Sziasztok!
Egy eléggé közeli ismerõsömmel történt az eset.
Volt már ilyen, de most valahogy én is átgondoltam a dolgokat picit.
Elég sok dolog felgyülemlett bennem, de mielõtt leírom, kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is.
Lehet nem erre a fórumra való téma és nem is tudom korhoz kötni, mert errõl jó, ha mindenki tud!
(( Lehet kicsit nyálas a srác, élteti magát, de halálközeli élmény után Te nem ezt tennéd?! ))
Nos, a történet ( Õ maga írta! )

---

Egy majdnem gyilkosság
Jól vagy, Balázs? – kérdi valaki az utcán, én igennel válaszolok, mert tényleg jól vagyok. Történetemben szeretném kifejteni az igazi, városi legendáktól mentes történetet, s hogy miként éltem meg azt a bizonyos nyolc napot. Megmutatom, mekkora erõ lakozik az ember lelkében, hogy egy ilyen történést… mosolyogva meg lehet élni. Így éltem meg, tabuk nélkül. Hihetetlen.
Volt egyszer egy csütörtök délután, amikor egy barátommal és ismerõsével motorozgattam a környéken. Jó dolog volt, közelebbi barátom volt az utasom, ismerõse pedig saját kis frankó bringájával csatlakozott hozzánk. Végállomásunk az ÁVG parkolója volt, ahol Õ elbúcsúzott, barátom maradt velem. Úgy gondoltam, hogy nem elég a gurulásból, felnéztem hát faszbukra, hátha akad valami unatkozó ismerõs, akihez le lehet menni csacsogni. Ismét kilométer-hiányom volt. Úgy igazán senkire nem akadtam, csak egy roma csajra, akivel elõzõ nap váltottunk pár szót, mert hát divat bejelölni mindenkinek mindenkit. Gondoltam, poénból elnézek, megnézem, legalább megyek egy nagy kört. Bár Õ pataki, Vajdácskán volt, akkor még ismeretlen okból és felhoztam, hogy az nagyszerû, lényegen nem változtat, elmegyek megnézni. Persze nem gondoltam komolyan, kb. annyi lett volna, hogy intek egyet és megyek tovább Sátoraljaújhely felé, mivel arra éppen frankó az út, aztán irány haza. Semmi megállás, csacsogás vagy csajozás, ahogy a média megírta. Miután említettem, hogy lenézek, az állítólagos találkozó elsõ helyszíne a vajdácskai focipálya wc-je lett volna. Romantikus helyszín, nem? Fontos részlet, érdemes megjegyezni.
Okos ember megbeszéli….
Mivel ez nem tetszett, alternatívát javasoltam, lealkudtuk a focipályára. Fingom sem volt merre van, nem is volt lényeges, hiszen gurultam volna ígyis-úgyis tovább, tökmindegy volt, milyen utcán át megyek. Fogtam hát magam, hazavittem haveromat és nekikezdtem egy kis magányos gurulásnak. A Vajdácska elõtt lévõ szörnyûségesen kátyús úton átvergõdve, bejutottam a falvacskába, majd lekanyarodtam a második keresztezõdésnél. Teljesen más fele járt az agyam, sõt úgy készültem, hogy nem lesz arra senki, zavartalan az agyalásos gurulás. A Hatház útra érve megláttam egy három fõs társaságot az út közepén menni; a lányt és két ismeretlent. A harmadik ember nemére sem emlékszem, de ez nem lényeges. A roma srác megállított, elém állt. Megálltam, gondoltam bármi van, pár perc alatt megdumáljuk és megyek is tovább. Miután megálltam és leállítottam a motort, bemutatkoztam, kézfogás, ahogy azt emberekkel (már ha azokkal találkozom) illik. A bemutatkozás után azonnali kérdések hangzottak el. Kérdezte, hogy tudom-e, a lány 17 éves, hogy õ a pasija és hogy van gyermekük. Ezekrõl abszolút nem tudtam, annak ellenére, hogy a lánynak a facebook profilján ez igen szépen látható. Nem foglalkoztam ilyen kérdésekkel, nem releváns, hiszen nem is érdekelt. Természetesen említettem, hogy ezekrõl nem tudok és nem is lényeges, mivel a lánytól nem akartam semmit. Felajánlottam, hogy továbbmegyek, mert felesleges ez a beszélgetés, nem is zavarnám tovább õket. Közölte a srác, hogy õ írt a lány facebookjáról. Már a motort indítottam volna, amikor a történés 60. másodperce körül kaptam egyet a sisakra. Mondanom sem kell, hogy ez nagy IQ-bajnok csapás volt, ugyanis azon kívül, hogy megdõltem a motorral, semmi gond nem lett. Hõsünk – a srác – úgy gondolta, hogy ideje befejezni a dolgot és mire visszanéztem, kés volt a kezébe. Na fasza! Ez jó lesz! – gondoltam magamban. Éreztem, hogy nagy baj lesz, ezt a lány is tudta. Ne tedd meg, hagyjad  Gyuszi! Ne tedd meg! — kiabálta a lány. Amikor a lányt ellökte, bal kezével a srác lendített egyet és egy hatalmas csattanást hallottam.
