GTA Közösség - A magyar GTA fórum

Általános beszélgetés => Beszélgetés => A témát indította: Szilard - 2014. Április 01. - 15:45:38

Cím: Holnaptól kereken 3 lesz a PI értéke
Írta: Szilard - 2014. Április 01. - 15:45:38

Holnaptól kereken 3 lesz a PI értéke
Holnaptól Magyarországon elsõként kereken 3 lesz a PI, vagyis a kör kerületének és átmérõjének hányadosának az értéke, mondta el Hoffmann Rózsa, köznevelésért felelõs államtitkár.
„A gyerekeknek sokszor problémát jelenthet a geometria, azon belül is azok a számítások, amelyekhez a PI szükséges. Holnaptól a magyar iskolák padjaiban is elfogadható, sõt, kötelezõ lesz a PI-t háromnak venni.” - nyilatkozta Hoffmann Rózsa, amikor az ügyrõl kérdeztük.
Sokan érthetetlenül találgathatnak, mi vezérelte a köznevelésért felelõs államtitkárságot erre a lépésre, azonban egyik olvasónk elküldte a lehetséges magyarázatot.
A PISA 2014-felmérés szerint a magyar 15 évesek nem csak a szövegértésben, matematikában és a természettudományokban rontottak jelentõsen és kerültek a nemzetközi átlag alá, a kedden nyilvánosságra hozott adatok azt mutatják, hogy a kreatív problémamegoldásban még aggasztóbb a helyzet. A magyar köznevelésért felelõs államtitkárság a probléma okának egyértelmûen a PI értékét látta.
 
[/quote]
Forrás: index.hu

Írta: EnterR - 2014. Április 01. - 15:48:57
Valóban nehéz egy olyan számmal számolni, ahol van tizedesvesszõ, fene a pofájukat. Szükség van erre? Eddig megfelelt?
Én nem találom a hírt INDEX-en, küldenél egy linket?

Írta: b1s - 2014. Április 01. - 15:54:43
Kint van a fõoldalon.

Írta: TirpaxD - 2014. Április 01. - 15:57:56
Ha ez igaz, elköltözöm ebbõl az országból, mert már tanulni sem lehet értelmes, nemzetközi mércével elfogadható szinten... Szánalmas dolog lenne.
De: Április elseje miatt... jó hülye, aki elhiszi. :D

Írta: Szilard - 2014. Április 01. - 16:00:16
Idézetet írta: TirpaxD date=1396360676\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"47481\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic

Sajnos igaz, megtalálod az index fõoldalán, nem vagyok az április 1 híve.
Én alapból azt terveztem, hogy késõbb elköltözök máshová. :D

Írta: TirpaxD - 2014. Április 01. - 16:08:29
Szkeptikus vagyok. Nem találom a hírt, szóval ha létezik link ehhez, küldd el légyszíves.

Írta: b1s - 2014. Április 01. - 16:10:59
\"width=500\"DI0yghR.png?1\"
[/img]

Írta: TirpaxD - 2014. Április 01. - 16:13:49
Mégse
\"4KRbjLG.png\"

Írta: Legend - 2014. Április 01. - 16:14:59
Idézetet írta: TirpaxD date=1396361629\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"47481\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Mégse
\"4KRbjLG.png\"
 
Pedig de. Töröld a böngészõd gyorsítótárát, mert nálam is ott van.

Írta: TirpaxD - 2014. Április 01. - 16:19:11
Telóról sem adja be, úgyhogy feladom. Ha igaz, ha nem, de hülyeségnek tartom.

Írta: EnterR - 2014. Április 01. - 16:21:42
Idézetet írta: Legend date=1396361699\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"47481\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic

Nálam is a Forintzabáló narancsot hozza be.

Írta: Dfoglalo - 2014. Április 01. - 16:22:56
És kajak :D
[hs width=777]http://www.kephost.com/images4/2014/4/1/a1_2014_4_1_v9srhbpu7k.bmp[/hs]

Írta: Legend - 2014. Április 01. - 16:26:32
Idézetet írta: Dfoglalo date=1396362176\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"47481\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic

Hozzáteszem, akinek nincs a fõoldalon, az ezen a linken elérheti: http://index.hu/belfold/2014/04/01/holnaptol_kereken_3_lesz_a_pi

Írta: EnterR - 2014. Április 01. - 16:38:13
Az istenért se találom, mindig ezt a szart hozza be:
\"QBZDX0tvAwMDV1lJFAVQ\"

Írta: Szilard - 2014. Április 01. - 16:41:14
Próbálod elhülyéskedni, de itt komoly dologról van szó.. Nem lehet viccet ûzni ilyesmibõl, számomra komoly problémát jelent, hogy \"Magyarországon elsõként\" ilyen hülye rendszerrel kell matekot tanulnom heti hét óraszámban.

Írta: EnterR - 2014. Április 01. - 16:43:59
Idézetet írta: Szilard00 date=1396363274\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"47481\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic

Hogy is képzelem. :(

Írta: kadaradam - 2014. Április 01. - 16:45:20
Nekem sincs kint a fõoldalon. Linken sem hozza be:
http://kepfeltoltes.hu/140401/778509719Untitled_www.kepfeltoltes.hu_.png
Nagyvalószínûséggel  április elseje miatt írták ezt a cikket.

