjem a fórum közösségének azt az 5 évnyi támogatást amit kaptam, hogy eggyütt építhettünk fel egy remélhetőleg maradandó közösséget. Egy fontos fejezete zárul le itt az életemnek :D
Ezenfelül szeretnék sok sikert kívánni az új vezetőségnek. Az elmúlt 2 hónap alatt úgy állapítottam meg hogy méltó utódai lesznek elődjeiknek (gyönyörű szókapcsolat nem? :P) Szóval Good Luck!
 
Az egész fórum nevében köszönjük azt, amit tettél és közösen tettetek, és mindig visszavárunk. :)

Nem elérhető ZyZu.

  • Globális moderátor
  • 8939
  • my turbo diesel forum
  • Discord: ZyZu.
    • Profil megtekintése
A változás - SAMPForum és MTAForum
« Válasz #3 Dátum: 2015. Július 17. - 22:39:53 »
0
Jól hangzik, végre valami, ez már kezd tetszeni. :)

Nem elérhető caRlos

  • 1955
    • Profil megtekintése
A változás - SAMPForum és MTAForum
« Válasz #4 Dátum: 2015. Július 17. - 22:50:20 »
0
Hajrá, hajrá! :)

Nem elérhető anGeL

  • Adminisztrátor
  • 2158
    • Profil megtekintése
A változás - SAMPForum és MTAForum
« Válasz #5 Dátum: 2015. Július 17. - 23:16:33 »
+1
Lets get the party started!

A változás - SAMPForum és MTAForum
« Válasz #6 Dátum: 2015. Július 18. - 23:29:25 »
+1
Na nézzük hát végülis nem olyan butaság ez, de most mire megy ki az egész? Nyilvánvaló ugye, azért a messzeségből jött, hogy, ki, hogyan, hogyan, merre, meddig? Szzzhhhh. Mivel?

Nem elérhető Hörry

  • 835
    • Profil megtekintése
A változás - SAMPForum és MTAForum
« Válasz #7 Dátum: 2015. Július 18. - 23:34:22 »
0
Idézetet írta: puncifikátor3 date=1437254965\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"55206\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Na nézzük hát végülis nem olyan butaság ez, de most mire megy ki az egész? Nyilvánvaló ugye, azért a messzeségből jött, hogy, ki, hogyan, hogyan, merre, meddig? Szzzhhhh. Mivel?
 
Úgy érzem te is csak trollkodni jöttél.

Nem elérhető Legend

  • Adminisztrátor
  • 1830
    • Profil megtekintése
A változás - SAMPForum és MTAForum
« Válasz #8 Dátum: 2015. Július 18. - 23:37:07 »
+4
Idézetet írta: Hörry date=1437255262\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"55206\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic


Na nézzük hát végülis nem olyan butaság ez, de most mire megy ki az egész? Nyilvánvaló ugye, azért a messzeségből jött, hogy, ki, hogyan, hogyan, merre, meddig? Szzzhhhh. Mivel?
 
Úgy érzem te is csak trollkodni jöttél.
 
[/quote]
A megnevezett felhasználó máris kívülről vizsgálja eme fórumot. :D

Nem elérhető ZyZu.

  • Globális moderátor
  • 8939
  • my turbo diesel forum
  • Discord: ZyZu.
    • Profil megtekintése
A változás - SAMPForum és MTAForum
« Válasz #9 Dátum: 2015. Július 18. - 23:42:34 »
+1
rövid volt a látogatása.  :Cry2:

Nem elérhető SnicK

  • 7521
    • Profil megtekintése
A változás - SAMPForum és MTAForum
« Válasz #10 Dátum: 2015. Július 19. - 22:11:48 »
0
Hajrá!

Nem elérhető rowel

  • 599
    • Profil megtekintése
A változás - SAMPForum és MTAForum
« Válasz #11 Dátum: 2015. Július 20. - 13:53:51 »
0
Hajra!



 

A változás - SAMPForum és MTAForum
« Válasz #12 Dátum: 2015. Július 20. - 19:36:51 »
+8
\"Proud+Meme+Face_cf274a_3448808.jpg\"

 

SimplePortal 2.3.7 © 2008-2024, SimplePortal