Szerző Téma: [WIP] SAFP  (Megtekintve 5737 alkalommal)

[WIP] SAFP
« Dátum: 2015. november 18. - 19:55:46 »
0 Show voters
San Andreas FreePlay
 
Több mint két éve(!) \"belekezdtem\" ebbe a projektbe. Akkor még nem igazán volt programozási tapasztalatom, inkább mondanám úgy, hogy a Pawn scriptelésben voltam egészen jó. Előre lehetett látni, mi fog történni. Igaza volt CasHills-nek, aki azt mondta, hogy kell a kitartás is hozzá, igaza volt annak, aki azt mondta, hogy nem lesz semmi belőle. De igazam volt nekem is (ha mondhatom ezt :P), mert én már tudtam, hogy ha néhány hétig, hónapig, évig nem is nyúlok a projekthez, nem fogom végleg abbahagyni. (Csak mindig belekezdek valamibe, ami érdekesebb, és jobban értek hozzá...) Azóta eléggé beleástam magam a C#-ba, és úgy döntöttem, hogy megírom C#-ban ezt.
Jelenleg a fejlesztés még igencsak kezdeti állapotban van, (C++-ról fordítok, khm, egy forráskódot, de közben átalakítom), de amint használhatóbb állapotba kerül (pl. lesz egy szerver legalább), azt tervezem, hogy kiadom nyílt forráskódúra (a C#/.NET ezt szorgalmazza úgymond, mivel nagyon egyszerű visszafejteni, sőt, azt tervezem, hogy a szkriptek is hozzáférjenek mindenhez hackelés nélkül). Erre olvastam valahol, hogy akkor lesz 100 edit. Hát legyen. A program természetéből fog adódni, hogy szerkeszthetik, ha valaki külön verziót akar, azzal bizonyos mértékben magának árt, mert nem biztos, hogy a többi szkript működni fog vele. Nem fogják tudni, hogy melyik az eredeti? Ott vannak a nyílt forráskódhoz megadható licenszek. Ha valaki nem tünteti fel, hogy ennek a projektnek a módosítása, nem rakhatja ki sehova. (Jó, ezt is ki lehet játszani gondolom, de működik számos programnál, gondolom itt is működne.)
Még semmi többel nem szolgálhatok, mint 2 évvel ezelőtt, csak talán az újabb reménnyel (nem tudom, mi a helyzet most a SA-MP és az MTA terén, de gondolom, még mindig jól jönne egy open source projekt). Na meg ha valaki esetleg ért a C++-hoz és a C#-hoz, bevehetem a fejlesztésbe, habár nem tudom, hogy osztanánk meg a programot (esetleg Visual Studio Online, talán), mert nem akarom egyelőre publikálni, túlzottan hasonlít egy bizonyos forráskódhoz...

Nem elérhető Pedró

  • 3341
  • 2014 © Az év Szkriptere
    • Profil megtekintése
[WIP] SAFP
« Válasz #1 Dátum: 2015. november 18. - 20:42:09 »
+3 Show voters
hagyd abba
nincs értelme
nincs player
nem lesz elég komoly érdeklődő
ennyi tömören röviden sajnos :C

Nem elérhető Pedró

  • 3341
  • 2014 © Az év Szkriptere
    • Profil megtekintése
[WIP] SAFP
« Válasz #2 Dátum: 2015. november 19. - 08:21:51 »
+5 Show voters
XDDDDD ZYZU OLVASD EL A TEMAT

[WIP] SAFP
« Válasz #3 Dátum: 2015. november 19. - 15:45:52 »
0 Show voters
Tipikus, még a témát se olvassa el :hmm:
www.twitch.tv/almightymartin

Az év STAFF tagja - 2015
Az év RP szervere - 2015 - [rc-rp.hu]

Red County Role Play [rc-rp.hu] - Tulajdonos
Project San Andreas [psa.hu] - Főadminisztrátor
See MTA LV [see-game.com] - Admin 4

Nem elérhető Flash

  • 5726
  • (っ◕‿◕)っ
    • Profil megtekintése
[WIP] SAFP
« Válasz #4 Dátum: 2015. november 19. - 15:59:10 »
+3 Show voters
Idézetet írta: ƒeheristi97 date=1447884307\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"58480\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
SA-MP már elavult nagyon.
 
\"width=500http://t10.deviantart.net/sDmKcQuMV8hwm5KKXUxonzHTmQI=/fit-in/150x150/filters:no_upscale():origin()/pre12/30f0/th/pre/i/2012/207/5/d/meme_genius_png_by_mfsyrcm-d58rff6.png[/img]
Istenem... nincs lehetetlen csak tehetetlen ember alapon kéne nézni nem egyből azt állítani amit a legtöbben.

Nem elérhető Flash

  • 5726
  • (っ◕‿◕)っ
    • Profil megtekintése
[WIP] SAFP
« Válasz #5 Dátum: 2015. december 02. - 00:07:38 »
0 Show voters



Egy volt staff tag nem értem most miért szeg ennyi szabályt meg. Nem kell itt feleslegesen vitát indítani meg hogy én nyalok. Most éppen kinek? Meg amúgy is. :\')
.akscisc samlanázs
béküljünk ki jo? viccelek ne el hidd. :)
 
Mi lesz a projectel akkor? :)

Nem elérhető divkn

  • 3259
    • Profil megtekintése
[WIP] SAFP
« Válasz #6 Dátum: 2015. december 02. - 13:23:49 »
+1 Show voters

Nem elérhető Pedró

  • 3341
  • 2014 © Az év Szkriptere
    • Profil megtekintése
[WIP] SAFP
« Válasz #7 Dátum: 2015. december 02. - 17:08:56 »
+3 Show voters
ki volt az a farok aki megint törölte a hsz-eket? már unalmas ez a gyökérség, ideje lenne felfedni kiléted.
KI VOLT?

 

SimplePortal 2.3.7 © 2008-2024, SimplePortal