A füstbe nem ment terv
Mellkason döfött. Melegség öntötte el a mellkasomat, a hasam, az egész felsõtestem. Nem fájt. Alig hogy felfogtam, hogy mi a fene történt, csak arra tudtam gondolni, hogy nem érdekel, indítok és elhúzok innen. Másodpercek alatt elkezdtem remegni és a motor indításába kezdtem. Egyszer, még egyszer, harmadszorra és start. Kulturáltan elhajtottam, nem tudtam hová megyek, de mennem kellett. Megpillantottam két idõsebb emberkét, akik szállnak be egy kocsiba. Eléjük parkoltam, leállítottam és letámasztottam a motort és azonnal segítséget kértem. Aki ott lakott, azonnal a házba ment a mentõket tárcsázni, de én is nekiláttam a 112-nek, akik fél perc alatt kapcsoltak a mentõkhöz – sikertelenül. Úgyis hívják bentrõl – gondoltam magamban – inkább felhívom édesanyámat. Miután elmondtam mi történt, felhívtam két közeli barátomat, akiknek szintén felvázoltam a szitut. Nem tudom miért tárcsáztam, de beszélgetni akartam, hallani õket. Ádám volt a harmadik, mintha nem lenne semmi gond, arra kértem, juttassa el majd a motort haza ügyesen. Elvállalta a feladatot. Negyedik hívásomnál nem értem el az illetõt, ekkor már nem én szorítottam a vérzést, hanem egy halászhomoki idõs úr. Mindenképpen beszélgetni akartam, ám pár perc múlva elszédültem, elsötétedett minden, csak arra koncentráltam, hogy a fûre dõljek, ha kifogytam a szuszból. Nem így történt… felültem vissza és beszélgettem tovább, remegtem, kegyetlen sok vért láttam. A pólóm felismerhetetlenné vérzett, a nadrágom úgy nézett ki, mintha rajta szültek volna, a kabátom és a kesztyûm tocsogott a vértõl. Nem csoda, több mint fél liter vért veszítettem. Megérkezett édesanyám, majd a mentõk és a rendõrség. Amint megláttam a mentõt, boldogságomban sírni támadt kedvem, de nem volt idõ rá. Örültem, tudtam, hogy minden rendben lesz. Végig ez éltetett.
Most légy erõs!
Túléltem egy autóbalesetet, egy motorbalesetet, számos veszélyes helyzetet, gondoltam ez meg sem kottyan majd. Ez a hozzáállás segített talán abban, hogy mindvégig stabil volt az állapotom annak ellenére, hogy a 6-7 centi mély, 3 centi hosszú és 1-2mm vastag szúrást a jobb tüdõm és a májam közé kaptam. Infúzió után egybõl fájdalomcsillapító, amit kicsit feleslegesnek éreztem, mivel nem fájt semmim, kicsit nyomott talán a jobb oldalam. Miután felraktak a mentõ ágyára, betoltak és vittek Sátoraljaújhelybe. Kedvesek voltak, kérdezgettek folyton, figyelgettek, nem volt semmi probléma, a mentõben már beszélgettünk valamennyire jókedvûen. Vérnyomásom, pulzusom, saturációm határértékeken belül. Megérkeztünk Újhelybe, azonnal fõorvos, röntgen, minden. Rövid diskurzus után további vizsgálatokra átvittek Miskolcra, természetesen akkor is szirénázva, amit kicsit bulisan kezeltem. Az járt a fejemben, hogy minden rendben lesz, ha eddig ügyes voltam, most is az leszek. Azt a kurva… elhajtottam a motorral, holott megszúrtak… — mondtam a mentõben. Hihetetlen volt. Akkor is, késõbb is és most is.
Vége van már, doki?
Hány óra van? – kérdeztem az egyik orvost. 21 óra - felelt. Csodálkoztam, 4 óra úgy elment, hogy fel sem tûnt. Röntgen, CT, majd megállapították, hogy a jobb tüdõ alatt vér van, amelyet azonnal el kell onnan távolíttatni. Felgyorsultak az események. Sebész jön, körbevesznek hatan és ismét megszúrnak. Nagyszerû, aznap már volt ilyen élményem párszor, beleértve a rakás vérvételt, mit számít, hogy a paraszt veszített más lassan közel 3/4 litert. A sebész bemetszett, 5. 6. borda között lyukat vágott, majd lefogták a lábam. Gondoltam, hogy megint valami jó móka jön, az is történt. Csövet helyeztek fel a hasnyálig, konkrétan a tüdõ és a máj között található térbe, ami miatt 2-3 centivel összeesett a jobb tüdõ, ami egyébként egy tök kellemes érzés. A francokat. Kegyetlenül fájt és nem ok nélkül fogtak le. Alig kaptam levegõt, rettentõ fájdalmas volt annak ellenére, hogy az oldalamba kaptam lidocaint rendesen. 3-4 napig szívták onnan a folyadékot, a befelé áramló vért. HTX ez az eset, avagy vér által okozott légmell, amikor a tüdõ terepét vér önti el és emiatt összeesik a tüdõ. Halálos lehet természetesen ez is, de mint megtudtam, nem sokon múlt az életem.
