GTA Közösség - A magyar GTA fórum

Hatalmas Archívum => Fórum Archívum (Témák/Fórumok) => A témát indította: Pedró - 2016. Március 15. - 15:04:21

Cím: Náci karlendítéssel kezdte a tárgyalást a norvég tömeggyilkos.
Írta: Pedró - 2016. Március 15. - 15:04:21

NÁCI KARLENDÍTÉSSEL KEZDTE A TÁRGYALÁST A NORVÉG TÖMEGGYILKOS
\"CdlHFa5WwAAWrdQ.jpg\"
Megkezdődött Anders Breivik tárgyalása Oslóban, a tömeggyilkos szokásához híven náci karlendítéssel alapozta meg a hangulatot. Breiviket a Norvégiában maximálisan kiszabható börtönbüntetésre, azaz 21 évre ítélték, amiért 2011-ben 77 ember – köztük főleg fiatalok – halálát okozta azzal, hogy előbb bombát robbantott, majd a Munkáspárt ifjúsági szervezetének táborozóinak egy részét agyonlőtte.
Ám nem az említett ügy miatt áll bíróság elé, most éppen ő perelte be a norvég államot, mivel szerinte két ponton is megsértették emberi jogait. Ügyvédje, Oystein Storrvik szerint a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való joga is csorbult, valamint embertelen és degradáló bánásmódban részesítik – szerinte.
És hogy mégis mivel tiporják a porba Breivik jogait? A tömeggyilkos problémája, hogy túl hideg a kávé, el van különítve és csak Playstation 2-vel játszhat. Mindezt úgy, hogy egy háromszobás magáncellája van futópaddal és számítógéppel, mindemellett megengedték neki, hogy a börtönben elvégezze az Oslói Egyetem politikatudományi szakát.
Breivik tárgyalása ma kezdődött, biztonsági okokból a Skien börtön tornatermében tartják. Előreláthatóan péntekig tart, addig meghallgatják a Breivik álláspontját alátámasztó tanúkat – egy börtönpszichológust és egy ombudsmant is – a döntés pedig nagyjából egy hónap múlva várható.
[/quote]


Forrás: http://nullker.hu/2016/03/naci-karlenditessel-kezdte-a-targyalast-a-norveg-tomeggyilkos/
Cím: Náci karlendítéssel kezdte a tárgyalást a norvég tömeggyilkos.
Írta: WolverinZ - 2016. Március 15. - 17:51:50
Dejó.
Cím: Náci karlendítéssel kezdte a tárgyalást a norvég tömeggyilkos.
Írta: almightymartin - 2016. Március 15. - 20:57:51
Szúper.
Cím: Náci karlendítéssel kezdte a tárgyalást a norvég tömeggyilkos.
Írta: Pedró - 2016. Március 15. - 21:04:12
\"images?q=tbn:ANd9GcSDi4QtiuBG9Vrqrvn4H4pNZJ1cEMQzUeC89ivoRiyd3inU9W1-\"
Cím: Náci karlendítéssel kezdte a tárgyalást a norvég tömeggyilkos.
Írta: EnterR - 2016. Március 15. - 23:43:47
remek
Cím: Náci karlendítéssel kezdte a tárgyalást a norvég tömeggyilkos.
Írta: Ben - 2016. Március 17. - 08:52:03
http://utazas-szabadido.vatera.hu/utazas_kempingezes_kellekei/lampa_vilagitoeszkoz/zseblampa_kezilampa/ujdonsag_police_t6_cree_led_fejlampa_brutalis_2210710316.html
Cím: Náci karlendítéssel kezdte a tárgyalást a norvég tömeggyilkos.
Írta: divkn - 2016. Március 27. - 21:44:11
\"width=500http://kepfeltoltes.hu/160327/iliekboobs_www.kepfeltoltes.hu_.png[/img]
Cím: Náci karlendítéssel kezdte a tárgyalást a norvég tömeggyilkos.
Írta: Pedró - 2016. Március 27. - 22:44:39
XD
Cím: Náci karlendítéssel kezdte a tárgyalást a norvég tömeggyilkos.
Írta: kiswajas - 2016. Március 28. - 17:38:03
Idézetet írta: divkn date=1459107851\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"59860\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
\"width=500http://kepfeltoltes.hu/160327/iliekboobs_www.kepfeltoltes.hu_.png[/img]
 
Eléggé szar lehet neki tartani azt a fecnit ilyen kifordult karral. :confused:
Cím: Náci karlendítéssel kezdte a tárgyalást a norvég tömeggyilkos.
Írta: Pedró - 2016. Március 28. - 17:46:18
XDDKAJAK
Cím: Náci karlendítéssel kezdte a tárgyalást a norvég tömeggyilkos.
Írta: Pedró - 2016. Június 24. - 20:15:19
lol