Szerző Téma: Windows 10  (Megtekintve 1992 alkalommal)

Nem elérhető caRlos

  • 1955
    • Profil megtekintése
Windows 10
« Dátum: 2015. június 10. - 17:34:59 »
0 Show voters

 

Kinek mi a véleménye róla?
Regisztráltatok már az ingyenes frissítésre?
Valóban ez lehet az utolsó Windows?

\"width=500
http://techkalauz.hu/pic/images/windows_product_family_9-30-event-741x416.png[/img]
A Microsoft nagyon sokat dolgozott azon, hogy a különböző eszközökön egységes képet mutasson a rendszer, így a Windows 10 PC-ken, notebookokon, táblagépeken és okostelefonokon is hasonló külsővel bír majd – de nyilván azért lesznek sajátosságok, főleg az eszközök kijelzőjének méretéből valamint használati jellegéből adódóan. A klasszikus és Modern UI alatt futó alkalmazásokat egy térben futtathatjuk majd, asztali gépeken utóbbiak ablakban is indíthatók lesznek, így nem fogják követelni maguknak a teljes képernyőt. Ide kapcsolódik még a Continuum projekt is, amely automatikusan aszerint alakítja majd az interfészt, akár menet közben is, hogy éppen milyen beviteli módok elérhetők. Mindez a 2-in-1 gépeknél lehet majd roppant fontos, hiszen ezeket úgy tervezték, hogy billentyűzettel és érintéssel is használhassuk őket. A Windows 10-nek lesz egy speciális verziója, amelyet direkt a 8 colosnál kisebb kijelzővel rendelkező eszközökre optimalizáltak, ebben nagyobb hangsúlyt kapnak az érintésérzékeny vezérlési módok.

\"width=500
http://www.geeks.hu/files/imagecache/thumb-big-1/images/content/0122_cortana_hi_im.jpg[/img]
A Microsoft digitális asszisztense a Windows Phone felhasználók számára már elérhető, sőt, pletykák szerint az Android és iOS alatt futó változatok is készülnek. Az viszont teljesen biztos, hogy a Microsoft a Windows 10-ben is be fogja vezetni a szolgáltatást, így a Windows 10 telepítése után a PC-vel (és a telefonnal, tablettel) akár szóban is kommunikálhatunk majd.
A keresések mellett kérhetjük majd arra is a számítógépet, hogy mutassa meg az elmúlt hónapban készült fotókat, megtölthetjük a naptárunkat, telefonálhatunk Skype-on, de persze leveleket is küldhetünk majd úgy, hogy egyszerűen bediktáljuk a szöveget.
Új böngésző: Spartan
A Microsoft egy új böngészővel is készül, amely egyelőre Project Spartan néven fut. Ez teljesen különálló szoftver lesz az Internet Explorer 11-től, a két alkalmazás külön életet folytat majd a kütyükön – az IE pedig előbb-utóbb teljesen el is tűnhet. Ennek már ideje lenne, szerintem semmi értelme.
Windows Holographic – a kiterjesztett valóság
A legváratlanabb bejelentés kétségtelenül az AR területhez kapcsolódik: a Microsoft kifejlesztett egy virtuális valóság platformot, holografikus megjelenítő támogatással, és ha már így tett, akkor bejelentett mellé még egy hardvert, egy szemüveget is. Előbbi a Windows Holographic, utóbbi a HoloLens nevet kapta.

\"width=500
http://www.geeks.hu/files/imagecache/thumb-big-1/images/content/0122_hololens.jpg[/img]
A szemüveg a képek alapján elég jól néz ki – viszont állítólag kényelmetlen. Tudásával kapcsolatban egyelőre sok mindent nem tudni, megjelenése viszont a Windows 10 megjelenésének időpontja körül várható.