Belsõ vérzésünk van, House!
A késszúrás helyétõl felfelé tüdõ lett volna a célpont, ami a tüdõvérzést, viszonylag gyors és fájdalmas halált okozott volna némi fuldoklással. Lefelé a májat találta volna el, amit csak úgy nem lehet mûteni, leginkább cserealkatrész. AB+ vérrel pedig májat találni nem egyszerû és nem is kellemes máj nélkül, gépeken lógni mesterséges kómában idõtlen idõkig. Tükrözve a sebet, bal oldalt a szív jobb kamráját találta volna el. Azonnali és fájdalommentes halál. Jól hangzik, de valahogy az sem nagyon kellett volna. Elsõ napon csak feküdni, másodikon kezemet mozgatni, harmadik napon már felülni tudtam. Negyedik napon meg az állás is, kisebb séta is belefért. A folyamatos röntgeneken figyelték a folyadék mennyiségét, míg nem eljött a nap, amikor leszedték a szívást. Csõ maradt a borda között, de figyelgettek. Egy következõ röntgenen – a 6. napon – kiderült, hogy a folyadék mennyisége nem vészes, felszívódhat, kiveszik. Azt hittem, hogy szörnyû kínok között fog ez menni, így állította be az összes nõvér, de nem volt vészes. Ennél az egyetlen beavatkozásnál féltem, egyébként nem igazán izgat a fájdalom, nagyon magas a fájdalomküszöböm. A csõ kiszedésére és vissza már felügyelet nélkül, sétálva mentem. Ragaszkodtam a sétához, hiszen annyira beszûkült a mozgásterem, hogy rendkívül kellemetlen érzéseket kezdett el bomlasztani. 7. napon közölték, hogy szombaton, azaz másnap szabadulok. Nagyszerû, itt volt az ideje. Ekkor már kórteremben voltam rajtam kívül egy másik emberkével. Izegtem, mozogtam, fickándoztam, nem tudtam nyugodni, de nagy nehezen elaludtam. 8. napon felkeltem, összepakoltam és vártam a cirka másfél óra alatt megérkezõ záróra. Kézhez kapás után ragaszkodtam egy fotóhoz, bár eléggé cégérül voltam felöltözve, nem igazán érdekelt.
Nyomd a gázt!
Amikor megláttam Miskolc kivezetõ útját, el nem tudtam volna mondani, mennyire boldog vagyok. Az egész hihetetlen volt, érzéseim mai napig szinte leírhatatlanok. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy érjek haza, zuhanyozzak és kocsikázzunk Ádámmal. Nem akartam gondolni az utolsó 8 napra, sem pedig arra, hogy mi lett volna meg hogy lett volna. Nem érdekelt semmi, folytatni akartam mindent onnan, ahol abbahagytam.
Gyilkos elmék
Emlékszel, mi lett volna a találkozó helyszíne? A focipálya wc-je, egy tökéletes gyilkosság helyszíne.  Senki nem látta volna, senki nem hallotta volna, de ez mit sem számít. Gyilkossági kísérlet elõre megfontolt szándékkal. Miközben írom, sem hiszem el, hogy ilyen történt velem, de ez a valóság. A sárospataki rendõrök szerint garázdaság, én ezzel úgy igazán nem értettem egyet, de ez sem számít, mert a megye átveszi az ügyet. Õk valamivel keményebbek és szakmaibbak. Nincsen bosszúvágyam, óvatosabb leszek ezentúl mindenkivel. Bár sok cigánnyal nem tartom a kapcsolatot, azzal a kevéssel is azonnal megszakítottam, beleértve a Vajdácskai ismerõseim is.
Azóta
A pletykák és az okoskodó emberek szórakoztatnak. Minek ment oda? Mi dolga volt ott? – jönnek a buta kérdések egyszerû emberektõl. Azóta itthon vagyok, néha kijárogatok, rendezem a kapcsolati és karrieri dolgaimat szépen és ügyesen. Vannak, akik segítenek, kiderült, hogy sokan szeretnek és nekik szeretnék átadni egy üzenetet, ami végig a fejemben volt a 8 nap alatt az elsõ pillanattól az utolsóig.
Az emberben végtelen erõ lakozik. Bár nem halhatatlanság, de ahhoz közeli varázs, amit az önmagadban való töretlen bizalommal tudsz kicsalogatni. Ha ember teremtett embert, ember is lesz az, aki gyógyítani fog. Ép lélekre az ép test lesz majd a köpeny!

Az ismerõsöd aztán tudja, hogyan kerülje el a témát!
A Hemothorax igen aljas szemétláda, ugyanis kb. annyi a tünete, hogy elszürkül az ember, fáradékony és néhány esetben furcsán veszi a levegõt, valamint a végzetes lefolyása napokig tarthat. Ez a mai stresszes világban nem feltûnõ. (Iskolai anyag volt nekünk)
Az alcímek nem kicsit találóak.

Asszem be KELL szereznünk egy diglit... Ez így nem mehet tovább.