Írta: EnterR - 2014. Április 01. - 16:47:30
OFF: Amúgy az a poén, hogy az INDEX www.zsindex.hu URL-el is bejön. :D
:hmmm:

Írta: Szilard - 2014. Április 01. - 16:48:26
Idézetet írta: kadaradam date=1396363520\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"47481\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic

Próbáld meg te is üríteni a gyorsítótárat.
Kizárt dolognak tartom, nekünk ma a matek tanárunk is mondta már, akkor még indexen fent sem volt.

Írta: Mambo - 2014. Április 01. - 16:51:44
Pont ma?:D egyértelmûen április elsejei vicc

Írta: kadaradam - 2014. Április 01. - 16:58:38
Idézetet írta: Szilard00 date=1396363706\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"47481\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic

Direkt inkognitóban böngésztem, ahol nem ment semmit. Egyébként meg 99%, h vicc.

Írta: TirpaxD - 2014. Április 01. - 17:08:51
Téged akkor nagyon megszívattak valahogy. Suliban lévõ hálózatról nézted? Mert lehet, hogy egy éve ilyesmit programoznak órák után az infó tanárok nálatok :D

Írta: ZoleBB - 2014. Április 01. - 17:19:19
Multkor is volt PI érték változtatós vicc, ahogy most megnéztem.

Írta: b1s - 2014. Április 01. - 17:29:08
Igen, de ezáltal teljesen komoly dologrõl beszélünk.

Írta: Szilard - 2014. Április 01. - 17:35:12
Idézetet írta: TirpaxD date=1396364931\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"47481\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic

Itthonról is kint van, nem csak nekem. Valószínûleg több szervere van az indexnek melyek GPS-pozíció vagy IP cím alapján random szolgálják ki a látogatókat, aztán nektek pont olyan szerver jutott, amin késõbb frissül.

Írta: Destroyer - 2014. Április 01. - 17:53:34
\"width=500http://kepfeltoltes.hu/140401/n_vtelen_www.kepfeltoltes.hu_.png[/img]

Írta: Szilard - 2014. Április 01. - 19:10:03
Tudom, bár meglepõ és eközben nehezen hihetõ, sokaknak lelki traumát okozó, de csak szórakoztunk (április 1). :D

Írta: EnterR - 2014. Április 01. - 19:13:31
Idézetet írta: Szilard00 date=1396372203\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"47481\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Tudom, bár meglepõ és eközben nehezen hihetõ, de csak szórakoztunk (április 1). :D
 
Fránya Chrome elem megtekintés.  :nono:

Írta: Gentleman - 2014. Április 01. - 19:17:40
Nézzetek a naptárra srácok.

Írta: Dfoglalo - 2014. Április 01. - 19:45:07

De hiszen nálam létezik! :\'(
...az F12, vagy az Elem Megtekintése létezik.

Írta: TirpaxD - 2014. Április 01. - 19:48:22
Most komolyan csak én kételkedtem ebben a hatalmas bullshitben?! Szilárd itt próbálta ügyesen eladni a sztorit, de nem jött össze. Elismerem, hogy az Index-szel egészen a gyorsítótár dologig meg tudtál vezetni, utána próbáltam adni a lovat az emberek alá, hogy nekem nem mûködik, akkor mindenki le fogja tesztelni.
Fizetett hirdetés volt, holnap utazunk Hawaii-ra, az Index pénzén. Viszlát skacok.

Írta: Szilard - 2014. Április 01. - 19:52:51
Nem, nem csak te, egyértelmû szerintem a legtöbb ember számára, a \"meglepõ\", \"nehezen hihetõ\" kifejezésekkel csak hülyéskedtem. :D

Írta: Boston_George - 2014. Április 01. - 20:25:18
Beszartam..... Holnap infón átverem majd a tanárt aki tanít még matekot is XD

Írta: GeGe[NLRP] - 2014. Április 02. - 19:09:17
Engem annyira felbasz ez az április 1... Nem ez a poszt, hanem konkrétan az egész, hogy elárasztják a netet, a közéletet ezek a pletykák. És aztán valaki elhiszi, hangoztatja és kb. 1 hónap mire leül ez az egész... Szerintem rohadt erõltetett az egész, de inkább idegesítõ. Ismétlem nem (csak) erre a posztra gondolok, hanem az egész jelenségre. Aztán lehet, hogy csak én vagyok ilyen vaskalapos. :D

Írta: Szilard - 2014. Április 02. - 19:29:17
Idézetet írta: GeGe. date=1396458557\" data-ipsquote-contentapp=\"forums\" data-ipsquote-contenttype=\"forums\" data-ipsquote-contentid=\"47481\" data-ipsquote-contentclass=\"forums_Topic
Engem annyira fel**sz ez az április 1... Nem ez a poszt, hanem konkrétan az egész, hogy elárasztják a netet, a közéletet ezek a pletykák. És aztán valaki elhiszi, hangoztatja és kb. 1 hónap mire leül ez az egész... Szerintem rohadt erõltetett az egész, de inkább idegesítõ. Ismétlem nem (csak) erre a posztra gondolok, hanem az egész jelenségre. Aztán lehet, hogy csak én vagyok ilyen vaskalapos. :D
 
Ennek a posztnak 1 része szerintem is erõltetett volt már, bár EnterR hozzászólásán jót nevettem, míg még nem írta át. :DDD