 

Forrás: geeks.hu

Nem elérhető id100

  • 903
    • Profil megtekintése
Windows 10
« Válasz #1 Dátum: 2015. június 10. - 17:39:22 »
0 Show voters
Hulladék. Felraktam gépre és hát nagyon nagyon nagyot csalódtam benne. Még az első frissítés jó volt, de ez így már nem. Csúnya, nem kidolgozott, lehet sokat foglalkoztak vele, de NEM a start menüvel, mert még a  keresősávot se bírták berakni bele. ^-^ Ez csak az én véleményem, remélem nem csak én vagyok így vele.

Nem elérhető EnterR

  • Globális moderátor
  • 4223
  • dawg
    • Profil megtekintése
Windows 10
« Válasz #2 Dátum: 2015. június 10. - 17:41:04 »
0 Show voters
Idézetet írta: id100 date=1433950762\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"54642\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Hulladék. Felraktam gépre és hát nagyon nagyon nagyot csalódtam benne. Még az első frissítés jó volt, de ez így már nem. Csúnya, nem kidolgozott, lehet sokat foglalkoztak vele, de NEM a start menüvel, mert még a  keresősávot se bírták berakni bele. ^-^ Ez csak az én véleményem, remélem nem csak én vagyok így vele.
 
Pontosan ezért hívják Developer Preview-nak.

Nem elérhető id100

  • 903
    • Profil megtekintése
Windows 10
« Válasz #3 Dátum: 2015. június 10. - 17:49:31 »
0 Show voters
Lehet , hogy ez a neve, de Preview vagy nem, nem kéne ennyire reklámozni . Egyébként te hogy állsz vele?

Nem elérhető caRlos

  • 1955
    • Profil megtekintése
Windows 10
« Válasz #4 Dátum: 2015. június 10. - 17:59:17 »
0 Show voters
Béta verziót milyen módon tudok fölrakni, letölteni? Egyáltalán érdemes-e?
Gépigény mennyit fog változni? Elvileg kímélőbb lesz.

Windows 10
« Válasz #5 Dátum: 2015. június 10. - 18:04:28 »
0 Show voters
Tavaly mikor kiadtak az elso beta-t frissitettem tabra. Akku ideje megnot egy kicsit meg ezek a metros appok gyorsabban toltenek be kb ennyi. Varom a vegleges verziot. Carlos itt megtalalod http://dirtywindows.hu
« Utoljára szerkesztve: 2015. június 10. - 18:06:07 írta Stallion »

Nem elérhető id100

  • 903
    • Profil megtekintése
Windows 10
« Válasz #6 Dátum: 2015. június 10. - 18:28:39 »
0 Show voters
Egyébként Windows 7 vagy 8 alatt megjelent a tálcán.

Windows 10
« Válasz #7 Dátum: 2015. június 10. - 19:14:55 »
0 Show voters
Windows 8.1-nél jelent meg. Nekem semmi jele sincs annak, hogy frissíthetnék (Win 8 ).
« Utoljára szerkesztve: 2015. június 10. - 19:45:50 írta Bandosz »

Nem elérhető divkn

  • 3259
    • Profil megtekintése
Windows 10
« Válasz #8 Dátum: 2015. június 10. - 19:25:55 »
0 Show voters
Az tetszik benne, hogy 10 alatt is lehet szerezni XBOX achievementeket, de a többi, háát.. meh.
Windows Edge meg úgy néz ki, mint a Google Chrome.
« Utoljára szerkesztve: 2015. június 10. - 19:28:30 írta Applejack »

Nem elérhető EnterR

  • Globális moderátor
  • 4223
  • dawg
    • Profil megtekintése
Windows 10
« Válasz #9 Dátum: 2015. június 10. - 19:28:09 »
0 Show voters
Idézetet írta: id100 date=1433951371\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"54642\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Lehet , hogy ez a neve, de Preview vagy nem, nem kéne ennyire reklámozni . Egyébként te hogy állsz vele?
 
Reklámozzák nyugodtan. Hatalmas pluszpont, hogy a fejlesztői kiadásokkal és azok visszajelzéseivel akarnak változtatni. A közösség érdeke nagyobb szerepet játszik, mint az egyén akarata. A rendszert még nem próbáltam ki több kompatibilitási okoknál fogva sem, release után már felrakom. Látatlanban annyit tudnék mondani, hogy legfőbb változás az AIO-kompatibilitás, legkisebbtől a legnagyobbig minden megkapja a rendszert a socket függvényében. A jelenlegi ikoncsomag elég fapados, gondolom utalni akarnak arra, hogy ez is csempésített lesz. Kicsit szürreális, a Win7/8-as lekerekített stílus jobban bejön, de ez is ízlés kérdése. Az nyilvánvaló, hogy valamelyest javulni fog a RAM-használat (már amennyire nevezhető rossznak a Win8 memóriaigénye). Ha én lennék a fejlesztő, akkor logikusan gondolkodva a széleskörű VR-technológia támogatásának bevezetésével egy teljesen új API level-t használnék és adnék ki SDK-t a fejlesztőknek, amivel megoldható lenne a 3rd-party custom grafikus DLL-ek használata (jóval a release után), ezzel szoftverspecifikussá téve a rendszer grafikus erőforrásait. Ergo az erőforrásigény-eloszlását nem csak CPU, hanem GPU szinten is tudnám szabályozni. Ha előre felépített stratégia szerint haladnak a VR-technológia támogatásával, akkor valószínűleg ez lesz a végeredmény.
 

Béta verziót milyen módon tudok fölrakni, letölteni? Egyáltalán érdemes-e?
 
[/quote]
Érdemes megvárni a júliusi hivatalos beharangozást.
 

Egyébként Windows 7 vagy 8 alatt megjelent a tálcán.
 
[/quote]
Nem érdemes szórakozni az Anytime Upgrade főverziófrissítéses megoldással annak, akinek kalózrendszere van. Igaz, hogy a Microsoft bejelentette, hogy széleskörű támogatást kap minden felhasználó, de ennek formája és minősége sem mindegy (ha érted mire gondolok).
« Utoljára szerkesztve: 2015. június 10. - 19:33:37 írta EnterR »

Nem elérhető huhboy

  • 894
  • huhboy
    • Profil megtekintése
Windows 10
« Válasz #10 Dátum: 2015. június 11. - 01:52:48 »
0 Show voters
én már használom jóideje, nem tudom pontosan, mikor is frissítettem, de már rég.
nekem a 8 nem tetszett, ez viszont bejött. még a magyar nyelv hiányzik, de különösebb fennakadást nem okozott.
valaki írta előttem, hogy nem sikerült betenni a keresősávot....nálam érdekes módon a tálcán, és a start menüben is ott van a keresősáv :D persze kivehető...
a Project Spartan-nal sincs nagyobb gond, de azért nem tökéletes. a képszerkesztői funkció nem volt egy rossz ötlet, viszont ahogy én tapasztaltam, egy adott oldal addig tölt, amíg épp azt nézed...lásd: YouTube. amíg azon a lapon vagy, tölt a videó. de pl még nem töltött be teljesen a videó, és közben átmész egy másik fülre, a töltés megáll, és csak az adott betöltődésig játssza a videót. Lehet, hogy ezeken javítanak majd idővel.
a beépített appok, ,az időjárás, a hírek, mind jó dolgok. voltak frissítések, amikben nem működtek helyesen, vagy épp sehogy, de 1-2 frissítésre rá minden megjavult eddig.
nálam összességében nem egy rossz windows ez. valószínűleg váltja majd nálam a 7-et. persze ez mind saját észrevétel, és vélemény.
Edit: a lényeget kihagytam. Nálam a sa-mp nem kompatibilis vele.  :Cry2: volt, mikor sikerült működésre bírni különböző kompatibilitási módokkal, de a frissítésekkel most csak elkezd betölteni a szerver, majd crashel.  :crybaby: de ez már csak egy kis probléma :D
« Utoljára szerkesztve: 2015. június 11. - 01:55:13 írta JustaCube »

 

SimplePortal 2.3.7 © 2008-2024, SimplePortal